Eljár az idő felettünk, felettem

 Hétfőn túlnőtt tuját próbáltam levágni, túl széles, az utcai része fent maradt. Keskeny a lombvágóm. Az utcai részen, ferde az oldal, kétszer vágtam le ,sajnos közben hetek teltek el, megnőtt az első rész. Így felemás, ki kellene igazítanom, de a karjaim emelni nem tudom.

Okkal, mert de. némi kerítést festettem, először az alját, ami lábról elérhető(emelkedő, vége felé vagy fél méter magasan kezdődik), aztán létráról, de abbahagytam, be kellett látnom, nem megy. Ennyi. Hiába az akarat, ha az izmaim másként döntenek vagy működnek. S ha a karom használtam is, áttevődik más izomcsoportokra is a fáradtság.

Vasárnap nagy meglepetés ünneplés volt nálunk, idősebb fiam 50  éves lett. Hivatalosan ketten voltunk, a keresztanyja, s másik fiamék beállítottak.  Számára meglepetésszerűen, de örült nekik. Jó hangulatú ebéd, köszöntés tette emlékezetessé a napot.

 Hazatérve benéztek a lányok hozzám is, Megi kutya engem meglátva sírni, jajgatni kezdett, azt hitte világgá mentem, kb. 5 órát voltam távol, de nagy táskával mentem el. Nem tudta a kutyasimogatókhoz menjen, vagy hozzám jöjjön.

 Futórózsám őszre kibontakozott:

 Itt pedig az elmúlás példái, bár valahol elhangzott,vagy olvastam a kikeleti bangita hátha magához tér, tápozzam, locsoljam, ne mondjak le róla. Szegény elég csúf állapotú, de zöld hajtásai is vannak.

 

S végül a csodaszép ősz:

 

Amikor lesöpröd

 a kutyának a követ, hogy ne a "koszba" feküdjön be

Még a mai kiégés előtti fotók. A nap az éget, locsoltam ezeket, direkt és külön, mert nagyon fontosak nekem. Hiába, úgy látom.

S a kutyás, s tele dióleveles fotók még mindig nem elérhetők, s napokig Mártának sem tudtam kommentelni, nem vitte át. 

Hatalmasra nőtt

 nálunk a "fű", lent a kertben. Imádtam, reggelente csodás fotókat készíthettem. Vége. Levágták, néhol embermagasságú volt. De először a "csillagvirágok" miatt vártam, mert jól elszórta magát mindenfelé, aztán a "gazok" szépsége tartott fogva.

 

Bevallom, szinte megsirattam, hogy nincs már, most csupasz minden.

Megi kutya szeret szomszédolni, a szomszéd, tüneményes fiatalember pedig a kertünkben sétálgatni. Zegzúgos, tele növénnyel, bokorral. Náluk még az örökölt kert van, melynek bokrai az évek során a gyümölcsfák közé száműzettek. Ő pedig nagyon örülne nekik. Ízlés dolga, ki minek örül, már a háziak. Ők új lakók, szomszédok.

Sajnos a későbbi fotókhoz nem férek hozzá, nem értem?

Lassan haladva

A világ legrosszabb embere 

 néztem a filmet, s olvastam a könyvet. Napokig. Van ilyen időszak, amikor az ember lassan halad, bár ez értékükből semmit nem von le. 

 

 

S akkor jöjjenek a tulipánok, sok hagymát ültettem az ősszel, hova lettek? Alig látni új növényt közülük, s régi, a legkedvesebb majdhogynem el is tűnt, ahogy a krókuszok is. Ami növény megmaradt, azok dúsak, gyönyörűek.  

 

 

Fent a régi hűségesek, lent az újak.  Ezek a dúsak tulipánok,bár szívemnek a hagyomános formát mutatók a legkedvesebbek.

Ő új lehet, mert a régi helyén egy sem került elő. Ezek szerint előre gondoskodtam az utánpótlásról. Ez szívemnek nagyon kedves, s akkora nagy bokorban voltak. Ő szólózik, s mellette jön fel egy kisebb.

 

Kérdi a szomszéd asszony lesz-e idén ennyi meggy, mint amilyen virágdús a fa? Meglátjuk. A fa pompázatos!