Amikor az ember érzi, hogy valami változott,

 aztán kinéz az utcára is,

 az udvarra,

a kert alá,

Aranyban nyugodott le a nap, nagyon ritkán látok ilyent.

Hangulatjelentés

Ma ennyi telt tőlem, fekszem, valami elkapott. A fotók a netről, csak mentegettem, forrást nem tudok. Úgy érzem minden rajtuk van.

Szöveg nélkül 2.

 A másik szobában senki van csöndet csinál,
elszökik a napfény, mászik a ház falán,
anyám a konyhában a boldogságot főzi,
apám a kertben felszállásra vár……
Akarok szaladni én is énekelni,
megállni mellette, bőszen integetni:
engem is vigyetek messze, kicsit pihenni!
De apám csak annyit szól: maradj csak, erre senki se jár.

Gyökeret vernek a repedések a falakba, nézd, itt
fércelt álmaim szakadtan csüngnek alá,
megsárgult képeink maradtak a kamrában, érik,
anyám a családfán a kilátásra vár.

Akarok szaladni én is énekelni,
megállni mellette, bőszen integetni:
engem is vigyetek messze, kicsit pihenni!
De apám csak annyit szól: maradj csak, erre senki se jár.

A nyári boldogság biciklin, a határban érzi,
elmúlt időknek füstös illatát,
ahogy a vázon utazunk, az apám meg én,
beszőtte az emlék, mint kiadó pókszál szobát.

Várjatok ti éberek mindjárt kelek én is,
addig maradok álmomban, cirkuszban zenélni,
ahol a fűrészporos égen apám a ludakat nézi,
a szárnyas had elejére most már magát idézi,
és azt mondja: aludj nyugodtan, erre senki se jár.
forrás

Szöveg nélkül

Pilinszky János: Zsoltár

Aki több napos éhezés után

kenyérre gondol:

valódi kenyérre gondol.

Aki egy kínzókamra mélyén

gyengédségre áhítozik:

valódi gyengédségre vágyik.

S aki egy vánkosra borulva

nem érzi magát egyedül:

valóban nincsen egyedül.

Jelentem,

gyújtottam egy mécsest, egy kislámpát, a laptop fölött kislámpa ég. A konyhában meggyújtottam a fényfűzért, ami még nem tökéletes, a bepróbálás állapotában van. Mert kellett egy kis fény, egy kis melegség, s ahogy a blogokat olvasom nem vagyok ezzel egyedül.

Ma volt részem melegségben egy közel egy éve tervezett találkozón. Sok a sikerkönyv a tizenéves korosztálynak ő valahogy máshogy közelít. Átölelik a könyvei a korosztály problémáit, mégsem a keserűség hangján, szeretettel, megoldásokat keresve. Izgalommal olvasom, pedig ezeket a sikerszériákat hanyagolom, enélkül is van elég olvasmány,  amit illik ismerni. A személyes találkozó mélyítette az első érzéseket, másoknál többet lehettem vele, mégis kevés volt az az idő. Újabb íróember, akit szívembe zártam. Mély szeretettel.

S egy tanulság is volt számomra, ha olvasnak is a kamaszok, amikor már meg kellene nyilatkozni, hozzászólni, bezárkóznak. Huh, kemény helyzet volt. Megoldottuk.

S íme, itt a harmadik kötet.



 S akadnak nálunk, akik még mindig  nem győznek betelni a tűz fényeinek csodálatával:

Füzetemből

Isten, hazánkért térdelünk elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be!
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed!

István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovagságát:
Ó, ha csak ezt látnád!

Szent Erzsébetből hős szeretet árad,
Margit imái vezekelve szállnak,
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony!

Ránk, bűnösökre minden verés ránkfér,
De könyörögnek ők tépett hazánkért.
Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek:
Hazánkat így mentsd meg!

Ének a magyar szentekről. A hazáért.

Füzetemből

Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.
Márai Sándor

Amikor az ember az emlékeiből él...

 

Imádom az őszt, az októbert, a színeit. Az idei őszöm  az elmúlásról és a felépülésről szólt. A hétvégén már ott tartottam, hogy felülök az első vonatra, s világgá megyek. Betelt a mérték lelkileg, s fizikailag, főleg. Ez tegnap már tetőzött. Útra kellene kelnem? Világgá mennem? Csak egy napra is, de kikapcsolódni?

Ezek a fotók egy réges-régi kiránduláson, egy réges-régi őszön készültek. Máig kedvesek, legalább építenek most egy kicsit rajtam.

