" 1743-ban épült a község
előző fatemploma, amelynek kazettás mennyezetéből megmaradt 46 egész, 3
fél és 6 hiányos tábla. Az egyik kazetta felirata szerint: „Padoltatott
ez Isten háza 1761-dik esztendőbe…” Pár évtized alatt úgy leromlott az
állapota, hogy újat kellett helyette építeni. 1796–97-ben épült késő
barokk stílusban a mai templom nyugat-keleti tengellyel a déli oldal
közepéhez simuló, alsó részén kőtoronnyal, felül fa toronysisakkal, ami
ma 14 méter.
A belső szürkére festett, kazettás jellegű famennyezete egyidős a templommal. A két karzat elejének és aljainak díszítésére szolgálnak azok a színes és nagyértékű kazetták, amelyeket az előző templomból mentettek meg. A templom domboldalon áll, alatta kő támfal épült az omlás megelőzésére. A 100 kilogrammos (59 cm) harang felirata: „Gos mich Laurentius Burger in Dopschau. Tereszteni reformata nemes eklesia maga költségen öntette anno 1839.” forrás

Nagy köszönet a fotókért!!!!!
VálaszTörlésGyönyörűszépek!
VálaszTörlésMit is lehetne írni ? Szerencse, hogy óvták, óvják - így maradhat csak meg a jövőnek, hogy emlékezni lehessen a múltra.
VálaszTörlésEdelényi járás? Hogyan kerülhette el a figyelmünket?
VálaszTörlésMost megtaláltad, ez a lényeg.
Törlés