fáradt vagyok, hogy a fáradtság fárad bennem. Délelőtt töltött paprikát főztem, du. meggyes pitét sütöttem, két napig szedtem hozzá a meggyet. S elmentem az újsagjaiért. Meleg van, kiborító, bent is, mint látszik.
Unokámnak konfirmációja lesz, lemondtam az utat, s milyen jól tettem. Miközben belehalok. Nászasszony a fb-on mutogatja a másik lányt, az unokáimat, s ilyenkor mindig meghalok egy picit. Vagy inkább a szívem szakad bele.
A 2. fotón néztem, mintha még valakinek az árnyéka lenne mellettem. Egyedül voltam.
Ma kontrollra mentem a városba, s farmer, s vászon cipő volt rajtam. Korán indultam, nem mindenhol volt meleg, ahol megfordultam. Lényeg, dél körül, ahogy megszoktam fogalmazni"négykézláb másztam" le a buszhoz. Mert volt időm, s nagyon magam alatt, s fáradt voltam, gondoltam veszek egy csokit, s nápolyit, mint gyorsan fogyaszthatót. S lelki támaszt nyújtót. 1300 körül fizettem. Nem értettem, tudtam, hogy a nápolyi mennyibe került, de a Milka? 870 Forint! Már nem tudtam visszaadni. Kérdésemre mondták, hogy most emeltek árakat, sok árunak. Azt már rég tudom, hogy a Coop boltok nagyon drágák, s azt is mesélték az ott dolgozók, hogy a főnökség nagyon gazdagodni akar, ezért drága náluk minden. (Ki a tulajdonos tudja valaki?) No, de ennyire? Ez rablás!
Nálunk, a faluban gyakorlatilag a Spar olcsóbb, mint a Coop bolt. Tegnap 2 nagy banánért 700 Forintot fizettem. Jellemzően nem szoktam ott ezt venni, kivétel volt(más gyümölcs nem lévén), s ez is utoljára. S elgondolkodtam azon is, hogy érdemes-e náluk vásárolni? Egyetlen előnye a boltnak , hogy közel van, míg a Spar egy kilométerre. Viszont ilyen áron? Ez egy kieső, külső részen lévő, egyetlen, a faluban megmaradt bolt a három közül. S sokan ide járnak vásárolni, mint a még kiesőbb Sparba. Ezzel élnek vissza?
Nézzétek a cserszömörcét, ilyen csodát régen vagy nem is villantott. Tavaly ősszel nem tudtam teljesen a fattyúhajtásait visszavágni, érdekes virágzata lett. Egy csoda, nem győzöm fényképezni.
átültettem a szobai növényeket, s ki is költöztek, félárnyékba. A Gaurák is kaptak egy kis támogatást, látom, hogy nagyon kellene pótolni az elhasznált táplálékot a talajból. Fiammal vettünk földet, trágyát. Szomszéd hónapok óta hozza. Igaz, szárított trágyát szerettem volna, de ez volt. Meg nem szóltam neki, elfelejtettem, hogy ne keresse. Nehéz, ha sok mindent kérni kell. Nekem nehéz.
El is fáradtam, a félárnyékban, de akkor is meleg van. Nem szereti a szervezetem, gyengít. Még nem vagyok jól, bár sokat erősödtem. Hosszú menet lesz. Bár egyre jobban alszom. Ez se kevés! A javulás útján.
S végig értem a kerten, nagyjából. A végén másfél méteres gazokkal küzdöttem. Bokrok közt , hátul a hatalmasra nőtt fekete nadálytövek, felaprítva táp lesz belőlük.
Most gyönyörűek a bokrok, sok virágzik, a kedvencek. Jezsámen, gyöngyvirágcserje. Örök szerelmek.
Angol példák. Nem értem, hogy egy gyümölcsöskert füvét miért kell kéthetente csutkára vágni. Az nem gyep a műköves kert mellett. Szomszédjaim teszik ezt, gondolom mások is. Sajnáltam a méheket, rovarokat akik egy-egy ilyen akció után hiába keresgéltek.
