Oldalak

2019. január 6., vasárnap

Ma

a behúzódás napja van.

Ma
a nátha napja van, levegőt alig kapok. Mikor lesz ennek vége?

Ma
a morgószelek napja van. Csak hallatszik fel a kert vége felől. S az előbb, mikor a másik szoba ablakán néztem ki, a ház elején, az erdőket aranyba öltözötten láttam.



(Más fotót kerestem, ezeket véletlenül leltem. 2016. január 4-n készültek. Semmi véletlen nincs az időjárásban?)

Ma
elővettem Olasz Ferenc Dicsértessék c. fotóalbumát. Pléh-Krisztusokat, Máriákat fotózott, a tőle megszokott csodálatos színvonalon, bár a jó szó erre inkább művészettel, alázattal vagy csodával lehetne. Nem először olvastam, nézegettem, s gondolom nem utoljára. A felesége, Kovács Klára szép fülszöveget írt a könyvhöz, méltó az albumhoz, s a népi imádságok válogatása is őt dicséri. Megmártóztam, elmerültem, kicsit újjászülettem általa.


A fotó már sajátom, Felsőregmecen készült. Sokszor gondoltam erre az albumra, amikor arra jártunk, hogy azért a festett Krisztusok, pléh-Krisztusok továbbélnek, nem ölték meg őket a sablonban nyomott aranyra festett utódok. Különösen itt, északon találkoztunk sok újjal, mint a fotó is dokumentálta.

Ezeket a fotókat kigyűjtve találtam, Nógrádban készültek, pár éve. A kedvenceim. Lehet, hogy már mutattam is, ezért völtak külön.

 

Pusztaberkiben és az utolsó Pétervásárán készült.

7 megjegyzés:

  1. A megfázás is vacak dolog, de az nagyjából három nap.
    Legyengülhetett az immunrendszered is(talán)a fogyi miatt. Én vettem Béres cseppet, ajánlom, vagy bármilyen multivitamint.
    Napokban láttam az összegzést, miszerint 11 ezer vírusos megbetegedést regisztráltak, de igazából most kezdődik ahogy a gyerekek visszatérnek a szünet után a suliba. Én oltva vagyok minden évben, ezt is ajánlom.

    VálaszTörlés
  2. Vírus volt az eleje, szerintem ráfázhattam. Tudod, évekig beadattam az injekciót, míg egy éveben visszaverte a betegségemet. Két évem ment rá. Évekig be sem engedték adni.Autoimmun a betegségem. S karácsonykor voltak betegek a családban, esetleg tőlük kaptam el vagy ki tudja? Amúgy nem megyek közösségbe, azóta beteg sem voltam, s főleg, hogy nem tömegközlekedtem. Bocs, közösségi közlekedtem, bár ez a szó nagyon zavar, ha mögé nézünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem értem a szójátékod, mióta a más tömegközlekedés mint a közösségi közlekedés, közforgalmú közlekedés, vagy kollektív közlekedés...lemaradtam valamiről, mert nekem ezek ugyanazt jelentik, nem jobb vagy rosszabb egyik sem...
      de tényleg fontos, hogy megfelelő immunerősítőket szedjünk, ha nincs saját, gyógyulást, jobbulást kívánok, vigyázz magadra

      Törlés
  3. Jobbulást!
    Ezt most így kell használni, hogy közösségi közlekedés? Magam részéről nem ígérek semmit...
    A fotókat köszönöm.

    VálaszTörlés
  4. "Az emberi közösség az embereknek a családnál nagyobb, együtt élő, illetve szoros társas kapcsolatokat fenntartó csoportja. A közösségre jellemző, hogy tagjai a magánéletüket önként megosztják egymással, segítik egymást, pénzüket és szabadidejüket a közösség javára fordítják." Wikipédia

    ajánlom a Wikipédiáról a tömegközlekedés címszót is, abból vettem ki az engem érdeklő részt:"Az 1990-es évektől kezdve tapasztalható az a törekvés, hogy a „tömegközlekedés” kifejezést valamilyen jobban hangzó elnevezéssel váltsák fel. Bizonyos elterjedtségre tett szert a „közösségi közlekedés” forma, illetve kialakult az a gyakorlat, hogy a „közforgalmú közlekedés” megjelölést a „tömegközlekedés”-nek megfelelő értelemben használják. " Itt a jobban hangzás, a másként hangzás a lényeg. Nekem a tömegközlekedés akkor is emberek csoportját jelenti, nem saját közlekedési eszközzel.Embercsoport.Tömeg. Lehet ezt finomítani közösségire, nekem ez így nagyon idegen, akkor is ha"jobban hangzik". Közösség:"A közösségre jellemző, hogy tagjai a magánéletüket önként megosztják egymással, segítik egymást, pénzüket és szabadidejüket a közösség javára fordítják." Szóval ettől az értelmezéstől a közösségi közlekedés messze áll. Ez az én fülem zavarja, de engem nagyon.

    VálaszTörlés
  5. Olasz Ferencnek a fotói csodálatosak !
    Egyébként elgondolkodtam már azon, milyen érdekes, hogy a több mint 400 kálvária közül nekem is van egy "kedvencem". És ez pont egy igen egyszerű, hogy ne mondjam primitív alkotásokból álló kálvária (különösen keresztjei, ill. a keresztre feszítettek)
    http://csendhegyek.blogspot.com/2012/11/gorcsonydoboka-kalvaria.html

    VálaszTörlés
  6. Remélem most már jobban vagy!

    VálaszTörlés