Amikor minden összeesküszik

 Szóval, utazok haza hétfőn reggel a buszon végig fázom, nem értem. Éjjel fájt a torkom, de reggelre elmúlt. Buszon amúgy is nehezen lépcsőzöm, most dupla nehezen. Nem értem. Aztán délután 37.8 a hőmérsékletem, ez még csak nem is annyira magas, de harmatgyenge vagyok. Homeopátiás szer, ami nekem ilyenkor, ha időben szedni kezdem, használ. Most is. Csak a gyengeség, meg a légcsővem viszket. Nem fáj, viszket. Szóval valami van, de nem igaz baj, de mégis, nem vagyok jól.

A kutya tüzel, most vannak a kritikus napjai, nehezen viseli, őt meg mi. Amikor elutaztam (természetesen) kiakadt, keresett, nyugtalan volt, mindennek a tetejébe. Elviszem sétálni, hogy mozgassam, fárasszam, van egy háznál két labrador, meg a vénasszony. A kutyák Megitől. s egymástól őrjöngenek, a "vénasszony" tőlem: miért sétálok arra? 5-6 naponként, tehát nem mindennap kétszer. Ez egy kutyáktól nyugis rész, az ő két kutyáját kivéve. De mire ez a nagy őrjöngés? Más helyeken tudom kezelni, itt lehetetlen. Megi is rájuk indul. Fajta vagy kutyafüggő? Felhívom az önkormányzatot, sétáltatás a faluban jár-e korlátozással? Nem. Tehát ha úgy adódik, mert ott jutunk el a Sparhoz, arra megyünk. Csak arra lennék kíváncsi, hogy más kutyákkal hogy viselkednek? Jól felhúztam magam. 

Lenne a kertben mit tenni, meg az időjárás is mellette szól. Azért még várnék a munkával, vajon kibírom?

"Lenne még mondani mit" írnám Cseh Tamással, de inkább nem írom le, bár lehet, hogy jót tenne, ha ki- és leírnám.

Nagyon felb.....m az agyam. Bocs.

S amint látjátok az erdő kicsit beköltözött a kertbe, egy -egy régi kirándulás emlékei.

Ismét "csak" kert, ami a sok eső miatt legszebb pompáját mutatja

A legszebb virágszál

 

Valaki megkérdezte,

 hogy mennyi időt töltök a kertben, hogy olyan tökéletes(nek látszik). Ez az. Mondtam, hogy befotózom, kiválasztja az ember a fényeket, a látványt, s fotóz, több vagy kevesebb sikerrel. 

Ami nem insta kompatibilis, ahogy mondani szokták csak ritkán mutatom. Ritkán írok arról, hogy mennyi küzdelem a kert, mert berobbant a térdem, a tarack vagy fű és a gazok mindent elleptek. Lassan haladok, ha bírom, ha nem, marad minden úgy. S akkor még a kertészsegédről nem is írtam.

 

 S kellene  az ásás, átültetni  a növényeket is, most apuka rendesen befogatott. Ez van. Így sem jutok el a tervezetthez, de haladok. S halad ő is, majd fotózom, a maradékokból készült kukatároló, kerítés, és futtatórács. Csak éppen nincs mit ráfuttatni, mert  a kinézett növények nem igazán átnyéktürők, nyáron pedig oda csak este érkezik a nap, Várok, egyszer úgyis a szemem elé kerül majd.

Szóval így működik a tökéletes kert. Amit mutatok, nem a dicsekvés, kirakat, a szerelmeim, mert mindig van egy aktuális szerelem. S hadd őrizzem majd meg szegényebb, nehezebb időkre gyönyörködni, s emlékezni. "Előveszem, ha hull a hó, ez volt ház, ez volt a tó", ahogy Nemes Nagy Ágnes írta.

