Oldalak

2020. szeptember 24., csütörtök

A nagy macskaland,

 avagy elveszett, meglett. Ma két állattal mentünk az álltorvoshoz. A helyszínen nem voltam a helyet magaslatán, úgyhogy az uram vitte be Zsebit szívultrahangra, Cirnyót csak betettem az asztalra, aztán húztam ki a friss levegőre, úgy szédültem. Az állatorvos melegen ajánlotta a sügősségi felkeresését, nehogy az esés miatt baj legyen

Hazatérve, miután Cirnyó nemcsak a sinektől, kötéstől, de férfiasságától is megszabadult, megkértem kolléganőmet, hogy vigyázzon rá, míg ébredezik, s mi bementünk a sürgősségire. Jól rám ijesztett a doki. 

Látva, hogy az én jelenlétem elhúzódik férjet hazaküldtem , felváltani az őrzőt is, majd estére értem jött. Hazaérve nem találtuk a macskát. Felforgattuk érte a házat, nem volt sehol. Uram esküdött, hogy biztos, hogy nem osont ki az ajtón észrevétlen, de macska, főleg ő, ügyes és ravasz. Hívogattuk kint is, nem került elő. Aztán Öregasszonykát etetni kezdtem a konyhában, s láss csodát a konyhai kályha gyújtóstartójából előmászott Cirnyó úrfi. Hogy oda hogy fért be az nagy kérdes, s pont ott emiatt nem is kerestük, de minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyen igen. Lényeg, megkerült, evett, s a szokásos helyén a fotelemben alszik most.

Nekem csináltak koponya CT-t, nem találtak semmit. Mondjuk az EKG-m nem volt fényes, a pulzusom zakatolt, de a helyzet miatt is, meg szokása is, ezért volt, s lesz még kivizsgálásom is. Más kérdés, hogy a 24 órás EKG semmit nem mutatott ki. Nem is értettem miért nem? 

Szóval még pihenek, iszom a folyadékot, s ha legközelebb elesek megyek be azonnal, nagyon meghagyták nekem. S ami érdekes megfigyelés volt, tele van a kórház fiatallal. Mintha minden dolgozó 30 év alatt lenne, egy-két kivételtől eltekintve. Elgondolkodtató.

2020. szeptember 23., szerda

Alma mesevilág


 A szomszédé, s a mienké. Ez van.


Pedig mindennap megnéztem érik-e? Még van a fán 5 társa. Idén ennyi maradt nekünk a fagy után.

2020. szeptember 22., kedd

Mára

Vas István: Rapszódia egy őszi kertben

Csapzottan tarka lett az a fényteli kerted,
Későn süt fel a nap, hamar homálylik,
Elfagytak, feketednek
Napraforgóid, dáliáid,
Még nyílnak, őszien égnek – már nem sokáig –
Napszomjas, késő helianthusok:
Az elmúlásból is itt körül az világít,
Ami nekünk meg nem adatott.     
Piroslik már a kis meggyfád – milyen lesz,
Ha jön a nagy esőzés hirtelen?
Szebbek a rőt levelek, ha kerengnek
Nedves szelekben is tündérien.
Már várja a nemes, növényi sejtelem
Novemberi esők verését:
Itt győzni fog minden enyészeten
A szépség. 
Magunkra gondolok – a szívre, a gyomorra,
Nem a haláltól félek, féltelek.
De miért kell nekünk magunktól undorodva
Megérni – ha megérjük – a telet?
Szépségben boldogult virágok, levelek –
S ha holdba, csillagokba ér az ember,
Csúnyán közelítő telében mire mehet
Ezzel a földi förtelemmel?
Elfagyott rózsák, dáliák: a kertünk
Új és új szépség akkor is, ha pusztul.
Meglátjuk most, hogy mit szereztünk
Bőrön, beleken, szerveken túl?
Ez még az ősz, ha jól, ha rosszul,
Most vívj, most védd magad,
Míg végső hódításra el nem indul
A sejtjeinkbe zárt tudat.
Hát lett-e tízezer éveken át
Szépség, ami nem a miénk?
Vagy tud-e ilyet a lomb, a virág:
Eltenni télire a fényt?
Nincs miért adnunk a szerényt:
Még csúf estünkben is több szépségünk marad,
Mint amit valaha pompáztak elénk
Virágok, madarak.
Mi más értelme van az időben a szépet
Halmozni, ha nem ez,
Hogy mikor nyomorultul vergődik az élet,
Akkor is szép lehess?
Nem tréfából teremtett tartós és nemes
Szépséget annyi mesterünk és ősünk:
Azért, hogy te is vele védekezz,
Míg alantas elmúlással vesződünk.
Mit tud a virág, mit tud a tenyészet?
Rettentő szép rakéták, robbanva repüljetek!
Mindig nekünk teremtik a földöntúli szépet
Az emberi évezredek,
És mindig te leszel, és mindig én leszek,
Holdban, Marson, ki tudja, hol,
Míg meg nem leljük azt a képletet,
Nem nyughatom s nem nyughatol.
És új energiává lesz a múló idő
S új csillagmáglyát gyújt meg érted,
S vígasztalóvá lesz a rémítő,
S mindent meglátsz, mindent megértek,
És érthetetlen szenvedésed
Hétszer boldog szépségre válik:
Mosolyodban kinyílnak a régen semmivé lett
Napraforgóid, dáliáid.

