Októberi didergető

 

 

 

 Éjszaka fagyott, íme itt a bizonyíték! Meg kell mondjam, hogy ez a fagy szépséget is hozott magával.

Nézzétek!

 

Ez a szomszéd kertje, de itt jól látszik a fagy nyoma

 

 

 

 

A kedvelt japán ujjas juharom.

 

S ekkor már ezerrel sütött a nap, bevilágítva a kecskerágó amúgy is vörös leveleit, terméseit. Madarak hozták, régesrég, s milyen jól tették.

 

S az ember gondolt egyet,  nekiállt sütni. Azt viszont nem gondolta ki, hogy hideg, 18 fokos épületben a kelt tészta sütése nem szerencsés, finoman szólva. Így is lett, nem igazán kelt meg, azért úgy látom a fogyása alapos. Micsoda szerencsés nap!!!

Kedvelem őt

Isten kezében 

 

Végre süt reggel a nap. Hideg lehetett éjszaka, fél kilenckor ez már sejthető csak a a növényeken levő cseppek állapota alapján.

Vannak fagysávjaink, a múlt nap is azokban volt gyenge fagy, szemmel láthatólag. Még ha nem is jelzik előre.

 

Boldogság, nem várt szerencse

 Ez annyira véletlen felfedezés volt, hogy nem bírok magammal, megosztom veletek. Van egy kertes blog, nagy kedvencem. Szuper dolgokat tanulok tőle, felhívja a figyelmet sok dologra, egy a hibája, nem enged kommentelni. Ez nekem annyira hiányzik. Nyomoztam, kerestem, nem akadtam rá a bloggerére. (Amúgy jó nyomozó vagyok, de ez nem jött össze.)

Milyen a véletlen! Kezembe kerültek ill. hoztam kertészeti lapokat, az elsőt kinyitom, s "csengettek"! S íme, ott van a riport a kertésszel! Most már, ha tudom, ha akarom közelíthetek a kertészhez. Már tudom az útját, a közvetítő személyt, ha vállalja. Egyébként a cikk írója szakember, ő is köztünk volt a blogvilágban. Aztán évekre eltűnt, őt is mostanában fedeztem fel a fb-on, s már a kertjébe is "beléphetek". Apró öröm, azt hogy nekem hatalmas csak én tudom. Ez az év a bajaival, stb. nekem kiesett a kerttel, annak örültem, ha fenntarthatom. Most ez a két felfedezés akkora lökést adott, hogy nem szabad feladni, csinálni kell. Feladni eszemben sem volt, de "leültem", ha ismeritek ezt a kifejezést, most kaptam egy lökést a tovább küzdéshez.

S íme a bokrok egy része eső után, elkezdtek színeződni, nagyon finoman.

Kecskerágó

Varázsmogyoró, ha összejön az igazi szín az egész bokron pazar lesz

Tölgylevelű hortenzia, ő a nagy felismertetőm, hogy a mi kertünkben többnyire minden növény legalább 3 éves késéssel kezd magához térni, növekedni. Az oly sokat említett "altalaj" miatt. Hát jó türelmem van...

Fekete berkenye asterrel. No, ők aztán nekieresztették magukat a kert ezen részén, ember magasak dőlnek mindenfelé. Közéjük sem mertem eddig menni, ma is csak védőszemüveggel mertem körülnézni.

 

 S a ház dísze, alkertésze, a kert őrzője, éppen esőben felvett pózban:

 

Kezdődik!

A színek megjelenése a kertben. Az idei kert miatt amúgy is elkeseredett vagyok, tenni sokat nem tudtam, nem tudok. Viszont a fotók mégis azt súgják van értelme/eredménye  annak, ahogy eddig dolgoztam vele. A tobzódás? Majd jövőre. Bár vannak részek, ahol nagyra nőttek, elborítják a kerítést az asterek, máshol ugyanezek alig 40 centisek. Nem tudok, merek bemenni közéjük, sűrű a növényzet, a por, stb. Nem látom a kedves tölgylevelű hortenzia hogy is pirosodik?

 Ma voltam kontrollon, tökéletes a látásom. Azért még 4-5 hét a kímélet ideje. Ez volt a mai jó, mert délutánra az eső is eleredt, túlzásba nem vitte, de az épület hűl le. Én valamiért nagyon fáztam ma, be is fűtöttünk, égnek mécsesek, s a füstölők, adva az embernek némi melegséget.

Új nekifutás

 a természetben. Ezek a hólyagos habszegfűk újra nyílnak vagy idén most igazán, a kert hátsó, vad részén. Igaz, kicsik, de virágoznak, csoda szépek a reggeli fényben, harmatosan.

Ha kisétálok a kertbe alig tudom visszafogni magam a ténykedéstől. Ők a ház előtt búcsúszimfóniát adnak elő. Nem gyönyörűek?

Napok óta áll itt a bejegyzés, mobilon kezdtem el írni, most javítottam az elírásokat is.  Ma megyünk kontrollra, állva látom a mérlegen a súlyomat szemüveg nélkül. Nehéz így csak létezve lenni, pörgetni a napokat. Ez van, kivárom a végét. 

Kecskerágót szedtem a kert alatt, véletlenül az ablakba került, s milyen jól tettem. Úgy látszik, ezek az elköszönő fények mindegyikünket megragadnak.

Változások

A fotók még a műtét előtt készültek, az utolsó sétánkon az őszi erdőn. Pontosítok, ki tudja mióta nem jártunk az erdőnek ezen a részén, tán tavasszal. Az idei év a bezárkózásé volt, több okból. Zsebi ebben nagy karmester volt, nem volt aki kimozdulásra serkentse az embert, no meg a másik 50%-ban a mindenféle bajok. 

Megvolt a műtét, tényleg nem fájt, de. DE!!! Ha az embernek rosszak a tapasztalatai, akkor bizony fél, s ezt bevállalom, ha ezért meg is vet, bárki. Egyébként a műtőben mesélte ismerősöm, hogy mindenki úgy érkezik, hogy már egy hete nem alszom, stb., s itt csalódik pozitívan. Míg előkészítettek végignéztem az előző műtétet egy monitoron, többnyire. Néha nem akartam, aztán mégis győzött a kíváncsiság. S a legnagyobb élményem az volt, mikor jazz zene szólt operálás közben. Aztán kiderült nem is zene volt, csak géphang. Nagyon csalódott voltam, nekem ez a "zene" akkor és ott nagyon jól jött. Mondtam is a nagyon ügyes, s nagyon fiatal doktornőnek. Mesélte, hogy régebben zene is szólt, de elromlott, s amit mondtam azon elgondolkodnak. S talán kiderült, nagyon modern technikával műtöttek.

 

 

Most gyógyulgatok, letiltva hirtelen mozdulatokról, hajolgatásról, nehéz. Hajlamos vagyok elfeledkezni, vagy inkább nyughatatlan vagyok. Viszont "kinyílt a világ" előttem. Éles kontorú betűket látok a monitoron, lettek színek a világban, élei a tárgyaknak, mindennek. Már megérte.