Állati dolgok

Kutyafülú Aladár, lepukkantan. Néha gyalázatos állapotban tér haza. Nem tudom eldönteni, hogy beteg-e, azért nem eszik, vagy a harci láz miatt.  Tegnap végre teleette magát, ki is hányta, az ölembe. Mert e hadfi, ha hazatér egyetlen helyen tud csak létezni. Az ölemben. Így olvasunk mi. A könyv amúgy nagyon szépen megírt keserédes családtörténet. Nagyon ajánlom elolvasni.

Tegnap reggeli fotók, fagy után, de már bennük van egy szebb időszak ígérete.

 Amúgy a hunyorok odavannak, némelyek, akik takarásban voltak tán megmaradnak. Hóvirágok köszönik jól vannak, de az erdőn néztük tegnap, picit jobban előjöttek, bimbósabbak, de kivárnak, szemlátomást.

Viszont a madárélet nagyon aktív.

A nagy fagyos éjszakákon beengedtük Kutyánszky Tódort. Idegen volt neki a helyzet, de szemlátomást fázott kint. Aztán ki sem akart menni, mondhatni jobban is szeretne bent lenni, ahol MI vagyunk. Pedig sétáltatom, erdőztettük tegnap. Na az autóba ültetés nagy kaland volt, félt, reszketett. Pedig kapott csinos kutyaszállító alkalmatosságot. Nem tudom minek nevezzem? Kutyaszállító? Autóvédő? Átmászott belőle hozzánk,  az ölembe. Attól félt, hogy elvisszük valahova, ahogy ide is autóval hoztuk? 

Eszünk ágában sincs, nagyon megszerettük. Még azért van mit "faragni" rajta, de majd szépen, lassan. Ez is eredmény ahol tartunk. S tegnap láttam a menhely oldalán, hogy a kutyának, akit először néztem, de nagynak találtan, aztán külföldre költöző gazdái ajánlgatták - sikerült gazdit találni. Remélem végleges helye lesz. Olyan kutya, mint akit a benzinkútról vitettem el a menhelyesekkel, valaki "jó helyen", ott dobta ki, a szerencsétlent. 

Ha etetjük a madarakat, mindig lesétálunk a kert végébe. Azt utolsó fotó ott készült, felnéztem, ott ültek a madarak, fent az ágakon. A legmagasabbakon. Várták, hogy szabad legyen a kert? Vagy csak ott pihentek? Ki tudja, ha nem is látok egy madarat sem, az etetők mindig kiürülnek, délutánra. S láttam, hogy az itatókon nagy fürdőzés. Süt a nap, kicsit melegebb van, ők is érzik ezt.

Egyszer

 régen, mikor még dolgoztam kisgyermekes családokkal, sokat voltam köztük, sokukkal beszélgettem. Egyszer két anyuka mesélte egymásnak, hogy azért kellett a harmadik gyerek, hogy még egyszer, utoljára átszeretné élni a babázás örömét. 

Így jártam én is a kutyával. Ott járt-kelt az ember körül, egymást sétáltattuk, s míg aktív volt nagyokat kirándult velünk. Azokon a helyeken mindig emlegetjük is. S hiányzik, ahogy nincs köztünk, nem szalad előre, nem fut vissza simogatásért. 

Nem szerettem volna kiskutyát, Zsebi is 4 évesen került közénk, 5-6 évesre gondoltam. Sokan adnak le kutyákat a menhelyeken, mások kidobálják őket szőlőhegyeken, országutak mentén, benzinkúton. A durvább amikor úgy verik, kővel dobálják, hogy menjen el a háztól, ilyent is olvastam. Volt olyan menhely, amelyiken ősszel 42 kutyát akartak leadni hétvégén. A másik véglet, amikor valaki beteg, külföldre költözne, s nem tudja magával vinni a kedvencét. Nos, aki az utóbbiaknak durván mennek neki a kommentelők. Pedig állatát féltő, őt nehezen eleresztő gazdi is van, aki a legjobb sorsot keresi az itthon hagyott kedvencének. A több hónapos keresésemről tanulmányt lehetne írni. A menhelyek, alapítványok áldozatos munkájáról, amiket sokszor gyűjtéssel is tartanak fenn, önkéntesek, kutya "nevelőszülők" segítik munkájukat. S a mérhetetlen szeretetet, aggódást gondozottaik iránt. Harcaikat egy-egy beteg, sérült állat megmentésért, meggyógyításáért.

