Elkapott minket

 a devla, mondaná  a kolléganőm. Sunyi módon, orvul támadott, akkor amikor nem is számítottunk rá. Fiam szerint -a környezete tünetei alapján- ez bizony covid. Mikor már lábra tudtam állni hívogattam a körzeti orvost, de nem vette fel a telefont senki, maradt a gyógyszerelés házilagos megoldása, pihenés. Nem mintha mást tudtunk volna csinálni. Talán én jobban viseltem, mint az uram, bár harmatgyenge vagyok, mint várható is volt, láz után. Ma azért egy rövid sétára nyomorult kutyát is elvihetem, remélem. 

Ez a ma reggeli kerti sétánk fotós lenyomata: napkelte, nap aranya, didergős pára, majd ismét nap fénye

Vénasszonyok nyara

 Ez a hosszú, leg ősz tényleg az én nyaram. Nyáron nem megyek a melegre,mert nem bírom elviselni a meleget, gyengít, rosszul vagyok tőle. Most jött el az én idő, délutánonként, egy negyed, félórára kiülök a lócára a ház elé, s süttetem magam a nappal. Imádom, ahogy átmelegít, átjárja a csontjaimat az ereje. Napfürdőzöm.

Jöjjön akkor egy kis hajnali csepp-, és esteli árnyjáték. Imádom.

Tegnap

 megtettük a nagy nyári kirándulásunkat. No, nem Kapolcs, nem Káptalantóti, s nem is a az évek óta oly várt és remélt Folly arborétum, csak ide 40 km-re egy nagyobb város. Számomra ez a kimozdulás már maga is csoda volt. Ide jutottunk. Itt vettem pár éve, leértékelve a narancssárga szobamályvámat, ilyent kerestem, de nem volt . Már leértékelt, így csak kommersz pirosat hoztam, mert ilyenem ment tönkre, mint oly sok más növényem is idén. S szívemnek nagyon kedves. (Anno 100 virággal hasonlót öntözött túl nyaralásunkkor a fiam, nem élte túl. Belehaltam, meg az akkor pár hete lépcsőházból ellopott hatalmas szobafenyőm miatt is.)

Az éjjel, kora estétől ismét szakadt, ömlött az eső. 

Melyik macska a mi macskánk? Aladárt ahogy írtam kint etetem. Tegnap nem tudtam eldönteni ki evett az ajtónkban, mert fazonra ő volt.(Viszont van az alteregója, csak szürkében, szorgalmas kandúrmacska tevékenykedik a környéken. Úgy is emlegetjük az Alteregó.) Engem látva elrohant, de futhat el Aladár is,hátha a kutya érkezik. (Őt pedig nagyon próbálom távol tartani, tőle.) A kitett ételek elfogynak, de Aladárunk girhes, ezt nem lehet finomítani. Akkor ki eszi meg, azaz kik a kitett ételt, mert nem tudom kint várni és őrizni mikor érkezik. Volt, hogy fél egykor ébresztett fel az ugatás... akkor ő próbált éppen bejönni... Oly drága a kisállat eledel, azért fél környék macskáját etetni nem kifizetődő.

Ma reggel kávézni álltam ki az ajtóba, köntösben, hűvös volt a reggel,  így abban néztem le a kertbe. Csigakiiktató ollóval a kezemben..., ha már arra járok. Vizes az egész kert, jól eldőltek a virágok, csak a meztelen csigák érezték idejük eljövetelét.

Az éjjel

 az időjárás (vihar) és a kutya kitett magáért. Szegény Megi reszket, ha dörög ég, azt nem tudom, hogy élte túl a lánc végén a viharokat? Behoztam, mihelyt dörögni kezdett, de nehezen lehetett vigasztalni, míg csendesülni nem kezdett a mennydörgés.

Jó kis eső volt, igaz estefelé jól belocsoltam a kertet, de erre szoktam mondani, ha a sivatagban szomjazol akkor és ott innál vizet, nem az oázist várnád.

Elmentek  vendégek, a beteg leánnyal(aki miatt a család nem tudott visszamenni a Balatonra), s persze ezzel együtt a kutyasimogatók. Várta is őket estefelé Megi, hiába, a jót könnyű megszokni.

Aztán habnak a tortára, tegnap mikor a városba indultunk a frissen vizsgáztatott autó a ház előtt nem indult el, gyorsan le kellett mondjam az időpontos jelenéseket. 

Idén a fejemre nőtt a kert, a sok eső nyomja fel a növényeket, hiába a folyamatos visszametszés, ennyi víz ellen nehéz harcolni. Főleg, ha a szomszéd csatornázatlan, megrogyott melléképületéről hozzátok dől át a víz...

Megszereltek

 Voltam az Emberszerelőnél  Győrben, miközben régi, középiskolás barátnőmmel, kollégista társammal idéztük fel a régi időket. Igazság szerint ő segített Csaba kolléganőjéhez bejutni, mert Csabára annyit kell várni mint a rendelőintézeti szakrendelésre, vagy icipicit többet. Viszont Kata, a kolléganője is méltó tanítványnak bizonyult, a sok hátrányom (értsd egészségügyi problémák a múltból) ellenére. Ezer köszönet itt is érte.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek mozgásszervi problémája van. 

