Oldalak

2020. március 21., szombat

8 nap fekvés után az élet

Tegnap korán keltem, ma 4-kor... Gondoltam 7 óra magasságában elindulok a boltba, ha bírom. Megnézem van-e teljes kiőrlésű liszt, vagy hasonló. Az uram nem kapott. Mákom volt, előttem voltak hárman, belefértem a beengedhető 5 főbe. Liszt, s rokonsága nem volt. Fehér igen, többfajta is. Megkérdeztem, mire számíthatunk, mert mi nem halmoztunk. Mondta az eladó hölgy, lesz minden, kérdés mikor, hogy tudnak jönni a kamionok. Ők már maszkban, gumikesztyűvel dolgoztak, CBA.Aztán mégis vettem ezt és azt. Igy jártunk, elmaradt a havai bevásárlás a betegségem miatt, darabonként és boltonként szedjük össze, ami addig egy félnapos program volt.

Betegségem miatti elzártságomnak köszönhető, hogy amikor megrendeltem egy gyógyszert, kérdezte a gyógyszerész : a többi nem kell? Nem kellett, aztán leesett a tantusz. Későn. Hátha mire elfogynak megszűnik ez a sortálló, hosszú sort álló mizéria. Vagy sem?

Tegnap folytattam a kerti edzést. Ez abból áll, hogy le-és feljárunk a kutyával a kertben. Van olyan hosszú, hogy az már távolság, ismételve felér egy falubeli sétával. Kimértem az időt és a körök számát. Szegény ember adott lehetőségekkel dolgozik. Menni kell, napozni kell, kuty igényli a sétát, most ezek a lehetőségek. Kertészkedésig még nem "süllyedtem", az azért nagyobb falat lesz majd.




 S néhány kerti fotó dokumentum jelleggel. A fű nő, még nincs erőm levágni. A gazok is, meg a virágok is nyílnak, telnek, tombol a tavasz. Hétvégéig. Mi lesz utána?

















S az uram vett egy 600 literes, használt esővízgyűjtő tartályt. A napokban beszerelte. A vödrös, csumpis kupinak ezzel vége lesz. Most már csak az esőnek kellene feltöltenie a tartályt. Majd fotózom, megmutatom.

4 megjegyzés:

  1. Örülök a jó hírnek, hogy már ennyit is el tudtál végezni! Csak lassan, nyugodtan, nem fog elszaladni a munka előled, mind meg fog várni! Most még az időjárás is kedvez hozzá, visszatér a tél is. Sajnos! Nálatok még több kárt tud tenni, jóval tavasziasabb a kerted. Nem csupán a virágok, a bokrok is színkavalkádot alkotnak nálad. Jó volt kicsit sétálni veled! Vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  2. Az alapbetegséged és a közelmúltban lezajlott influenza miatt különösen veszélyeztetett vagy. Nagyon vigyázz magadra!!!
    Anyukám gyógyszereivel én is így jártam. Csak helyettesítőt tudtak adni, abból is az utolsó dobozzal hoztam el. Mondják, mindenki most váltotta ki a 3 havi gyógyszerét, azért fogyott el. Áprilisban tudnak rendelni újra. De mi van, ha valakinek nagyon fontos, mert pl. nem tudott egyszerre 3 havit kiváltani, hisz nem 2 fillérbe kerülnek a gyógyszerek? Szomorú ez.
    Jó, hogy van a kerted és külön élmény, hogy ilyen szép!

    VálaszTörlés
  3. Csak lassan, minden megvár...egészség a legfontosabb!!! Ölellek!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm mindhármotoknak. Visszafogom magam, ma az időjárás is fog. Sajnos. Vigyázok magamra. Én pl. semmit sem váltottam ki, nem figyeltem rá.Ennyi. Nem voltam az életben, nem láttam mi van.

    VálaszTörlés