Az első áhított kutyus nem szerette a macskát, amúgy mozgékony volt, szóval nem idősnek való. A másodikat elvitték előlem, ő egy törpe fajta szépség lett volna. A harmadiknak idős is voltam, miért nem keresek 4-5 évest, majd hamar ajánlottak egy szintén két évest egy  gyepiről(gyepmesteri telep). Pedig ezt a nehéz sorsú kiskutyát nagyon megkedveltem, így virtuálisan. (Nyugdíjasnak nem adnak mindenhol kutyát, mert öreg, beteg lehet, otthonba kerül, meghal s mi lesz a kutyával? ...) 

No és  a macska! Itt van Kutyafülű Aladár, végre beköltözött, s otthonra lelt az ölemben. Hogy tehetem meg, hogy kiűzöm onnan? Ez is szempont volt. (Éppen január elsején egy idetévedt fiatalkát szedett szét majd nem a szomszéd kutya a bokorban. A szerencsétlen macska sokkot kapott, csak állt, s nézett. Szörnyű jelenet volt. A kutya nagy szerelmem, vagy vagyunk egymásnak, amúgy.) Sok kutyát benti vagy kinti-benti tartással adnak örökbe.

Szóval, ismét érdeklődtem egy keverék 5-6 éves, kis termetű kutya iránt, akire sok pályázó akadt. Értitek: sokan kidobják, s sokan keresnek kutyát. Érdekes a világ. Emiatt ajánlottak egy idősebb kutyát. Elmentünk megnézni, csak úgy, idősnek találtam. Viszont a fotója,  a sorsa fogta az embert. Kedves volt, láncon volt, ette az ételt, nem tápot. Még kutyaólja sem volt. Kint aludt, a fal mellett, vagy behúzódva tető alá, valami színféle volt ott. Falun... Eredeti gazdája évekkel ezelőtt külföldre ment dolgozni, nagymamához került a kutya, ő meghalt. Az ősszel. Az egészet nem is értettem. Árulták a házat, a szomszéd etette, vitték volna menhelyre. Elmentünk, majd visszajövünk.

Aztán beszélgettünk róla,s visszamentünk. Kértem pórázt, volt neki (kutyahordozója, mindene, még régről), s elvittem sétálni. Szépen jött velem. Gyönyörű pofija van, amúgy keverék. S kedves, nagyon kedves. A séta eldöntötte a sorsát, elhoztuk magunkkal. Nem tudtam otthagyni, ebek harmincadjára. Így lett Meggink. Szokjuk, tanuljuk most egymást. Nevet keresek neki, még nem találtam, igazit. Fotót majd mutatok, ha tudok készíteni, mert mozgásban van az alany, kezemben póráz. Nem egyszerű. Szóval, így lett kutyánk. Minden ésszerűség ellenében....

Állati ügyek

 

Idén az eper nem szerepelt a kiváló termések közt. Este hagytam is ta pár szemet, majd reggel leszedem. Akkor ért a meglepetés, eltűnt. Ki szedte le? A csigák azért ennyire nem buzgók.  Másnap félbeszakadt eperszemek. Ki működik itt? Nagy rejtély volt. Kérdezem a szomszédasszonyt ma reggel. Hát a gólya! Ő látta, kettévágja a szemeket, otthagyja. Mióta eszi az  epret a gólya? Ha kettévágja mit gondolt előtte, mi lehet? Ennyire nem talál ennivalót? Eddig csak fészekanyaggal röpködni láttam. Ez meglepetés volt.

Aladár verekedne, de Cirnyó bizony csak fekszik.

Betegen, de ameddig bírja kijön a kertbe, néha le a végéig, máskor visszafordul.

 Ezek a kutyasétáltatás kísérői, midig hárman megyünk, reggelente legalábbis.