Most nálunk lent combig ér tán a fű, de a gyümölcsfák, fűszerkert mellett ilyen utakat vágtam. Ami fontos, az megközelíthető. (S leginkább kinek van csillagászati összege, hogy gyalázatos munkát végző fűnyírókat kifizessen. Így a természet, s a pénztárca is jól jár.) S sosem felejtem, hogy gazdálkodó nagyapám is nyár elején, végén vágta, s gyűjtötte a szénát télire a marháinak. Az is igaz, hogy akkor minden szálát összegyűjtöttük, s égetésre került...
Tejbepapi, később csupasz vajas, sós rozskenyér. Eszméletlen finom volt. Ugye, milyen kevés kell?!
Felfedeztem egy francia vlogot, az én világom. A hangulata, a tájak, s még a sütéseket is elfogadtam, mert annyi melegség, látványukba szépség is van. S ami a lényeg, ha nézem megnyugtat, elvarázsol. Ami mostanában nem utolsó szempont.
A múlt héten mégis vírusom volt. Annyira fojtón köhögtem már, öklendezve, hogy egy-egy rohamban tejesen kikészültem, s elmentem a dokihoz. Azt mondta, hogy amit elmondtam tipikus vírus, a tüdőm tiszta. Megnyugtató. Kaptam egy beszippantós gyógyszert.
Ma kivették az utolsó varratomat is. S délután "felvettem a munkát", a fűnyírást, a ház előtt, s a díszkert egyenes részén. Kinyírt, mondanom sem kell, én meg a szegélyvágó "kését". Így leálltam mindennemű füvezéssel. A jó helyre eltett tartalékokat nem találtam meg. Ki kellett feküdnöm, mondanom sem kell. Ennyit érek. Ez van.
Aztán alkonyattal kivittem a kutyát a kertbe, még erősek voltak a fények.
S egy kis bemutató a kertet elöntő, eluraló gazokból is. Majd szépen, lassan megszabadulok tőlük. Miközben, remélem edződök is, az állóképességem is nő. Azért sokat javultam, de ez még nem az igazi. Korántsem. Nagyon megviselt a műtét, s minden, előtte, alatta, utána.
A legnagyobb baj, hogy nem tudok aludni, kialudni magam. 4-5 órakor ébredek, s már nem tudok visszaaludni, aztán este 1/2 9 felé esik le a fejem. Küzdök, hogy ne aludjak el, korai még az alváshoz.
- most nem szeretnék ünnepre hivatkozni- próbáltam takarítással kezdeni. Erőm túl van a végesen. Az utolsó 5 hónap kiszívta az erőmet, ahogy már mindenre egyedül voltam előtte kb. másfél év óta. S a betegség hónapjait is egyedül csináltam végig, szerencsére a fiam itthon volt, s az ügyintézéseket , esetleges vásárlásokat legalább levette a vállamról. Mostanában pedig a ház körüli pakolni valókat. 71. évem után valahogy az erőm, erőnlétem is gyengülni kezdett.
A kutya, majd az én sürgősségi műtétem nem hiányzott, s az utóbbi feltette a pontot az I-re. S kiderült, hogy ilyen körülmények közt bizony jó lett volna az autó, állandó segítséget kérni helyzetekben kellemetlen, bár szívesen megtették nekem, műtét után enni hoztak a szomszédok, ezer köszönet érte, nekik. Aztán egy alapítvány segítségét kértem, fabehordás, vásárlás, s lassan erőre is kaptam, bár ez látszat. Nagyon gyorsan fáradok, nincs állóképességem, egy porszívózás, amúgy egy gyors, nem szöszmötölős is ledönt a lábamról. S mindezt a frontok emelik.
Nálunk az évszakos ruhákat a városban tartottuk, egy kétajtós szekrényünk van, s másfél komódunk. Nos ennek összeszedéséhez bele is bonyolódtam a selejtezésbe, ami fizikailag ismét nem emelt az emberen. Nincs autó, amivel ruhákat, stb. tudok cserélni, de lett hely. Szomorú változás.
S ami öröm, ezer szerencse a KERT. (Ami fut, szalad, nem tudtam füvet nyírni sem, s kiderült, hogy számomra csillagászati összegért vágták le "olcsón". ) De máig is a béke, öröm, a megnyugvás helye számomra. Ahogy a ház, a s a környezet is.
