Búfelejtő kirándulás

Kaptam délelőtt egy emailt, hogy eltávozott közülünk xy évfolyamtársunk, mit tudok róla? Semmit nem tudtam pedig  baráti volt a kapcsolat, ha nem is egymás nyakán ülő. Viszont mindig ott folytattuk, ahol abbahagytuk, családostól. S a városban négyen éltünk az évfolyamból, egymást ide hívtuk dolgozni. Temettük az első halottunkat, aki a férjem volt hárman, aztán a másik fiút, aki 56 évesen ment el, már csak ketten. Felmerült az emberben: ki lesz a következő. Most kiderült. Nem lett vidám délutánom. Én nem sírós fajta vagyok, sajnos, bennem belül dolgoznak dolgok. El is vitettem magunkat Tátika várába kirándulni, a kimozdulás (s nekem ilyenkor) a (ki)járás miatt.

Járni azt lehetett, vagy 2000 métert felfelé, enyhe emelkedéssel 413 m magasra. (Szidtam a miaszténiás fajtámat, féltem, mi lesz, ha túlhajtom magam? Hogy kerülök le? Mi mindig bennem ez a félelem?) Felértünk, felhőben volt minden, pihentünk, aztán fordultunk visszafelé, jó 40 perces az út. S már hat óra felé járt. Meg volt fenn egy kutya, akivel Zsebi nem fért össze....

A lényeg viszont, hogy gyönyörű erdőben -aminek ősbükkös egy része, amely a 200-210 éves gyertyánnal, magas kőrissel, kocsányos tölggyel természetvédelmi területet alkot - - mentünk felfelé.

 Az összeboruló lombok közt a nyíladék mintha repülő madarat formázna.

 Eső errefelé is esett. Lehet, hogy az éjjel?

 

 Gombák a bolondabbak közül, legalább jól mutatnak.

Gyönyörű gyökér, egy kert dísze lehetne. Mozdíthatatlanul nehéz volt.

Itt már azt mondtam: soha nem érünk fel, a félsz csak úgy dolgozott bennem.

S akkor megláttuk:

A kilátás amiért érdemes volt feljönni. (Egyébként meglepően sokan voltunk fent késő délután, egy diákcsoporttal még váltottuk is egymást a hegyen, többek közt.)

 Badacsony

 A Balatonból egy kis ízelítő látvány

 A sztupa Zalaszántón

A sümegi vár, s a közeli Rezi várát sehogy sem tudtam fotózni annyira párában volt

Lefelé virágokat láttunk az út mellett (már aminek a fotója használható lett):

 S íme a bizonyíték: ez már az ősz!

 

S a parkoló melletti pihenőhely, vízzel, Zsebi örömére, aki bizony jól elfáradt, s megszomjazott. 

Azért, ha meg nem is vigasztalt, de a gondolataimat segített elterelni a kirándulás. Jó kis mászós volt, de megúsztam. Így jár aki nem bízik magában.

Kedves blogolvasók, vannak blogolvasók, eltűntek a hozzászólók.