Eltűntem, mert 

szenvedtem a térdemmel, 

aztán mikor jobban lettem az elmaradásokat kellett pótolnom, 

mert beszűkült az életem, s nem akarok mindig a kertről írni, 

voltak napok, mikor csak arra koncentráltam, hogy legalább Megit, -aki végül az Omega nevet kapta, s így a beceneve is megmaradhatott- sétálni vihessem, legalább az utca végéig, 

aztán voltak családi betegségek, amik nem vidították az embert,

mondjam még?

Amikor még olvasni sem tudok,

pedig nálam ez nagy baj vagy nagy szó, mert nem tudok odafigyelni,

s így maradtak a lakásbemutatók (micsoda tragédia!!!), mert figyelni, koncentrálni kell a fordításra is, s ez valahogy lekötött, a már meg is mutatott házak mellett,

néha egy-egy krimi..,

még kevesebb erdőjárás, ez tragédia valahol. 

Viszont jelentem megvagyok, jól vagyok, kert és kutya is virulnak, s remélem lassan ide is visszatérek, rendszeresen.

Ti is fűtetek?

 Idén télen eggyel több köbméter fa, s szerintem sokkal több gáz fogyott, mint korábban. Hiába veszünk bundacipőt, mellényt, takarózok én pl. már dupla pléddel, néha nagyon fáztam. Öregszünk, fázunk.

Az előbb begyújtottam a kályhában, pár hasáb fa, de meleg illúzióját kelti. Kint pedig szakad az eső....

 

Olvasni jó ilyenkor, bekuckózni.

"Hogy kitöltse az értelem és az események szűkösségét, amelyet olykor nyomasztónak talált .

Úgy él, mint aki már meghalt.

Az elme megoszthatja birtokát, anélkül hogy fogyna."

ezeket csak úgy ideírtam, valamiért megfogtak. Finom lélektani érzékenységgel megírt könyv, akár a múltkor ajánlott "szerelmes" regény

és  

Milyen az ember!

Ez a ház, a műkincsek, a hölgy felkészültsége a 2. számomra a mi ebből a sorozatból mindent visz.

 Spalettásak az ablakaink (egy része), festőt hívtunk a mázoláshoz. Mahagóni színt vásároltunk, a katalógusban, a dobozban mégis barnás volt a színe. Amit láttunk vöröses szín. Nem értettem a festék minőségét sem, nem emlékeztem, hogy ezt a márkát vettük volna. Az utolsó festésnél derült ki valahogy, hogy rossz dobozt adtunk oda, ez volt elől vagy ez került elő? Ennyit erről. Mondta a festő ő át nem festi, nem is akartuk, elfogadtuk. Délután én festettem a többi spalettát, melyek nem rácsosak, a bejárati ajtót, s az új kerítést, férj a kerti majd derékig érő fűvel birkózott meg.- Ma ugyebár esik, hogy újabb réteg mikor kerül fel más zene. Viszont a bejárati ajtó most ezzel a színnel pazarul néz ki.

Úgy néz ki, hogy kifelé haladunk a vírusból, nem úgy a térdemmel. Nem akar javulni, bár ma fájdalommentes, gondolom a tegnapi gyógyszertől.  Ortopédiai időpont: szeptember 5. No komment. Fájdalomcsillapítóm, gyulladáscsökkentőm és gyomorvédőm van. Felírta az orvos. S volt egy "vigasztaló mondata", most nem mennék bele. Kiakadtam tőle.

Fotókat nem tudok csatolni, valami miatt nem engedi a gép. Majd pótlom.

Volt egyszer egy

 mesekör. Hosszú éveken át heti egy estébe nyúló délután fejettük a meséket. Ez a csapat "levetkőzött" egymás előtt, óhatatlanul. Aztán elment a vezetőnk, majd én nyugdíjba s szétoszlott a csapat, vagy inkább az első ok miatt? Vagy a kettő egybeesett? Lényegtelen. Fájó és gyönyörű, szembenéző alkalmakat töltöttünk együtt.

Tegnap vírusomból javulgatva, csakazértis, mert egy hete éppen miatta nem indulhattunk, el útra keltünk az Őrségbe. Megjegyzem ez egy bejáratott és szeretett út. Léleklesimító.

Őriszentpéteren az Árpád-kori templomnál kezdtünk,

 

majd jött Pityerszer, s ott a szatócsbolt. Van nekem hosszú évek óta egy macskás kulcstartóm, onnan érkezett az első, aztán a többieket is onnan vásároltam, ha elkoptak, szétszakadtak. Mindig ok egy kirándulásra is. 

Itt pedig egy mesetársba botlottam. Nagy volt az öröm, a viszontlátásé, az emlékidézés, ki, hol és merre van azóta. Meghatódott a macskás kulcstartó történetén. Ő volt az eladó. Hinni sem akarta, hogy ilyen van. Van.

Aztán kiültem az itteni kirándulás másik okára, a mélázó helyemre. Pityerszeren van, a falumúzeum hátsó felén, s egy völgyre néz, majd a túloldali szerre. Először egy ragyogó húsvéton jártam itt, beton, fa padok voltak, s a régi akkor virágzó fákból már csak a csonka körtefa maradt. Most a szemben lévő házakat az azóta növekvő fák lombjai jótékonyan takarták, hiányzott a csorda a völgyből. Ami maradt a csend, békesség, madárdal, jó levegő. S a léleklesimító üldögélés, egybeolvadás a fentiekkel. Még nem volt vagy éppen nem volt ott más érdeklődő. Elmondhatatlan.

S csodák csodája mindezek után a forrón égő fejem lenyugodott, életre keltem, s bírtam a további napot. Érdemes volt kockáztatni, útra kelni.