Füzetemből

Meg kell változtatnunk szokásainkat, azt hogy miként reagálunk a történtekre. Hiszen problémáink nem abban gyökereznek, ami történik velünk, hanem a hozzáállásunkon, amivel megéljük őket.
Akong Rinpocse

Árnyjátékok

Már régebbi a  bejegyzés, vázlatolva volt. Követtem  a napot, ahogy körbejárt. Most engem követhetne a nap, mert kinyúltam, gondolom hűl le az idő. Nagyon kiütött, fekszem egész délután, cirmákolóim egyedül maradtak, a szomszédasszonyomra bízva. Nem lesz estére, akinek az ölébe vagy egymás fölé vagy ha másként nincs hely egymásra feküdjenek, hatalmas zümmögés közepette.Míg nem jön az éjszaka, mert akkor indul a vadászat, hogy meg-megtérjenek, s reggelre kifeküdjenek, s alapos reggeli után mély álomba merüljenek. Zsebi is nyugodhat, nem kell őket állandóan riogatnia.

Három filmet

néztem meg a hétvégén. Ezt a jutubról, a másik kettőt, a Kísértést és a Blue Jasmine-t DVD-n. S amikor már nagyon kiborultam bevillant a Varjúnemzetség, megkerestem Kós Károly Kalotaszegi krónika című könyvét, feltöltött. Rossz hétvégém volt, tele feszültséggel, vagy fizikai gyengeséggel. Kellettek.

Woody Allen filmjeit kedvelem, s most a főszereplő miatt nagyon meg kellett nézzem. A Kísértés finom képei, sejtetései engem magukkal vittek. A végkifejlet sejthető volt. S ha összegzek, három női sors, három választás. S kérdezzem: te melyiket választanád? Én a Nevelőnő mellett voksolnék.

A Nevelőnő hónapok óta kerülgetett, rossz a szinkron, s nem élvezhető nagyítva, még így is megérte. Ajánlom.

A csokor

Színek

Téli jázmin ...

 Mezei sétán Zsebivel

"Reggelre kelve " piros bokrot találtam

"Míg látod, nézed..."

 

 Móra Magda: Visszaálmodott falu

ha megállít az árvult Zala-parton

az öreg malom álló kereke

– mit aranyfénnyel koszorúz az alkony,

ha veled együtt lép a hídra le –,

döbbenve látod a csöppnyi falut,

amely egyszerre fogható valóság

és belédsajgó, elfelejtett múlt...

Míg ragyognak a lila őszirózsák

s a violák a kiskertek ölén,

a füstöskonyhák kihűlt kemencéjén

végigkúszik az augusztusi fény:

a kormos rőzse benned lobban lángra...

Szobák mély csöndje mozgolódni kezd,

rádöbbensz, hogy a szépen vetett ágyra

sötét árnyékot hogy vet a kereszt.

Belédfájdul, hogy dédanyáid hajdan

füstmarta szemmel ilyen ágyakon

születtek, szültek, vettek búcsút halkan,

és elmúltak egy őszi hajnalon.

Ott áll a teknő, hol kenyérré mozdult

barna kezük közt a hószínű liszt,

áll a szövőszék, hol vászonná simult

kenderszálakba ők mintáztak díszt.

Lányok kezétől dús hímzéssel ékes

a párnacsupp s a húsvéti tojás:

konyhájuk rendje némán is beszédes...

De fagerendák és vesszőfonás,

a kovács-műhely és pálinkás kunyhó

már dédapáink kezéről mesél.

Az ólak is, a kocsiszín és pajta,

hol szénaszaggal színesült a szél,

kútágas gémje és itatóvályú,

hegyen a tóka, hordó és a prés,

a lopótök, s a magas, szélesszájú

szüreti puttony, cifranyelű kés...

Míg látod, nézed, sugározni érzed

férfitenyerek érdes melegét.

A századéves, mozdulatlan élet

néma vádjával intőn szól feléd.

A harangláb – mely hűs hajnalon keltett,

sok izzó délben cseppnyi pihenőt,

és ünnepnapot örvendezve jelzett,

siratón kitárt kaput, temetőt –,

sirassa el sok füstbeszállt reményét

porló szívüknek, kik itt egykoron

átküzdötték a nyomorúság mélyét,

s már rég pihennek fenn a dombokon.

(1966)

Lehet, hogy hoztam már a verset, a fotókat, de ez így ide, és mára annyira kellett!

Füzetemből

"Az embernek a tévedéseihez, a szégyenletes emlékeihez, még a mániáihoz is joga van." Szabó Magda

Napi kedves,

mert ilyen is kell. Ma volt kiállításmegnyitónk, szokás szerint gyerekeknek. A kiállító kisnagylány hatodik osztályos, tipikus kamasz (Savanyú uborka csokoládéval c. könyv szerzője mutatja be nagyon hitelesen.) Vihog, és vihog, aztán még mindig vihog. Mert kell neki, mert nem  tehet róla, mert olyan jó vihogni! Ez a jó szó rá, ismeritek  a jelenséget. Ennivaló volt. Szeretni való való volt.
Egy művét elloptam, a kedvencemet.

