Oldalak

2018. október 16., kedd

Hogyan tegyük tönkre a szépet?

 A mostani kirándulás inkább természetjárásról szólt, véletlenül fedeztem fel a simonfai kálváriát, s elmentünk Aranyos Fodorkának lefotózni. Hatalmas kutya ijesztgetett a templomkertben, amit szépen kialakítottak, rendben tartanak. Nemcsak akkori ottlétének,  rendszeres ottlétének tagadhatatlan nyomai voltak. Nagy kutya, nagy nyomokkal. A templomdomb alatti kertben láttuk viszont később, amikor hazament. A gazdája nem gondol bele kutyája "garázdálkodásába"?





Ez a fotó is ott készült, egy turistaház kapuja:


2018. október 14., vasárnap

Október aranyló fényekkel










 

 Odafelé és visszatekintve



.... és a szív, látjátok? Üzentek a fák, a fények!

 S akkor már (mert egy komment eszembe juttatta) ideírom. Májusban jártunk itt utoljára, s előtte többször, erdőben. Fotóztam is a fasorokat mindig. Most nem tudtam, 5 hónap alatt kivágták, kitisztították, lekerítették.



 Ennyi. Öregek az erdők, a híres tölgy tele száraz ágakkal, akkor is fáj a szívem érte, értük. A fákért, az erdőért. Olyan béke, nyugalom vett minket körül délután.


A "hajóház"


 távolról, közelről Fekete Istvánról elnevezett Látogatóközpont, kiállítással, programokkal, tavi tanösvénnyel, amit ősz révén nem tudtunk élvezni. Gondolom tavasszal van élet a nádasban. Most csak békákat láttunk. Mindez Kaposvár mellett a Deseda tónál.






 

 


2018. október 12., péntek

Kelet Ázsiai "barangolások"

Az ősi Kínában játszódó történelmi regény, történelmi háttér, érdekesen megírt történet, s egy kegyetlen világ. A hölgy amúgy Kína egyetlen császárnője volt. (Közben azért elgondolkodtam , egy távoli ember szemében lehet, hogy a mi uralkodóink élete, pozícióharcai, kegyetlenségei lehetnek visszataszítóak.)




Ami a polcomon olvasásra vár:



S jöjjön a témában blogajánló, én sokszor teszek könyvekkel kirándulást ezen a tájon, hátha más is kedvet kap:

http://kelet-azsiarol-konyvek.blogspot.com/

2018. október 10., szerda

Nemcsak kert


A harangvirágok vagy tízfelé vannak a kertben, próbálok velük teríteni. Csak itt, s egyre gazdagabban virágzik. Van ahol dúsak a levelei, s virágja sehol. Egyszerű, de kedves.







Ma délelőtt felmentem a padlásra, bár ne tettem volna. Nincs feljáró, egy létráról kell felkapaszkodni, évek óta nem voltam fent. Mit ne mondjak, némi fazonigazítása nem ártana. S akkor még finom voltam.  

Aztán délutánra megérkezett a devla. Megint kifeküdtem, ez lett a vége. Pedig nem akartam feladni, fel kellett adjam. Viszont olvashattam így, a mutatott kínai útikönyvet. 


Írtam , hogy vettem egy asztalkát a gép alá. Ölből gépezek, görnyedek fölé, néha elég volt, főleg filmeknél. Viszont sérült a szállításnál, a cég, aki földre ejtette nem vállalja a felelősséget, mert nem volt szabályosan csomagolva. Ez igaz, de akkor is leejtették. Vettünk javítót, de gondolkodom, hozzá nyúljunk-e? Szépséghiba, így is használható. Ha hozzányúlunk fessem-e kékre, mint a lócát, mondjuk a lábait? Megdobná a sarkot, így szépen belesimul. Viszont lett egy mindenes asztalom, a polc is mellette van, s így dupla jól lehet pakolni, csak a könyvtári könyveknek nincs most helye. Viszont összeszedtünk néhány képkeretet némi felújításra, Karácsony előtt óta időkből. Nem kapkodtuk el. Jut majd az asztal fölé is, annyira várom, lesz egy kuckóm. Ezt a lámpafényt annyira szeretem, annyira.

Itt meg sorállás van, dencölésre, Öregasszonyka. Idejutottunk... Akkor búcsúzom is.

Újra




 virágzik, igaz egyetlen virágzattal a szömörce, újra terem a málna, nem egy tövön, s igazi pompájában a mályva.









Reggel a ködben kimentem fotózni, önjáró fényképezőgépem egyetlen ill. mondjuk tizenötből kettő fotót őrzött meg. Akkor kellett volna visszavinni, amikor először produkálta ezt a jelenséget. Késő, sokszor elmondott bánat.

Esett eső, de semmire ill. nem sokra elég. A föld kőkemény. Ásni lehetetlen, a kapálást így nem vállalom. Állok és várok, s toporgok, mert tenni lenne mit, de nem szembemenve saját erőmmel. Ezer terv van bennem a változtatásra, az átültetésekre, különös tekintettel az önmagukat túlnövő növényekre. Így marad  a kutakodás, az álmodozás, a gyönyörködés, s élvezete nem az indián nyárnak, megmondta tegnap a szakember a rádióban. Nálunk vénasszonyok nyara van, élek vele. Kiülök a ház elé, süttetem magam a kora őszi nappal, s élvezem melegét. S néha fájdalmasan nézek el a kert felé, s búcsúzkodok csendesen a fűzfától. Árnyékot adott, madarak szálltak le, pihentek meg  ágai között, s mindeközben haldoklik. Egész nyáron tápoztam a tövét, így csináltam neki lombot. Sajnos egyik oldalán már a száraz ágak uralkodnak. S az árnyék, amit adott, amit kétfelé osztott napszakok szerint. Az árnyék. Az árnyék. Mennyit olvasgattunk nyáron alatta, mert a csonkított diófa nem mindig ad árnyékot... Tudom, hetekig leszek betege, ha kivágják.

A kert felől és a ház felől...
(S ezt már csendben jegyzem meg, vagy kérdezem: eltűntek a blogolvasók, sok a kert téma, nem írok érdekes bejegyzéseket. Nem értem. Végülis magamnak írom, de mindig örültem, ha hozzászóltatok.)