Ma reggel

 fél hétkor levittem a kutyát elvégezni a dolgát. S mivel "szétszakadtam" igyekeztem befelé. Tehát beértem 3/4 8 körül, kigazoltam a diófa előtti kerítés környékét, s visszametszettem azokat amik pimaszul túlnőtték magukat. S mikor azt mondta a szervezetem: kész, vége, bejöttem. Bevonszoltam magam.

S ilyenkor mindig eszembe jut  nászasszonyom példabeszéde az erős akaratról. Itt nincs akarat, ha túlhajtod magad összeesel, mint volt rá nem egy példa. Ezért pánikoltam be a férjem betegségétől, mi van ilyenkor, ha szüksége lenne rám, én pedig hulla vagyok?

Olvastam pár könyvet, a Clay hídjában a szövegnek ritmusa, zeneisége van.  Nagyon megfogott a könyv. 

 A tenger útja a fel nem adásról szól, még a legnehezebb helyzetből is hozhatunk ki jó, szépet, előre mutatót.

 

Most kezdtem olvasni, ígéretes, s már olvastam tőle könyvet:Lázár asszonyai.
 

 

S ha már kert, mutatok a kertből pár fotót.

 Ez a pókháló minden reggel szembe jön velem, ahogy átsüt rajta a nap. Csak fotózni nem tudom, mobillal. Kellene egy rendes fényképezőgép. S hát a fű is ekkora...de gyönyörű, de tényleg. Imádom a kelő nap fényében,

Legyen szép napotok! Itt a zene hozzá!

 

Olyan

 fáradt vagyok, hogy a fáradtság fárad bennem. Délelőtt töltött paprikát főztem, du. meggyes pitét sütöttem, két napig szedtem hozzá a meggyet. S elmentem az újsagjaiért. Meleg van, kiborító, bent is, mint látszik.

Unokámnak konfirmációja lesz, lemondtam az utat, s milyen jól tettem. Miközben belehalok. Nászasszony a fb-on mutogatja a másik lányt, az unokáimat, s ilyenkor mindig meghalok egy picit. Vagy inkább a szívem szakad bele. 

A 2. fotón néztem, mintha még valakinek az árnyéka lenne mellettem.  Egyedül voltam.

Döbbenet!

 Ma kontrollra mentem a városba, s farmer, s vászon cipő volt rajtam. Korán indultam, nem mindenhol volt meleg, ahol megfordultam. Lényeg, dél körül, ahogy megszoktam fogalmazni"négykézláb másztam" le a buszhoz. Mert volt időm, s nagyon magam alatt, s fáradt voltam, gondoltam veszek egy csokit, s nápolyit, mint gyorsan fogyaszthatót. S lelki támaszt nyújtót. 1300 körül fizettem. Nem értettem, tudtam, hogy a nápolyi mennyibe került, de a Milka? 870 Forint! Már nem tudtam visszaadni. Kérdésemre mondták, hogy most emeltek árakat, sok árunak. Azt már rég tudom, hogy a Coop boltok nagyon drágák, s azt is mesélték az ott dolgozók, hogy a főnökség nagyon gazdagodni akar, ezért drága náluk minden.  (Ki a tulajdonos tudja valaki?) No, de ennyire? Ez rablás!

Nálunk, a faluban gyakorlatilag a Spar olcsóbb, mint a Coop bolt. Tegnap 2 nagy banánért 700 Forintot fizettem. Jellemzően nem szoktam ott ezt venni, kivétel volt(más gyümölcs nem lévén), s ez is utoljára. S elgondolkodtam azon is, hogy érdemes-e náluk vásárolni? Egyetlen előnye a boltnak , hogy közel van, míg a Spar egy kilométerre. Viszont ilyen áron? Ez egy kieső, külső részen lévő, egyetlen, a faluban megmaradt bolt a három közül. S sokan ide járnak vásárolni, mint a még kiesőbb Sparba. Ezzel élnek vissza? 

Nézzétek a cserszömörcét, ilyen csodát régen vagy nem is villantott. Tavaly ősszel nem tudtam teljesen a fattyúhajtásait visszavágni,  érdekes virágzata lett. Egy csoda, nem győzöm fényképezni. 

 

Délután

 

átültettem a szobai növényeket, s ki is költöztek, félárnyékba. A Gaurák is kaptak egy kis támogatást, látom, hogy nagyon kellene pótolni az elhasznált táplálékot a talajból. Fiammal vettünk földet, trágyát. Szomszéd hónapok óta hozza. Igaz, szárított trágyát szerettem volna, de ez volt. Meg nem szóltam neki, elfelejtettem, hogy ne keresse. Nehéz, ha sok mindent kérni kell. Nekem nehéz.

El is fáradtam, a félárnyékban, de akkor is meleg van. Nem szereti a szervezetem, gyengít. Még nem vagyok jól, bár sokat erősödtem. Hosszú menet lesz. Bár egyre jobban alszom. Ez se kevés! A javulás útján.

S végig értem a kerten, nagyjából. A végén másfél méteres gazokkal küzdöttem. Bokrok közt , hátul a hatalmasra nőtt fekete nadálytövek, felaprítva táp lesz belőlük.

 

 Most gyönyörűek a bokrok, sok virágzik, a kedvencek. Jezsámen, gyöngyvirágcserje. Örök szerelmek.

 

 

A szombati napot,

- most nem szeretnék ünnepre hivatkozni- próbáltam takarítással kezdeni. Erőm túl van a végesen. Az utolsó 5 hónap kiszívta az erőmet, ahogy már mindenre egyedül voltam előtte kb. másfél év óta. S a betegség hónapjait is egyedül csináltam végig, szerencsére a fiam itthon volt, s az ügyintézéseket , esetleges vásárlásokat legalább levette a vállamról. Mostanában pedig a ház körüli pakolni valókat. 71. évem után valahogy az erőm, erőnlétem is gyengülni kezdett.

A kutya, majd az én sürgősségi műtétem nem hiányzott, s az utóbbi feltette a pontot az I-re. S kiderült, hogy ilyen körülmények közt bizony jó lett volna az autó, állandó segítséget kérni helyzetekben kellemetlen, bár szívesen megtették nekem, műtét után enni hoztak a szomszédok, ezer köszönet érte, nekik. Aztán  egy alapítvány segítségét kértem, fabehordás, vásárlás, s lassan erőre is kaptam, bár ez látszat. Nagyon gyorsan fáradok, nincs állóképességem, egy porszívózás, amúgy egy gyors, nem szöszmötölős is ledönt a lábamról. S mindezt a frontok emelik. 

Nálunk az évszakos ruhákat a városban tartottuk, egy kétajtós szekrényünk van, s másfél komódunk. Nos ennek összeszedéséhez bele is bonyolódtam a selejtezésbe, ami fizikailag ismét nem emelt az emberen. Nincs autó, amivel ruhákat, stb. tudok cserélni, de lett hely. Szomorú változás.

S ami öröm, ezer szerencse a KERT. (Ami fut, szalad, nem tudtam füvet nyírni sem, s kiderült, hogy számomra csillagászati összegért vágták le "olcsón". ) De máig is a béke, öröm, a megnyugvás helye számomra. Ahogy a ház, a s a környezet is.