Válaszok helyett

Az előző bejegyzés hozzászólóinak írtam, de ide is leírom:Válaszolnom kellene nektek, elnézést, de hulla vagyok. Beálltam ide és Borókához, neki összekaptam magam, de ennyi volt. Hosszú, nehéz napom volt. Minden héten ott akarom hagyni a munkahelyem, azt hittem a műtéttel lesz hat hetem , hát három lett. Ez a munkahelyi "házasság", ez nem jó, megfojt, de a munkahelyet is. Így dolgozni nehéz. Az ember falakba ütközik. Lelkileg kikészít, az rámegy a fizikumomra. A lábam sem stabil, de a foglalkozásom, miatt elküldtek dolgozni, ha tehetem pihentetem. Fekszem. Néha, csak fekszem. Kinyúlva. Sokatokat olvasom, ha nem is jelzek.

Bent du. szörnyű volt, most inkább fizikai Macska gépelt közben.  egy zörgő fekete,

Hagyatékok

Apám halálával fel kellett számolnunk a lakását és a nyaralót. Mindenhonnan hoztunk el tárgyakat, amik őrá emlékeztettek. Elgondolkodtam, kinek, mit jelent, kinek-kinek mi mást jelent egy szülő. Ez a tárgyakból is egyértelmű lett.

Magammal hoztam egy "koszos", a kerti munkáknál használt Surda kalapot. Ebben fotóztam utoljára a nyaralóban, már összeesetten, betegen. Hogy mekkora lehet a baj, tán csak akkor láttam jobban, mikor a fotókat áttettem a gépre. Itt már nem volt ember, aki megtöltse melegséggel, emberséggel, itt csak tények voltak.

Hoztam magammal egy képet, melyet egy háborús bajtárs festett Kanadában, ill. annak fotómásolatát, bekeretezve. Egy Stuka modellt. Öcsém küldte utánam a már általa elvitt "barométert", de jellemző volt apámra, ezzel töltötte napjait, ezt figyelte, ez alapján tervezett, dolgozott. S velem jöttek a naplói. Precízen, pontosan vezette  napjait. Nap-Hold állások, változások, kiadások, a szőlő munkálatai, stb. S hova rejtette el a pénzét. Helyenként kódolva, hogy az utódok csak fejtsék  a rejtvényt, kutassanak. Félt. Félt, mert hallotta, hogy 300 Ft-ért is megöltek embert.

S a lényeg: a gyógynövényes könyvgyűjtemény. Az alma meg a fája.....

Az otthoni hagyaték más. Egy csésze, amiből, ha hazalátogattam mindig ittam a kávét, maradék vászontörülköző (még anyai dédapai hagyaték), háborús csereként nagyszülőkhöz került damasztnemű maradéka. Ilona asszony könyvét elkértem, én vittem dedikáltatni a könyvfesztiválra anno, én kísértem apámat Pápára a kollégiumba író-olvasó találkozóra, s találkozóra.

(Volt apámnak egy elképzelése férje haláláról, a könyvben meg is jelent. Ezért volt jelentős a könyv. Nyugdíjasként háborús emlékeit írta meg, s ha tudta, publikálta. Többnyire ellenszéllel. Nem értek hozzá. Egy levéltáros ismerte el, vagy inkább gyűjtötte fel az emlékeit.)


S két festményt, velük bajban leszek, vastag arany keretük van, nem illik a házba, valószínű át kell festenünk. Nézem őket, emlékezem. A gyermekkori háznál mennyit találgattam, hol festhették a településen, ahol éltünk, ki lehet a vadász stb. Művészet? Akkor erről még fogalmam sem volt. Így jártam a folyóval is. Honnan indult, a határ melyik részét festették le, sehogy sem sikerült behatárolnom. Persze, hogy nem.

 
Mindig hozza a tatabányai, volt kettéválasztott mérnöklakásból kialakított szolgálati lakás hangulatát, a gyermekkorom. Hol vették? Sosem kérdeztem, s már nem tudom meg.


 S küldte utánam testvérem  a tanyát ábrázoló rézkarcot, ez a tiéd, ez a te álmod, a parasztház! (Ennek eredetét már ismeri az ember. Hatvanas-hetvenes évek, rézkarcok, magyarázzam?)


S elgondolkodtam, rákérdezzek a fiaimnál, ha meghalok ők mit vinnének? Számukra mi jelenti az otthont?  Lehet, hogy megteszem, kíváncsiságból, amíg tudom, amíg lehet, amíg még nem késő.

"Kis, nyurga füst virágzik hold előtt. Ezüsttel köt meg old, hajlong, ledől."

József Attila sorai úgy igazak, ha hold helyett napot írok, a többi így volt szép. Az ember néz, s egyszer csak látni kezd.

"November kapui megnyílnak, s beömlik rajtuk a köd" (Bisztray Ádám)