Ez hatalmas volt, már hangulatában, egymásra találásban, s megvalósult a műsor célja is. Számomra két ismeretlen ember, akire figyelni kell.
Én pedig nekiálltam bejglit sütni, karácsony helyett most. Most jön rá az érdeklődő. Egy adag a szemétbe került, a második sikerült. Lehet, hogy az első kidobását elkapkodtam, de nem akart lágyulni, sehogy sem. Sehogy sem. Az eredmény kárpótolt, s végre lett márványos bejglim is, még sosem sikerült. Emlékeim szerint. TT konyhája a JouTube-on, a tanítómesterem.
S végre volt egy karácsonyom, hogy nem kellett
sütni és főzni,
nem kellett
körbeutazni a fél országot,
nem volt elvárás velem szemben,
hogy pihenhettem(volna,ha a dugulás lehetősége nincs a háttérben), s elereszthettem magam, nyugodt ünnepem volt, végre. Sokat gondolkodtam, hogy miért nem szeretem a karácsonyt? S ha visszanézem a régi fotókat, egy agyonnyúzott nő néz le róluk. Elfáradt, kifáradt, hogy örömet szerezzen magát áldozta be és fel. S közben elvesztette önmagát. Tudom, ez így most nagyon sarkított, de ezt láttam, így éreztem. Mindennek több oldala van.
Mióta egyszer karácsonyra mások örömét megvalósítottam, de a magamét fáradtan elveszítettem, már nem vagyok hajlandó ezt csinálni.
VálaszTörlésOlyan boltokat járásaim sincsenek, melyek után káprázott a szemem, szédültem és hányingerem is volt. Elég volt belőle!
Azóta nyugalom van az ünnep előtt és karácsony alatt is számomra. Mert megteremtettem, nincs tökéletesség sem és nincsenek nagy tervek sem.
Örülök a márványos bejglid sikerének! :)