megkerült a virágtündérem. Még Máté Angitól kaptam szép emlékül, s nagyon szerettem. Angit is (aki jól eltűnt). Végtelenül sajnálom, hogy több könyve már nem jelenik meg.
Aztán egyszer csak eltűnt. Pedig én sajnos egy táskás vagyok, s mégsem találtam. Azt hittem, hogy valahol Újhután hagytam el, de ezek szerint mégsem. Mire jó egy faház takarítás, selejtezés, s a selejtezendők átnézése. Nem mintha már nem a kidobottak közt lenne a vadiúj táska, amit valamiért sehogy sem tudtam megszokni. Nem volt használható. hiába volt szép. Hát a zsebéből került elő. S jelnek vettem, ost már szép dolgok történnek majd velünk.
Ennek örömére ismét elvágódtam, be a virágok közé, ma, estefelé. Igaz, ma bitang egy nap volt, az már biztos. Számíthattam volna rá. Ki hiszi el, azt, hogy az embernek az a betegsége, hogy fáradt. Hogy a semmitől "ájul" el a kimerültségtől? Ma olvastam a csoportban (értsd a betegségem fb csoportjában) valakiről, akinek hasonló tünetei vannak, mint nekem voltak, anno 1986-ban. Belegondoltam, végtelenül együttérzek vele.
Látom, alakítgatják a rendszer hibáit. Lásd új felület...
