Reggel

 Végigjárom mindig a kertet, telefon velem van. Viszem a madaraknak a magokat, lemegyek a sírjainkhoz, s keresem az erdőben a mókust. Csak egyszer sikerült látnom. Viszont valamelyik nap kérdésem volt, választ vártam. Mentem le a kertbe, tele volt vagy hatféle madárral az etető. Idegenekkel, újakkal, átszálló pihenőkkel. Ilyent még nem is láttam. S jött a mókus is. Azt hiszem ez a sokadalom a kérdésemre is választ adott, majd kiderül jól olvastam-e a jeleket.

Aki kertészkedik, hogy boldogultok az új rendszerrel, ezzel a mindenféle kerti melléktermék összegyűjtésével, elszállításával. Nekem tragédia.

Volt egyszer egy hó

 Ez nem a dicsekvésre való mennyiség, de mégis volt egy kicsi HÓ.

Itt pedig a benti "melegség".

 

S van gond, ezer, ezer, majd egyszer írok róla. Néha úgy tűnik az ember feleslegesen tesz utakat, aztán van mégis eredménye, ha kicsi is. Csak fárad, fárasztó. Viszont mégis csak halad.

Madárék

 Először kikerült a régi, értsd kint maradt mellé egy etető. Érdekes módon rögtön érkeztek kosztosok is, sajnos magunk nem volt. 3 napja etetek, mióta ugyebár megjött az ellátás. Először madár sehol nem volt, de délután üres etetőket találtam. Tegnap már egy-két cinege megjelent, ma pedig legalább 15  röppent a két etető, s fa köré azonnal. S örömömre felfedeztem egy csúszkát  is. Tavaly két pár járt hozzánk a kert mögötti erdőből.

Amúgy fent a díszkertben nagy a madarak mozgása, sok a cinege, rigó. A kitett két cinkegolyó érintetlen, nem is értem. Az ajándék spirál alakú tartó idegen lehet nekik. Sok a bogyós bokor a kertben, vAn tálalás a madaraknak, már akiknek ez fontos. Ki tudja meddig tart ki? S az ígért fagyos időjárás mikor érkezik? Mindig irigylem azokat, akiknél sokféle madár látogatja az etetőket, nálunk nem jellemző. Viszont akik jönnek, nekik mindig örülök. S a forgalomból, ha az ember nem  nézne időjárás jelentést, akkor is tudnánk mindig mennyire van hideg. Olyankor megszaporodnak a vendégek, új fajok is megjelennek. S néha átutazó madarak is, csapatban.

Délután boltba mentem, felettem húztak darvak vagy vadludak. A fotót csak holnap tudom feltenni, így működik a mobilom. Örültem, hogy fotózni tudtam őket, s meglepetésre szépen repültek nyugat felé. Sokszor valami okból felettünk megkeverednek, s csak repkednek körbe-körbe. A maiak útja ezek szerint egyenes volt.

Ezek szerint itt a tél, avagy közeledik egyre jobban. Az etetők mindig ennek előjelzései, így pörög az esztendő.

Fagyos időkben egy melengető beszélgetés

 Bátorságlabor Hesnával, vendég Pál Feri atya

"Vajon

hány éves korunkban vesszük észre először a hideget és a sarat?" Katherine Webb

 

 Varázsmogyoró miközben újabb csatáját vívja.

 

... és a remény, hogy van, lesz túlélés. Igaz, két napja fotóztam, de remény nélkül mi ér az élet?

A reggel és a macska kivert az ágyból

Én még négy óra után is nehezen alszom vissza, nem hat óra után, hiába van vasárnap, hiába pihenhetnék. Amúgy meg rájöttünk, hogy a  macskaajtó csak kifelé nyílik, befelé nem. Viszont, azt is látom meg sem próbáltak reggel óta befelé jönni. Fontos dolga akad(hatot)t Cirnyó úrfinak. (Aki  közben megérkezett, s az ágyon a konvektor teljes hosszában elnyúlt. )

 forrás

Kerti meteorológiai állomás: tapasztalat, hogy a hőmérséklet csökkenésével fordított arányban nő a madarak száma az etető körül. E percekben  a létszám csökkent, tehát javuló az idő. (Akármilyen szürke az  és ködös az ég a Balaton felé.)

S mi  mégis indulni akartunk Keszthelyre, de a köd, a nyirkosság nagyon a ruhánk alá bújt. Ha már mennénk, ismét Pusztaszentlászló, horgásztó. Mondtuk, megnézzük milyen  a helyzet?  Ködös, hideg és nyirkos volt. Ahogy csupasz kézzel fotóztam szétfagyott a kezem, hazafelé fordultunk. Zsebi imádta a rohangálást. Naná!

 Érezni, hogy mekkora a köd?

A korcsolyázók.

 A horgász.

 Vadkacsáék. Mesélték, már kettővel kevesebben vannak valamiért.

 Átjárat a tavon. Bár a vízen sem süllyedtünk volna el, kemény a jégpáncél.

 A fürdő termál vize. (Amúgy tavaly sem működött, árulják. Nem is értettem, volt forgalma.)

Időzített megjelenés,

így jellemezhetném délutáni sétánkat Zsebivel, mert a nagy napsütésben végre útra keltünk vele, hosszabb sétára. (S potenciális vőlegények sem kujtorogtak a környéken...)

Amikor odaértünk a barátnőmhöz, akkor léeptt ki sétára az ajtón. Ennél, ha megbeszéljük sem időzíthettünk volna jobban.

A mezőben lekerült a póráz is, de egy ponttól nem volt hajlandó továbbmenni. Ő tudta miért. Így az erdőbe kerültünk fel, s mentünk a falu fölött végig, pazar napsütés, árnyékok, nyomok a hóban. Ezernyi fotótéma, fényképezőgép nélkül. Nem ide készültünk. A lényeg a közös séta, beszélgetés, s kutya kisasszonynak a kirándulás volt, mert imád menni. Futni, szimatolni. S mihelyt hazaértünk hamar hozta  a labdát is, hogy dobáljunk. (Én kicsit másként gondoltam.)

Megint éjszaka, fagy, hideg, csináltam neki kuckót, remélem él vele. Mindig aggódom érte, de amikor reggel kiengedem szemlátomást jól érzi magát, s fázásnak nyoma nincs a viselkedésén.

A délutánba még a könyvtárazás is belefért, s vittem könyveket a kolléganőmnek is, amiket a városba majd ő visz vissza.  Jó sokat begyűjtöttünk, amiket elolvastunk, azoknak már nincs itt helye. Viszont ez az idő az olvasásnak kedvez, olvasásra csalogató, meg egy-két film megnézésére. S tervezgetésre...