Jelentem,

gyújtottam egy mécsest, egy kislámpát, a laptop fölött kislámpa ég. A konyhában meggyújtottam a fényfűzért, ami még nem tökéletes, a bepróbálás állapotában van. Mert kellett egy kis fény, egy kis melegség, s ahogy a blogokat olvasom nem vagyok ezzel egyedül.

Ma volt részem melegségben egy közel egy éve tervezett találkozón. Sok a sikerkönyv a tizenéves korosztálynak ő valahogy máshogy közelít. Átölelik a könyvei a korosztály problémáit, mégsem a keserűség hangján, szeretettel, megoldásokat keresve. Izgalommal olvasom, pedig ezeket a sikerszériákat hanyagolom, enélkül is van elég olvasmány,  amit illik ismerni. A személyes találkozó mélyítette az első érzéseket, másoknál többet lehettem vele, mégis kevés volt az az idő. Újabb íróember, akit szívembe zártam. Mély szeretettel.

S egy tanulság is volt számomra, ha olvasnak is a kamaszok, amikor már meg kellene nyilatkozni, hozzászólni, bezárkóznak. Huh, kemény helyzet volt. Megoldottuk.

S íme, itt a harmadik kötet.



 S akadnak nálunk, akik még mindig  nem győznek betelni a tűz fényeinek csodálatával:

Képes voltam visszakapcsolni a gépet, hogy leírhassam

Feküdni készülök, ősi szokás szerint behajtottam a szobaajtót (a házban) és kitámasztottam megfelelő réssel, hogy macskaúr éjszaka tudjon közlekedni. Akkor jutott eszembe, nincs már macskaúr. Hiába a szokás (és  a szeretet) hatalma. Viszont jót mosolyogtam magamon (tegnap Pécsett elpityeredtem, mikor közölték, ne legyen háziállat a lakásban. Mondtam már elvittük, s meg is halt, s jöttek a könnyeim.)

Olvasok egy szép könyvet. Linkeltem az ismertetőjét, késő van írni róla. Mélyen emberi, csodálatos, a női erő diadala. (Miért női? Hirtelen elgondolkodtam, hogy leírtam. Azt hiszem erre csak egy nő képes, egy anya.)