Oldalak

2016. június 1., szerda

A mezítlábas Notre Dame: Tákos

Notre Dame? Székesegyház? Tákos? Egy icipici templom, ha felemeljük  a kezünket még a plafont is elérjük. S mégis vetekszik az említettel. Miért? Mert kazettás mennyezete, bútorzata, tájolása, az egész "kitaláltsága" teszi ritkává, széppé, egyedivé. S nem utolsó sorban, mert ez a templom nem kőből készült, hanem vályogból, paticsfalú, tapasztott. Az agyagalapanyagot bizony mezítláb taposták, dagasztották, döngölték össze. Innen a címadó elnevezés.


 




 

  

 
  

 





A bútorzat.


  A kegyúri pad 1779-ben készült, de virágmintája a templom többi bútorzatához illeszkedik. S most jöjjön ami a templom érdekességét adja:



 A malomkőre helyezett szószék, s fölötte a szószékkorona. 






Az 58 kazetta  és a szószék Asztalos Lándor Ferenc keze nyomát őrzi 1766-ból, s ahogy szokás volt az időben, minden kazetta más-más  motívummal készült.

 
 A 15 táblás ún. legénykarzat. 

S a teljesség igénye nélkül néhány kazetta:












 
Később nyugat felé bővítették  a templomot, s a kazettákat is. Más készítette a motívumai és színvilága alapján. Lehet, hogy keveredtek a fotókon, sajnos nem tudtam ezeket elkülöníteni.


Egy kis idegenvezetés Erzsi nénitől, aki egyéniségével gazdagította a templombemutatóit, amíg élt. (Később kitisztul  hang, érdemes meghallgatni!!!)



S némi kiegészítés, már tudományosan. Írhatnám úgy is, mert a templom megérdemli:



Tákos (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye),
Asztalos Lándor Ferencz munkája, 1766.

A virág-mintázat - akárcsak a többi festett kazettás mennyezeten szerte a Kárpát-medencében - itt is világ-mintázatot jelenít meg a képírás ősi eszközeivel. Alul-fölül a középről induló és rendre visszakunkorodó szirmok-szárnyak a megtartó erők évköri képviseletét vállaló Mérleg-tulajdonságok megidézői. Alul középütt a hűvös kékben úszó pikkelyes alakzatok az utolsó téli hónap, a Halak havának vizes közegét varázsolják elénk. Ebből szökik égre - kétoldalt és függőleges középvonalban - a következő, a tavaszindító Kos-hónap robbanó természeti erők nyomvonalát követő összesített mozgásképlete. A "keret" (a Mérleg-tulajdonságok) és a "kép" (a Kos működésrendje) egymással szemközti tulajdonságokat tapogat le az évkörből, így egymáshoz képest a szellemiség illetve a testiség viselkedését modellezik.
Magyarázó szöveg: Pap Gábor
Fotó: Horváth Zoltán György 

forrás 

és Pap Gábor művészettörténész előadása:

8 megjegyzés:

  1. Köszönöm, hogy megmutattad. Lenyűgöző. Sose találtam volna meg.

    VálaszTörlés
  2. Jaj!!! :) Tákos! Szívem egyik csücske!!!!! Köszönöm a fotókat!!!!Pap Gábor előadásait hallgattam 2 évig a Hagyományok Műhelyében.:) Magasreptű.:)

    VálaszTörlés
  3. Erzsi néni lenyügöző!!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy meghallgattad. Képzeld a lelkész, még irodalomtörténetet is végzett, hogy a templom múltját hitelesen ismerje. Bár, most gondolkodom, lehet, hogy a néni művészettörténetre gondolt? S amit tanult a mindennapokban használja, használtatja a gyülekezettel is. Csodálom az ilyen embereket.

    VálaszTörlés
  5. Ez ismet meseszep! tenyleg nem szamit mekkora valami, ha ilyen szep!Koszonom en is,mert valoszinu soha nem lattam volna!!

    VálaszTörlés
  6. Most én olyan, de olyan hálás vagyok ezért a sorozatodért! komolyan! tele van a szívem melegséggel és örömmel, hogy "ismerősként" tekinthetek rá, jaj de jó, hogy már láttam és fogom is látni, hogy ott van a megyémben, és hogy onnan jöttem, arról a vidékről. (a Beregből származik a férjem, én meg a Nyírségből...)

    VálaszTörlés
  7. A világ egyik végéből és a szomszédból valaki, örülök, hogy örömet okoztam vele. Oly jó megosztani,. annyira szép. Orsi nagyon értékes, szép vidéken élsz.

    VálaszTörlés