... és akkor lerobbant Zsebi

 Krahálni már régóta krahált, el is szokott ájulni. Pár éve mondta rá az állatorvos epilepsziás, s ennyiben maradtunk vele. Aztán reggelente ronda fulladóan köhécselt, de a karanténja lejártát vártuk. Végül az utolsó munkanapon mégis elvittük az állatorvoshoz: a szíve volt az oka a fulladásnak, köhögésféle hangoknak. 10 nap múlva kapott időpontot szívultrahangra. Csakhogy estére már nem evett, leesett a lábáról, szó szerint, majd összeszedve magát felállt, de aztán elfeküdt, s csak feküdt, feküdt, s feküdt. Nem evett, nem ivott. Gyógyszert semmilyen (kipreparált) formában nem lehetett beadni neki, így telt egy nap. Amúgy odakapós lett, tehát itt semmiféle gyengéd erőszak nem jöhetett szóba.  Szombat lévén felhívtam az ügyeletes állatorvost, de mondta ezen betegségen vagy állapoton injekcióval nem tud segíteni. Tehát ennyi.

Aztán gondoltam egyet, hogy lesz egy utolsó próbálkozásom. Megmondtam neki, döntse el mit akar? Akar-e élni vagy feladja. Rajta múlik. Aztán csináltam kenőmájasból golyókat, kipreparálva, s egy tálcán odanyújtottam neki. Elfogadta, megette, lassan mind a hármat. A gyógyszer persze, hogy hatott, aztán inni is elkezdett. Ma már eszeget a golyókon kívül is, lejött az előbb velem a kertbe. Egyenlőre megmarad úgy néz ki. Egy lyukas fillért nem adtam volna olyan állapotban volt.

Amúgy bent Cirnyó mászik az ölembe, simogatni kell, nem tudom ki hogy van vele, de én ezekbe a simogatásokba majd belealszom mindig. Vagy ő jön rosszkor? Kint pedig Zsebi áll oda, ha leülök hasonló igénnyel. Jól elvagyunk.

S tegnap két után még az erdőre is kijutottunk. Két hét után!!! Hova jutott ez a világ?

Elnézést, nem voltam egyértelmű. A fotón naspolya virágja és termése, azaz tavasz és ősz látható együtt. A kertben japánbirs is virágzott a termések felett.