Mára

Vas István: Rapszódia egy őszi kertben

Csapzottan tarka lett az a fényteli kerted, Későn süt fel a nap, hamar homálylik, Elfagytak, feketednek Napraforgóid, dáliáid, Még nyílnak, őszien égnek – már nem sokáig – Napszomjas, késő helianthusok: Az elmúlásból is itt körül az világít, Ami nekünk meg nem adatott.

Piroslik már a kis meggyfád – milyen lesz, Ha jön a nagy esőzés hirtelen? Szebbek a rőt levelek, ha kerengnek Nedves szelekben is tündérien. Már várja a nemes, növényi sejtelem Novemberi esők verését: Itt győzni fog minden enyészeten A szépség.

Magunkra gondolok – a szívre, a gyomorra, Nem a haláltól félek, féltelek. De miért kell nekünk magunktól undorodva Megérni – ha megérjük – a telet? Szépségben boldogult virágok, levelek – S ha holdba, csillagokba ér az ember, Csúnyán közelítő telében mire mehet Ezzel a földi förtelemmel?

Elfagyott rózsák, dáliák: a kertünk Új és új szépség akkor is, ha pusztul. Meglátjuk most, hogy mit szereztünk Bőrön, beleken, szerveken túl? Ez még az ősz, ha jól, ha rosszul, Most vívj, most védd magad, Míg végső hódításra el nem indul A sejtjeinkbe zárt tudat.

Hát lett-e tízezer éveken át Szépség, ami nem a miénk? Vagy tud-e ilyet a lomb, a virág: Eltenni télire a fényt? Nincs miért adnunk a szerényt: Még csúf estünkben is több szépségünk marad, Mint amit valaha pompáztak elénk Virágok, madarak.

Mi más értelme van az időben a szépet Halmozni, ha nem ez, Hogy mikor nyomorultul vergődik az élet, Akkor is szép lehess? Nem tréfából teremtett tartós és nemes Szépséget annyi mesterünk és ősünk: Azért, hogy te is vele védekezz, Míg alantas elmúlással vesződünk.

Mit tud a virág, mit tud a tenyészet? Rettentő szép rakéták, robbanva repüljetek! Mindig nekünk teremtik a földöntúli szépet Az emberi évezredek, És mindig te leszel, és mindig én leszek, Holdban, Marson, ki tudja, hol, Míg meg nem leljük azt a képletet, Nem nyughatom s nem nyughatol.

És új energiává lesz a múló idő

S új csillagmáglyát gyújt meg érted,

S vígasztalóvá lesz a rémítő,

S mindent meglátsz, mindent megértek,

És érthetetlen szenvedésed

Hétszer boldog szépségre válik:

Mosolyodban kinyílnak a régen semmivé lett

Napraforgóid, dáliáid.

 

Tudom,

 hogy megmutathattam volna magam az ügyeleten. Mentségemre szóljon semmi tünetem nem volt, s megbotlottam úgy estem  el. Az uram látta. Az előre esések azok

 miaszténiások , mentek így tönkre, szétszakadva nadrágjaim az eltelt évek során.

Remélem már nem jön elő semmi, azért pihenek még pár napig. Nem tudom mi ez a sorozat nálunk, már gondoltam arra is valamit kiváltunk vele. Valami mást, nagyobbat, durvábbat. Ki tudja? Most már tudom, máskor érdemes elmenni megmutatni magunkat a sűrgősségin. 

Köszönöm  nektek az aggódást  velem érzést.

Vigasztalás

 Az előbb elvágódtam a kertben, azaz hátra, s a fejemre estem. Jó nagyot csattant, amire emlékszem. Aztán bejöttem pihenni. Cirnyó úrfi egyből belemászott az ölembe simogatásért. Uram vigasztal: ha a macska az öledbe mászik, megmaradsz. Nem szeretik a halni készülőket.

Hétvégi fotók, de hol van itt az ősz?

 és a ráadás: 

https://plan2you.com/

Brindza Tivadar 

Remélem működik a link. Micsoda házak! S nem értem őt miért nem nyomatja, igaz hébe-hóba megjelenteti a vidéki házak magazinja. Néha olyan házakat mutatnak az ember csak nézi, mit keresnek itt? Ott. Bár, biztos bennem van a hiba. Hát léteznek jó tervezők kis hazánkban. Itt most nem beszélek, írok azokról a házakról amelyek üde kivételként jelennek meg a lapban. Nem elegen. A fenébe, nagyon szubjektív vagyok.

