A Szerelem(nek hitt) Ház

Megláttuk, megszerettük. Hirdette ingatlanos, hirdette a tulaj. Mire jók a fotók?! Megkérdeztem a településen lakó ismerőst, ilyen és ilyen ház vajon merre található. Adott egy ötletet, talált. Kerestünk a fotó alapján. A tulajdonos éppen kiköltözött, reális volt, nem akarta ránk tukmálni. Mondta, ha akarunk jöjjünk vissza. Egy hét múlva visszamentünk, körülnéztünk, a szomszédból is: néztünk, láttunk, döntöttünk: sok lenne a felújítani való, ezt nem vállaltuk, és a pénzügyi dolgok is. Még pénzt költeni rá, sokat. A szívünk szakadt meg. Sokáig a ház-szerelmünk maradt, mindezek ellenére. Nehezen adták el, néztük a neten hónapokig, levitték az árát is, míg elment.
Sajnáltuk, nagy szobák, jó adottság, de rengeteg felújítani való....ehhez már öregek vagyunk. Gondoltuk.

S bevallom, bepánikoltam: elhagyni a városi lakást, a munkahely közelségét egy betegséggel. Ez már későbbi történet, azért közben-közben keresgéltünk még. Hogy egy fotó mennyire nem mérvadó:

 

Ugye milyen gyönyörű: egyetlen bökkenője volt, a fotó vagy 16 évvel ezelőtt készült, s találtunk egy lepukkant házat. Nem volt bevezetve se víz, se gáz, viszont bent gyönyörű, igaz kopott ajtótokok, ajtók, kemence, s némi állott szag... Némi... sok-sok ponttal.... S ismét a nagy-nagy felújítás  és bővítés/építkezés lehetősége (bár ekkor már építész ismerősöm mondta, minden megoldható, meg kell fizetni), s csillagászati eladási ár mindezekhez. Igaz, mikor eljöttünk, odasúgták egy millióval kevesebbért adnák,  viszont még az is túlzás volt.

Aztán még nézegettünk: hatalmas telkek, régi házak, felújítás. Viszont: eladni a lakásom,  albérlet, aztán majd a bejárás... Új szempont került előtérbe: a közlekedés, a munkába járás. S mi lesz, ha a betegségem ismét aktív szakaszába kerül, így meg csak a szomszédból átmegyek a munkahelyre. Mi lesz a párommal, aki 200 km-re innen él, dolgozik, ritkán tud jönni? Mi lesz... mi lesz...mi lesz????