 








2020. szeptember 21., hétfő

Tudom,

 hogy megmutathattam volna magam az ügyeleten. Mentségemre szóljon semmi tünetem nem volt, s megbotlottam úgy estem  el. Az uram látta. Az előre esések azok

 miaszténiások , mentek így tönkre, szétszakadva nadrágjaim az eltelt évek során.

Remélem már nem jön elő semmi, azért pihenek még pár napig. Nem tudom mi ez a sorozat nálunk, már gondoltam arra is valamit kiváltunk vele. Valami mást, nagyobbat, durvábbat. Ki tudja? Most már tudom, máskor érdemes elmenni megmutatni magunkat a sűrgősségin. 


Köszönöm  nektek az aggódást  velem érzést.

2020. szeptember 19., szombat

Vigasztalás

 Az előbb elvágódtam a kertben, azaz hátra, s a fejemre estem. Jó nagyot csattant, amire emlékszem. Aztán bejöttem pihenni. Cirnyó úrfi egyből belemászott az ölembe simogatásért. Uram vigasztal: ha a macska az öledbe mászik, megmaradsz. Nem szeretik a halni készülőket.









2020. szeptember 18., péntek

Hétvégi fotók, de hol van itt az ősz?







 és a ráadás: 

https://plan2you.com/

Brindza Tivadar 

Remélem működik a link. Micsoda házak! S nem értem őt miért nem nyomatja, igaz hébe-hóba megjelenteti a vidéki házak magazinja. Néha olyan házakat mutatnak az ember csak nézi, mit keresnek itt? Ott. Bár, biztos bennem van a hiba. Hát léteznek jó tervezők kis hazánkban. Itt most nem beszélek, írok azokról a házakról amelyek üde kivételként jelennek meg a lapban. Nem elegen. A fenébe, nagyon szubjektív vagyok.

2020. szeptember 17., csütörtök

Évek után


megkerült a virágtündérem. Még Máté Angitól kaptam szép emlékül, s nagyon szerettem. Angit is (aki jól eltűnt). Végtelenül sajnálom, hogy több könyve már nem jelenik meg.

 


Aztán egyszer csak eltűnt. Pedig én sajnos egy táskás vagyok, s mégsem találtam. Azt hittem, hogy valahol Újhután hagytam el, de ezek szerint mégsem. Mire jó egy faház takarítás, selejtezés, s a selejtezendők átnézése. Nem mintha már nem a kidobottak közt lenne a vadiúj táska, amit valamiért sehogy sem tudtam megszokni. Nem volt használható. hiába volt szép. Hát a zsebéből került elő.  S jelnek vettem, ost már szép dolgok történnek majd velünk.



Ennek örömére ismét elvágódtam, be a virágok közé, ma, estefelé. Igaz, ma bitang egy nap volt, az már biztos. Számíthattam volna rá. Ki hiszi el, azt, hogy az embernek az a betegsége, hogy fáradt. Hogy a semmitől "ájul" el  a kimerültségtől? Ma olvastam a csoportban (értsd a betegségem fb csoportjában) valakiről, akinek hasonló tünetei vannak, mint nekem voltak, anno 1986-ban. Belegondoltam, végtelenül együttérzek vele.

 Látom, alakítgatják a rendszer hibáit. Lásd új felület...