Ha azt mondom, hogy tegnap közel jártam az agyvérzéshez, nem hazudok. Mire hazafelé autóztunk már beszélni sem tudtam, erőm alig volt. Vagy lelkierőm?
Van autónk, régi, ütött-kopott, rozsdás, stb. de még nem hagyott cserben minket. Álom van szép autóról, csak ahhoz anyagi tehetség is kellene. Stb. (Ebbe most nem mennék bele.)
Szóval a szerelőtől elhozott autócsodánkkal megérkezve a célhelyre beálltunk az udvarba, ahol félóra múlva valaki nekiment, a bal elején jól meghúzta. Megnézte, továbbment, csak éppen a férjem látta, s felírta a rendszámát.
Jönnénk haza, nem jól nyílik a kapu, az automatikusan vezérelt vagy távirányított. Ki-be mozgott. A vége az lett, itt az uram ment neki a másik oldalon a kapunak, tört a dísztárcsa, két helyen horpadt a kaszni. Én az utcáról láttam, hogy nem arrafelé kellene mozdulni, de hiába kiabáltam, nem hallotta. Itt eldobtam magam. Nagyon rossz természetem van, nem tudok ezeken a dolgokon legyinteni, s jókat kacarászni. Vagy már túl voltam rég önmagamon?
Ez most rossz pásztorolás volt, a vírus hazavágott, nagyon durván. Hosszabb távon gyalogolni sem tudtam, nem tartottak meg a lábaim, akkor még ott volt a főzés, a palacsintasütés, amiről a férfiak azt gondolják az olyan egyszerű. Nekem, ha nem vagyok a helyzetem magaslatán tragédia. Állni, a kezemet mozgatni, stb. Aki nincs benne nem tudja elképzelni, s öten várták az elkészültét, tehát meg kellett csinálni. Közben a rossz mosógépben próbáltunk centrifugázni, de a jelét nem ismertük. Nem, ennyi. No itt is volt sürgés és forgás. Csak ez a funkciója működött, szerencsénkre, hogy némi "csőrepedés" nyomait eltüntethessük. Ez egint kifeszített.
Mondjam, még? Itthon is egy százéves (a neten meg sem találtuk) mosógép várt minket, holtan. Már vagy 9 éve hozzánk is nagyon öregen, de használhatón került. Átmenetileg. Eddig bírta. Úgy mentünk el, mosógép nélkül nehéz bizonyos korlátokkal létezni. Tehát tegnap ezt is megoldottuk.
Aki egészséges értékelje, mert, ha az ember leesik a lábáról, szörnyű. Most a cukromról nem is beszélek, gondolom az egekben volt.
Ami öröm, találkoztam hazafelé Aranyalmával. Jó volt nagyon keveset beszélgetni. S azért az unokákkal is, csak ezek a dolgok eléggé árnyékolták az ottlétünket.
Még két gondolat:
Mi van a palacsintában, amitől annyira fontos ételünk? Fiam évekig élt NY-ban, mikor hazajött hónapokig palacsintát kellett sütnöm, mert ott ilyenhez nem jutott hozzá.
Régi emlék, hetvenes évek közepe: Megyünk ebédelni az iskolai ebédlőbe. A gyerekek sorban állnak a konyhavezető irodája előtt. Miért? hát azért, mert tejbepapi/tejberizs vagy éppen mákos tészta volt az ebéd, az annyira finom volt, külön megköszönték. Tiszti lakótelep (lásd Vass Virág Lantos Piroska élete alapján készült regénye) gyermekei jártak ide főleg, s persze mások is. Így éltünk a hetvenes évek közepén.
Van autónk, régi, ütött-kopott, rozsdás, stb. de még nem hagyott cserben minket. Álom van szép autóról, csak ahhoz anyagi tehetség is kellene. Stb. (Ebbe most nem mennék bele.)
Szóval a szerelőtől elhozott autócsodánkkal megérkezve a célhelyre beálltunk az udvarba, ahol félóra múlva valaki nekiment, a bal elején jól meghúzta. Megnézte, továbbment, csak éppen a férjem látta, s felírta a rendszámát.
Jönnénk haza, nem jól nyílik a kapu, az automatikusan vezérelt vagy távirányított. Ki-be mozgott. A vége az lett, itt az uram ment neki a másik oldalon a kapunak, tört a dísztárcsa, két helyen horpadt a kaszni. Én az utcáról láttam, hogy nem arrafelé kellene mozdulni, de hiába kiabáltam, nem hallotta. Itt eldobtam magam. Nagyon rossz természetem van, nem tudok ezeken a dolgokon legyinteni, s jókat kacarászni. Vagy már túl voltam rég önmagamon?
Ez most rossz pásztorolás volt, a vírus hazavágott, nagyon durván. Hosszabb távon gyalogolni sem tudtam, nem tartottak meg a lábaim, akkor még ott volt a főzés, a palacsintasütés, amiről a férfiak azt gondolják az olyan egyszerű. Nekem, ha nem vagyok a helyzetem magaslatán tragédia. Állni, a kezemet mozgatni, stb. Aki nincs benne nem tudja elképzelni, s öten várták az elkészültét, tehát meg kellett csinálni. Közben a rossz mosógépben próbáltunk centrifugázni, de a jelét nem ismertük. Nem, ennyi. No itt is volt sürgés és forgás. Csak ez a funkciója működött, szerencsénkre, hogy némi "csőrepedés" nyomait eltüntethessük. Ez egint kifeszített.
