Oldalak

2018. szeptember 30., vasárnap

Napnézőben a Zselici Csillagparkban

 

E zselici terület országosan is az egyik alacsony szintű fényszennyezéssel rendelkező terület, ahová a közvilágítás fényei is kevésbé jutnak el. Nem véletlenül került ide a Csillagpark. A lent keszekusza köteleknek tűnő játékok a kilátóból értelmet nyertek, csillagképeket rejtenek. Stílszerűen. S fentről megláthattuk



 

 

 a  Mecsek hegyeit a TV toronnyal,

 a tanúhegyeket a Balaton-felvidékről,

 Badacsonyt.

 

Visszatérve az épületbe távcsövön keresztül napkitöréseket figyelhettünk meg, meteorit kiállítást láthattunk, s filmvetítést a Napról egy szervezett program keretében. Fentről lenéztünk, lentről felnéztünk. Izgalmas, érdekes délelőtt volt. Közelben  a Kardosfa Hotelben erdők kínálatából készült ételeket ehetünk. Érdemes kipróbálni.

2018. szeptember 29., szombat

(A)Hol jártunk?

Kaposdadán, a világ végén. Nekem ez a fotó adja az ottani hangulatot. A hét elején kicsíptük az időjárást, aztán jött  a melegebb, búcsúzkodó ősz napsütéssel, párával, esti füsttel a távolabbi völgyes részek felett. Amikor az emberi tevékenység összetalálkozott a természet vagy időjárás őszbefordulásával. Jó volt kicsit elmenni, kiszakadni, hogy visszajöhessünk a házba, a KERTBE. Nem utolsó sorban találkoztunk, megnéztük Csodás kertem Petra kertjét. Ezúton is köszönöm a lehetőséget.

 







 Unokás és nagycsaládos nyaralás lehetősége. A jurtában heten is lakhatnak!

 házi népség és a környék


 

 






2018. szeptember 28., péntek

A folytatás

 Lad kálváriakápolna

 Zselicszentpál


Lábod, Petesmalmi Vidrapark
folyt. s bővebben

2018. szeptember 27., csütörtök

2018. szeptember 23., vasárnap

Amikor kivágyódik az ember

"Az udvar olyan szép, hogy menten kivágyódik belőle az ember és a lepke – mert azt sejti, hogy ezután csak még szebb kertek és mezők következhetnek. Nagyon elvágyódás és mégis ottmaradós is az udvar." Lesznai Anna











Hallgassátok meg: https://youtu.be/QpTV6J93vh0

Egy könyv cimlapfotójának története


Biztosan emlékeztek a könyvre, még kapcsolatba hoztuk Szabó Magda hattyús teakiöntőjével is.


Most, a fenti könyvből kiderül a könyvborító csészéjének története is. S hogy kerül kerül ide a japán? Ő a fotós, akivel a szerző  kinti látogatásakor ismerkedett meg. Megosztó  a könyv, ahogy megosztó a szerző személye, írásai is. (ÉN kedvelem.) Érdekes látni  a két világot a japánt egy magyar szemével, s ráadásul nem a technikailag fejlett világot, megtapasztalni, ma. Aztán érkezik egy japán fotós, s ő is találkozik a magyar valósággal.("– Hét óra egy vonaton! Uramisten!") S mindeközben készülnek a könyvborító fotójának elkészítésére is. Bejárják azt a világot(már az Altató földrajzi helyeit) is, valóságban, fotók révén is. A folyamatot, az eredményt, a tapasztalatokat olvassátok el a szerző egyéni stílusában.

2018. szeptember 22., szombat

2018. szeptember 20., csütörtök

KÉRDÉSEK

Kedves Blogolvasók!

Aki gmail.com-os levelezőn van neki is lassú, amióta új?

Hozzászólásokat jelzi a rendszer, elolvasni nem tudom.

MIT TEHETEK? MIT TAPASZTALTOK? Köszönöm.

2018. szeptember 19., szerda

Napok

telnek nap nap után. Fáradtsággal, munkával, bosszankodással.

Néha már alig várom azokat az őszi napokat, amikor behúzódhat, megnyugodhat az ember. Ahol segítünk elmegyünk a megbeszéltnél korábban füvet nyírni, mert érezhetően nedves a fű délig, másnap indulunk  tisztába tenni, mert jön az ingatlanos, stb. Út közben telefonálok, kiderül egyikkel sem sikerült megbeszélni. Akkor miért kaptam egy minden rendben emailt? Tudom, szegény hölgy utolsó heteit húzza, csak nekünk is van életünk, más feladataink is. S ide utazni kell. Álmokat kerget a házzal, a telekkel. Ha nem történik csoda majd háromszoros áron senki meg nem veszi.

Esténként kiülök a ház elé, mondjunk inkább éjszakát. A közeli erdőkből idehallatszik a szarvasbőgés. Szép kis éji zene, a hanghoz a csatározásokat hozzáképzeljük. Harcos napok, hetek vannak tán mögöttük, mögöttünk.

Bemutatom mit kaptam a fiamtól:

  

A gyönyörűen illusztrált napló a Kew királyi botanikus kertek gyűjteményeinek inspiráló képeivel illusztrált. Öt évre szól, az ember bármikor kezdheti írni, mert egyszer csak visszatér az évkör az indulási helyre. Én kerti naplónak használom, ha már az illusztrációk is ezt inspirálták, de rövid a hely, inkább az áttekintést szolgálja majd. Van külön füzet a "kottának" , a vásárolandó növényeknek, terveknek. Akkor már, legyen az ember alapos, mert úgy vadászom mindig össze a cédulákat, stb.




A kiadónál más illusztrációkkal díszítettek is vásárolhatók: https://thamesandhudson.com/remarkable-plants-9780500420287

A Jane Austen-os képeslapot egyszerűen még nem tudtam fotózni. Apró figyelmesség, örültem neki.

Folyt. köv.

2018. szeptember 17., hétfő

Egy templomról




írnék, ami 14. századi. Vandálok felgyújtották belülről, az orgona szétégett, de kifestették a templomot adakozásból, s szebb mint előtte volt.

https://szemlelek.blog.hu/2018/06/03/templom_tuzeset

ttps://szemlelek.blog.hu/2018/09/16/kemenessomjen_after?utm_medium=indapass&utm_campaign=inda_notification&utm_source=notilayer&utm_source=fejlec_bloghu&utm_medium=noti-dropdown&utm_campaign=fejlec

Kemenessömjénben található, ahol gyermekkoromat töltöttem, s sokszor voltam e falak közt nagyszüleimmel. Az ember felnőttként szembesül azzal mi rakódott akkor le benne, ami felnőtt életében elkísérte. Utoljára anyám temetésekor jártam itt.