Oldalak

2024. január 15., hétfő

Csak úgy,


 magamnak mentettem, felteszem hátha érdekel mást is. Belemerültem a Martin házfelújításába. Nagyon megfogott ez a vlog, még nem értem ismét a végére, de amikor először néztem sokszor léptettem a munkáknál, most derül ki, hogy kár volt. Ezeknek is megvan a ritmusa, szépsége, a miértek. 

Ez pedig egy lakásbemutató, ismét, NY-ból. Szerettem. 

S új témák felé fordultam Zelei Anna könyve,

 


 azaz annak olvasmánylistája hatására. (Mondjuk ezt a könyvet is újraolvastam már. Oly sok ember kezébe oda kellene adni!!!!) Olvasás közben kiderült, hogy van amelyiket olvastam már, régen. Régen lehetett, mert a könyvtárak raktáraiból keresték elő nekem ezeket a példányokat. A Csui kartonját néztem 2015 óta senki sem olvasta, ez is egy bekötött, agyonolvasott!!!(no ez sem most volt) példány.


Pedig érdekes világ, túl a vadászatokon, a kor, az utazások. S persze a szerzők nagyon jól írnak, talán Széchenyi Zsigmond jobban, kedvelem a humorát. Enélkül a körülményeiket, az irigyelt vadászataikat nehezen viselték volna el. 

S jöjjön két életrajz, bár mindkettő ismerős volt, a saját írásaik alapján mégis örömmel olvastam ezeket a feldolgozásokat is:


S nem utolsó sorban új felfedezettem

Sorra olvasom a könyveit, ahogy megtudom szerezni. Nagyon jól ír.




2 megjegyzés:

  1. Valaha mennyi Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond könyveket olvastam! Még általános iskolás voltam, és éreztem rajtuk a falusi könyvtár kissé dohos illatát. Elmerültem bennük.
    Újra ajánlottál más könyveket is. Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, már nem olvassák őket, kár értük. Örülök, ha ajánlhatok, én is olvasok tőled.

      Törlés