fonákja.A mai napon megjártam mélységet és magasságot, ez utóbbit hallhatjátok, a mélységet mesélem.
Mondhatja bárki, hogy hisztis/türelmetlen vagyok, elfogadom, de én már annyit váram orvosnál életemben. Ma két rendelésre volt időpontom, amikor az elsőre érkeztem ( 8 óra 50 percre) még el sem kezdték a nyolcas rendelést, nem volt asszisztens. A drnő úgy mondta, hogy 42 éve éve orvos,de ilyennel nem találkozott. (Sorra mondanak fel az eü dolgozók.) Aztán összevissza hívták be a betegeket, mikor sorra kerültem, már jól felhúztam magam, szóvá tettem, új az asszisztens nem látta át a betegek sorrendjét, volt a válasz. Mit nem látott az időrendbe szedett betegek listáját? Hogy követik egymást az időpontok és a betegek? 3 órát vártam, a végén már beszóltam, lehet előbb kellett volna, de úgy elképedtem, hogy hívják az utánam jóval később berendelt beteget. Azért is én szóltam, hogy 5 percenként lettek behíva a betegek, az időpont szerint, holott egy-egy beteg legalább negyed órát bent volt. A drnő lelkiismeretes, amúgy. Megnézték a listát, s tényleg úgy volt, ahogy mondtam. Idegileg totál kikészültem, tudom, nem szabadna, ez volt. Ilyen vagyok.Vársz, te jönnél megy be más, aztán ismét.
Jött a következő rendelés, a kettő közti 3.5 óra helyett maradt félóra, ott nem volt gond, időben bekerültem. Legfeljebb nem volt vérképem, de gondolom a beutaló mellé az orvos dolga vérképet csináltatni, ha olyan helyre küld, ahol ez a lényeg. Holnap is lenne rendelésem, de ott tudom, hogy maratoni a várakozás, nem tudom elmegyek-e? S a lényeg, közben megérkezett a gyerekem Angliából. Vele nem tudtam találkozni, mert mire hazaértem elaludt, tegnap délután óta volt úton, s a repülő is késett 3 órát. Egész éjjel ébren volt.
Szóval, ezek után Schäffer Erzsébet mondatai hitet adtak, hogy jó az ember. csak meg kell látni, s apró csodák kellenek hozzá hogy ez látható, érezhető is legyen.
S íme a mai nap szépsége, melegsége. Ha nem húzom fel magam, nem zsibbad az agyam, nem kezdek el SE -t hallgatni, nem jönnek elém ezek az előadások, mesélések, s az alábbi nem oldja fel bennem az egész délelőtt keserűségét, s nem tölt el lélekmelegséggel. Szóval, minden rosszban van valami jó. Mindkettőt ajánlom meghallgatásra!
Csütörtökön apám sírjához készültünk, de hajnalban arra ébredtem, hogy szól hozzám: ne indulj el! Nem is értettem, álmodom, tényleg szólt, s miért ne menjünk el? A szelet látva, érzékelve amúgy is meggondolandó volt az indulás. Az uram arra is rájött, a koszorút, mécsest azonnal elfújná a szél. Lemondtuk a megszervezett rokonlátogatást is. Másnap, elindultunk, sok szempontot mérlegelve, egyszer csak kisütött a nap, s kísérte a napunkat. Mikor estefelé hazafelé készültünk akkor kezdett el beborulni, s út közben csepegett!!! egyszer kétszer. Mindent összetéve szép napunk volt. Jó érzés, hogy elköltözött családtagjaim folyamatosan jelentkeznek nálam, s kísérik az életemet. Odaátról.
Odafelé utaztunkban betértünk apám nyaralójához (néhai), s megnéztem, fotóztam, s a fotóztam a Ság hegyet az utca végéről, s rácsodálkoztam a változásokra. Nekem ide mindig vissza kell térnem, ez a ház, utca mindig rá emlékeztet. Halála után nem is tudtam itt megmaradni két óránál tovább, nélküle más volt.
Kedves műsorom újabb adása, érdemes meghallgatni. GM első könyvéről mondottakkal nem értek egyet, élveztem a stílusát, ahogy az oktatás intézményeit bemutatta. Inkább ahogy lehúzta róluk a vizes lepedőt. szellemesen.
S jöjjön egy könyv is, remélem nem ajánlottam. Megint dömpingben olvasok, most egy ilyen időszak van. Vannak köztük ritka kincsek, ez is egy ilyen könyv, nekem.
Áprily Lajos: Októberi séta…
Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.
Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.
Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.
Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.
A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.
Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.
De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.
Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.
