Oldalak

2020. március 17., kedd

Miután egy hete fekszem,

mivel úgy mondják az influenzát ki kell feküdni, tegnap 2x1 órát fent voltam. A lábaim remegtek alattam, szó szerint. Ma már tán jobb. Legfeljebb a reggel kinyitott ablak maradt nyitva felettem egy órán keresztül, mert én elaludtam, másnak meg nem tűnt fel. Remélem nem fáztam rá. Amúgy fél éjjel nem aludtam, nátha, levegő nem vétel, szóval az ablak mindez koronája lett.

Ma kimentem  a kertbe, körbesétáltam, megnéztem mi minden dolog lenne. Örömmel jelentem Mancokának, hogy az egyik szerelemvirág hajt! Hajtanak a podaragfüvek is. Ezek szerint 2. évre térnek magukhoz. Aztán még hajtez és az, az sem tudom már, hol mi van? Nem találok fotókat, kottát.

S Murphy úr munkája: mi minden hónapban amikor a nyugdíjat megkapjuk bevásárlunk. Most, a betegségem miatt elmaradt, szegény uram egyedül kénytelen elvégezni. El kell végezze a vásárlásokat sok minden nincs itthon. Úton is van reggel óta.

4 megjegyzés:

  1. Gyors gyógyulárt kívánok neked, hogy minél előbb tudd a többi szépségedet is felfedezni, gyönyörködni bennük!

    VálaszTörlés
  2. Kívánom, hogy hamarabb gyógyulj, mint én, mert én négy hétig kínlódtam egy megfázással, vagy valami hasonlóval. Még jó, hogy antibió nélkül megúsztam, mert legalább lázam nem volt.

    VálaszTörlés
  3. Mielőbbi gyógyulást kívánok és vigyázzatok magatokra a lehetőségekhez képest!

    VálaszTörlés