Mondjam, még? Itthon is egy százéves (a neten meg sem találtuk) mosógép várt minket, holtan. Már vagy 9 éve hozzánk is nagyon öregen, de használhatón került. Átmenetileg. Eddig bírta. Úgy mentünk el, mosógép nélkül nehéz bizonyos korlátokkal létezni. Tehát tegnap ezt is megoldottuk.
Aki egészséges értékelje, mert, ha az ember leesik a lábáról, szörnyű. Most a cukromról nem is beszélek, gondolom az egekben volt.
Ami öröm, találkoztam hazafelé Aranyalmával. Jó volt nagyon keveset beszélgetni. S azért az unokákkal is, csak ezek a dolgok eléggé árnyékolták az ottlétünket.
Még két gondolat:
Mi van a palacsintában, amitől annyira fontos ételünk? Fiam évekig élt NY-ban, mikor hazajött hónapokig palacsintát kellett sütnöm, mert ott ilyenhez nem jutott hozzá.
Régi emlék, hetvenes évek közepe: Megyünk ebédelni az iskolai ebédlőbe. A gyerekek sorban állnak a konyhavezető irodája előtt. Miért? hát azért, mert tejbepapi/tejberizs vagy éppen mákos tészta volt az ebéd, az annyira finom volt, külön megköszönték. Tiszti lakótelep (lásd Vass Virág Lantos Piroska élete alapján készült regénye) gyermekei jártak ide főleg, s persze mások is. Így éltünk a hetvenes évek közepén.
Lassan megszokja az ember, hogy a bajok tényleg "csőstől" jönnek. Mintha egy nem is lenne elég. Természetes mindnek vagy anyagi, vagy egészségügyi vonzata van - netán mindkettő. Néha úgy gondolom, ahogy idősödünk, egyre több ilyesmi történik velünk - amit igazságtalannak érzek, hiszen épp elég lenne az "öregség" ténye egymagában is.
VálaszTörlésAz egyetlen szerencse, hogy ezekből a bajokból az ember lassan (többnyire pénztárcája függvényében) előbb utóbb csak kilábal - de mégis nehéz, egyre nehezebb megküzdeni velük. ...vagy mi gyengülünk egyre jobban...
No, csak kitartás és előre tekintés. Lesz, kell, hogy legyen még jobb is !!!!i Ja és még egy: bajok esetén az én legjobb vigasztalási módszerem, hogy felsorolom, mi minden ezeknél súlyosabb, nagyobb baj IS történhetett volna. És akkor ami megtörtént, egy kicsit kisebbnek tűnik....
Én is ezt az elvet követem. Nincs ember, ahol ne lennének defektek. Mindig van olyan, aki még nálam is nagyobb bajban van, és talán nem túl népszerű - de engem ez igazából nem zavar -ki kell tudni lábalni belőle, valahogy eddig mindig sikerült. Épp most sem könnyű.
TörlésLábalunk, csak az én "készülékem" most nagyon hibás. Most kicsi a tűréshatár. Fefe otthon van Zsuzsa, hogy van?
TörlésUh! A fele is sok lett volna. ☹️ Tényleg úgy van, ha jön a rossz, csőstül jön. Most már csak jónak kell jönnie!
VálaszTörlésMa beállt a villanyleállás is, a szerelő 5 éve csinálja... Most keresünk egy újat. Túlvállalja magát. Viszont az eső állítólag csak holnap délig esik, pedig annyira vártuk, kicsit beoszthatná magát. Hogy nekünk semmi nem jó.
TörlésKicsit sem "elbagatellizálva" a történteket, egyetértek Aranyosfodorkával. Hála Istennek, hogy nem történt még nagyobb baj.
VálaszTörlésA palacsintasütéshez kapcsolódnék egy gondolat erejéig. Régen ajánlotta egy jó ismerősöm, hogy próbáljam ki a pöttyös Túró Rudival töltött palacsintát. Rendkívül szeretik az unokák, de a szüleik is.
(Legyen mindig a fagyasztóban egy-két csomag Rudi, a palacsintához meg mindig van otthon hozzávaló. Gyorsan kisütünk annyi palacsintát, ahány Rudink van, és azon melegen "megtöltjük" a palacsintát a Rudival. Mintha darálthússal töltenénk. A palacsinta hozzánk közeleső szélére helyezzük a Rudit, jobbról-balról felhajtjuk két szélen, és végiggöndörítjük. És már ehetik is a gyerekek. Tömény, egy is elég belőle. Ha volt kedvünk-erőnk sok palacsintát is megsütni, a többi meg legyen hagyományos egyéb töltelékű.)
Kívánom, hogy jöjj rendbe minél hamarabb! Jó egészséget!
Micsoda ötlet, köszönöm!
Törléslegalabb kiadtad magadbol..ha nem is minden de megis valami.
VálaszTörlésTudod, úgy érzem ez kibeszélés, de ki kellett adni magamból.
TörlésVan amikor így összejönnek a dolgok! Elhiszem, hogy a történteken kiborultál kicsit. Szerencsére nem történt komolyabb baj, az anyagiak meg idővel megoldódnak. Csak akkor ott, abban a pillanatban, abban az élethelyzetben nem is gondolunk erre. Szurkolok, hogy minél előbb oldódjanak meg ezek a gondok!
VálaszTörlésA palacsintasütés nekem se tartozik a kedvenc konyhai foglalatosságaim közé, de nagyon szeretjük.
Tudod, nem kaphatok el vírust, most jól kikaptam, odavágott, nagyon. Szinte évek óta nem voltam ilyen rosszul. Ez azért az embert megviseli, nehezen tolerál mást, főleg a hülyeséget.
Törlés