Ma elvittük a kutyát (végre harmadszorra sikerült) az állatorvoshoz. Várunk, beszélgetünk, ki miért hozta a kedvencét. Hordozóban macska, meséli sírva a fiatal hölgy, hogy daganatos, nem tud enni. Folyni kezdtek a könnyeim, kimentem az udvarra, s ott zokogtam. Eszembe jutott nagy kedvenc Cirnyó cicám, a hős, sok kalandot átélt Cirnyó úrfi halála. Az utolsó 5 napján elbújt, mert csak hányt, se enni, se inni nem tudott. Aztán egy reggelen az ajtó előtt találtam, felvettem, egy keserveset nyávogott, a szívem beleszakadt. Becsomagoltam takaróba, bevittem a szobába a konvektor elé, de mire ismét bementem már nem volt köztünk. Hazajött meghalni. Hát ma ismét jól megsirattam.
Mindig hiányozni fognak...Még mindig várom, hogy jön, nyítva a felső ajtó résnyire, hogy fel vagy le tudjon jönni, tudjon közlekedni kedvére...Mi is orvosnál voltunk Alexel... külön történet lenne,és még menni kell vele...
VálaszTörlésMind más egyéniség, de van amelyik nagyon az, s nagyon belopjq magát az ember szívébe.Jobbulast Alexnek.
TörlésNem volt soha se cicám, se kutyám, de át tudom érezni azok örömét és bánatát, akiknek van. Sajnálom Cirnyót, nagyon rossz lehetett elveszíteni, elhiszem, hogy az emléke is kihozza a könnyeidet.
VálaszTörlésÉva, ők szinte családtagok, velünk élnek, fájó a hianyuk, elvesztésük.
VálaszTörlésPontosan ez az igazság. Ha valaki egyedül él és "csak" a macskái vannak vele, akkor bizony családtaggá nemesülnek. Mert az ember nem arra teremtődött, hogy egyedül éljen.
TörlésÍgy igaz!
TörlésÍgy igaz!
TörlésÓoooh! Nekem is eszembe jutott erről a nagy kedvencem és én is pityogtam most kicsit.
VálaszTörlésEz az!
Törlés