Évek után

megkerült a virágtündérem. Még Máté Angitól kaptam szép emlékül, s nagyon szerettem. Angit is (aki jól eltűnt). Végtelenül sajnálom, hogy több könyve már nem jelenik meg.

 

Aztán egyszer csak eltűnt. Pedig én sajnos egy táskás vagyok, s mégsem találtam. Azt hittem, hogy valahol Újhután hagytam el, de ezek szerint mégsem. Mire jó egy faház takarítás, selejtezés, s a selejtezendők átnézése. Nem mintha már nem a kidobottak közt lenne a vadiúj táska, amit valamiért sehogy sem tudtam megszokni. Nem volt használható. hiába volt szép. Hát a zsebéből került elő.  S jelnek vettem, ost már szép dolgok történnek majd velünk.

Ennek örömére ismét elvágódtam, be a virágok közé, ma, estefelé. Igaz, ma bitang egy nap volt, az már biztos. Számíthattam volna rá. Ki hiszi el, azt, hogy az embernek az a betegsége, hogy fáradt. Hogy a semmitől "ájul" el  a kimerültségtől? Ma olvastam a csoportban (értsd a betegségem fb csoportjában) valakiről, akinek hasonló tünetei vannak, mint nekem voltak, anno 1986-ban. Belegondoltam, végtelenül együttérzek vele.

 Látom, alakítgatják a rendszer hibáit. Lásd új felület...

Zsebitlen kirándulás a kihalt tóra

 

Csend, vihar előtti. Mintha a természet is meghalt volna erre a délutánra. Mi történhetett? A tó általunk látott részén egyetlen horgász, máskor tele van, s élettel is. Mi történt? Vasárnap délután volt, ezért? Viszont még csak kora délután volt. Jó három óra, de ez sem késő délután.

 Úgy látom nekünk idén ennyi jut, egy-egy séta az ismerős helyeken. A Folly arborétumba akartunk ma menni, de alig tudtam lábra állni reggel, s meleg is lesz. maradtunk. Ugye  nem bűnös, ha ebben a vírusos időszakban egy szabadtéri helyre kirándulunk. Az ember már nem tudja mi a jó, mi a rossz, s mikor tesz jót (magával)?

... és akkor lerobbant Zsebi

 Krahálni már régóta krahált, el is szokott ájulni. Pár éve mondta rá az állatorvos epilepsziás, s ennyiben maradtunk vele. Aztán reggelente ronda fulladóan köhécselt, de a karanténja lejártát vártuk. Végül az utolsó munkanapon mégis elvittük az állatorvoshoz: a szíve volt az oka a fulladásnak, köhögésféle hangoknak. 10 nap múlva kapott időpontot szívultrahangra. Csakhogy estére már nem evett, leesett a lábáról, szó szerint, majd összeszedve magát felállt, de aztán elfeküdt, s csak feküdt, feküdt, s feküdt. Nem evett, nem ivott. Gyógyszert semmilyen (kipreparált) formában nem lehetett beadni neki, így telt egy nap. Amúgy odakapós lett, tehát itt semmiféle gyengéd erőszak nem jöhetett szóba.  Szombat lévén felhívtam az ügyeletes állatorvost, de mondta ezen betegségen vagy állapoton injekcióval nem tud segíteni. Tehát ennyi.

Aztán gondoltam egyet, hogy lesz egy utolsó próbálkozásom. Megmondtam neki, döntse el mit akar? Akar-e élni vagy feladja. Rajta múlik. Aztán csináltam kenőmájasból golyókat, kipreparálva, s egy tálcán odanyújtottam neki. Elfogadta, megette, lassan mind a hármat. A gyógyszer persze, hogy hatott, aztán inni is elkezdett. Ma már eszeget a golyókon kívül is, lejött az előbb velem a kertbe. Egyenlőre megmarad úgy néz ki. Egy lyukas fillért nem adtam volna olyan állapotban volt.

Amúgy bent Cirnyó mászik az ölembe, simogatni kell, nem tudom ki hogy van vele, de én ezekbe a simogatásokba majd belealszom mindig. Vagy ő jön rosszkor? Kint pedig Zsebi áll oda, ha leülök hasonló igénnyel. Jól elvagyunk.

S tegnap két után még az erdőre is kijutottunk. Két hét után!!! Hova jutott ez a világ?

Elnézést, nem voltam egyértelmű. A fotón naspolya virágja és termése, azaz tavasz és ősz látható együtt. A kertben japánbirs is virágzott a termések felett.