S nagyon jó volt kimozdulni, már egészen bezárkóztunk, szinte féltem is elindulni. Menni kell, elindulni, felderül az ember lelke tőle. Pedig a város kihalt volt, ott sok időt nem töltöttünk, de sok kis múzeum, gondolom a kastély kivétel zárva is volt. S megállapítottuk, hogy nyáron egész más itt a világ, nem hiába üdülőhely.
magamnak mentettem, felteszem hátha érdekel mást is. Belemerültem a Martin házfelújításába. Nagyon megfogott ez a vlog, még nem értem ismét a végére, de amikor először néztem sokszor léptettem a munkáknál, most derül ki, hogy kár volt. Ezeknek is megvan a ritmusa, szépsége, a miértek.
Ez pedig egy lakásbemutató, ismét, NY-ból. Szerettem.
S új témák felé fordultam Zelei Anna könyve,
azaz annak olvasmánylistája hatására. (Mondjuk ezt a könyvet is újraolvastam már. Oly sok ember kezébe oda kellene adni!!!!) Olvasás közben kiderült, hogy van amelyiket olvastam már, régen. Régen lehetett, mert a könyvtárak raktáraiból keresték elő nekem ezeket a példányokat. A Csui kartonját néztem 2015 óta senki sem olvasta, ez is egy bekötött, agyonolvasott!!!(no ez sem most volt) példány.
Pedig érdekes világ, túl a vadászatokon, a kor, az utazások. S persze a szerzők nagyon jól írnak, talán Széchenyi Zsigmond jobban, kedvelem a humorát. Enélkül a körülményeiket, az irigyelt vadászataikat nehezen viselték volna el.
S jöjjön két életrajz, bár mindkettő ismerős volt, a saját írásaik alapján mégis örömmel olvastam ezeket a feldolgozásokat is:
S nem utolsó sorban új felfedezettem
mert mobilon láttam, hogy duplán kerültek fel fotók, s ott nem tudok törölni. Ott fent, az erdőben látjátok az óriás madarat?
A többin pedig: reggeleink, ahogy kutya hölgyemmel járjuk reggelente a kertet. Neki ez beütemezett program, ki nem hagyható!
Hirtelen felindulásból ugrottuk el, körbeautóztunk, megcsodáltam, fotóztam a kereszteket. Rácsodálkoztam a temetőben, hogy e pici falunak milyen sok első világháborús halottja volt. Kiderült, hogy akkor 500 fő élt itt, ma 70 körül. Pedig minden felújítva, falumúzeum, olyan hely amire odafigyelnek. Nagyon. Nagyon. Ez csak gyors séta volt e eldugott kis zsákfaluban, de a környezetét is érdemes lesz majd körbejárni, s megcsodálni vadkörtefáját, melyről pályázatot is hirdettek.
Ember tervez, betegség végez. Mivel az ünnep alatt nem akartam, de nem is tudtam elmenni(nagyszülőknél voltak), s még tart a szünet gondoltam, hogy útra kelek az unokáimhoz.
Megvettem a jegyeket, nem merek a szoros csatlakozások miatt nem így tenni. Ez nekem biztonságot ad, sok kalandom volt az évek során. S másnap hajnalban írt a fiam, hogy lázas, elkapta valami, el ne induljak. Igy mielőtt útra keltem volna, már haza is értem.
A ház, amelyben nincs senki szerző: Joyce Kilmer (1886-1918)
Valahányszor Suffernbe sétálok az erie-i pálya mentén Elmegyek egy szegény régi parasztház mellett, melynek zsindelye törött és fekete. Azt hiszem, százszor mentem el mellette, de mindig megállok egy percre És nézd a házat, a tragikus házat, a házat, amelyben senki sincs. Még soha nem láttam kísértetházat, de én vallja, hogy vannak ilyen dolgok; Hogy beszélnek a szellemekről, vidámságukról és bánatukról. Tudom, hogy ez a ház nem kísérteties, és bárcsak az lenne, tudom; Mert nem lenne olyan magányos, ha lenne egy-két szelleme. Ennek a háznak a Suffern felé vezető úton egy tucat üvegtáblára van szüksége, És valakinek gyomlálnia kellene a sétát, és kaszát kellene vinnie a fűbe. Új festékre és zsindelyre van szüksége, a szőlőt pedig le kell nyírni és meg kell kötni; De leginkább arra van szüksége, hogy néhány ember éljen benne. Ha sok pénzem lenne és minden adósságomat kifizették Egy csapat embert kefével, fűrésszel és ásóval dolgoztam. Megvenném azt a helyet, és megjavítanám, ahogy volt És találok néhány embert, aki otthont akart, és ingyen odaadtam nekik. Most egy új ház üresen áll, bámuló ablakkal és ajtóval, Talán tétlennek és ostobának néz ki, mint egy kalap a tömbjén a boltban. De nincs benne semmi gyászos; nem lehet szomorú és magányos Valami hiánya miatt, amit soha nem ismert. De egy házat, amely azt tette, amit egy háznak tennie kell, egy házat, amely menedéket adott az életnek, Ez szerető fakarjait egy férfi és a felesége köré fonta, Egy ház, amely egy csecsemő nevetését visszhangozta, és feltartotta botladozó lábát, A legszomorúbb látvány, amikor egyedül marad, amivel valaha is találkozhat a tekintete. Tehát valahányszor Suffernbe megyek az erie-i pálya mentén Soha nem megyek el az üres ház mellett anélkül, hogy megállnék és hátra ne pillantottam volna, Mégis fáj nézni a omladozó tetőt és a szétesett redőnyöket, Mert nem tehetek róla, hogy a szegény régi ház összetört szívű ház.
