Úton

Tokajba utaztunk, s mert korábban érkeztünk, megálltunk Mádon. Megnéztük a Zsinagógát, ami Europa Nostra díjat kapott a felújításáért. Érdekessége, hogy a településen már nem élnek zsidók, így inkább kiállítótérként működik. A barokkot nem szeretem-a zsinagógát e korszakban építették-, mégis megfogott a szépsége, amikor eredetileg láttam jó 15 éve, s most is.

 

 

 

Korábbi látogatáskor már végigfotóztam a temetőt, most csak a kerítésen kukucskáltam át a mobilommal. Fenséges, mint volt. Engem mindig megfognak a többnyire hegy- vagy domboldalakba létesített temetők, a távolról egyformának tűnő, összezáró sírkövek. Közelről érdemes megnézni őket, szimbólumaik miatt.Változott a világ, felújított a ravatalozó.

S nekem beugrott Vámos Miklós Apák könyve c. könyve. Egyik ős itt élt, borkereskedő volt, bővebben ír e világról. Nekem ezzel a könyvvel olt teljes ez a látnivaló. S milyen érdekes  a könyv sorsa, ahány kiadás, annyiféle a borítója, ide csak kettőt hozok, mutatóba:

 

A hajdan romjaiban álló rabbiképzőt is felújították, múzeum. Egy termében szinte éreztem a hajdani lakók erős jelenlétét. Sajnáltam, hogy a nagy meleg, s némi rosszullét vagy szomjúság miatt nem maradtunk sokáig. (Ez a meleg, a viharok végigkísérték az ott eltöltött napjainkat.)

 S  már Tarcal felé utaztunk, amikor felkanyarodtunk a szőlők közé megnézni a felújított Szent Teréz-kápolnát. Amikor először láttam még romjaiban trónolt a domb tetején. Otthagyott szentképek, mécsesek, emlékek töltötték meg. A karzatot csak három levegőben lógó gerenda jelezte. Pazar a felújítás kint és bent is. Tudom, maradi vagyok, én azt a kopott, hangulatos romos épületet nagyon szerettem. S hogy ebben nem vagyok egyedül, ült kint egy felvigyázó, aki ugyanezt mondta el nekem. Végre egy rokon gondolkodású valakire leltem, mondtam is neki.

 

 

A kápolnát a Gróf  Degenfeld család újította fel 2015-ben, a bent lévő szentek szobrait is ők vásárolják, helyezik el. S mint látható esküvők helyszíne is a kápolna.

Aztán megérkeztünk Tokajba, családi programra. Az jól sikerült, csak nekem nem az ott eltöltött napok, végtelenül sajnáltam. Ha nincs egészség sok minden nem úgy alakul, ahogy az ember eltervezte.

A Tokaji Múzeum bejárata

 

Sétahajózás a Bodrogról indultunk, itt pedig a Tisza felé haladtunk

 Ezt a filmet tegnap láttam. Tévétulajdonosoknak lehet, hogy ismerős, engem minden esetre a monitor előtt marasztalt.

Szellórózsa szerelem, ok nélkül?

 

 

 

 

Szűrt fény, hajnali pára, augusztus

  

  

segédkertész

A kert jelenlegi főszereplői: szellőrózsák és a hortenziák. 

 

 

S hogy ne csak a fb fotókat, értsd csak a szépet mutassam, a gyönyörű rózsák alatt, mellett ott van a levéltelen bokor. Új szerrel permetezem, jól visszametszettem, nem eléggé. Valószínű, ha a rózsák végleg elvirágoznak visszametszem tövig. Szívem szakad meg érte.

 

Ki veszi észre a turpisságot a fotón?

... és virágoznak a nyári orgonák

A térdemről lekerült a kötés, látványa nem szép, ez van. Viszont begyógyult. A rándulásom is javul. Mindez szép, hogy újabb gond érkezzen. Viszont itt a kert a csoda, az öröm és a szépség helye, ezt járom, csodálom, fotózom. Télen majd előveszem, s nézegetem. "Nézegetem, ha hull a hó, ez volt a nyár, ez volt a ...." ahogy Nemes Nagy Ágnes írja kedves versében.

Szellőrózsák

 

 

"Minden napra jut egy-egy,

 a sok kicsi sokra megy." Dalol bennem a vers

 A héten minden nap  orvosi ügyben voltunk a városban, s megyünk ma is. Mivel a sebem nem gyógyult, szétnyílt, s egyebek miatt volt egy kósza gondolatom: cukor. Kértem beutalót, így legyen lottó ötösöm.(Mondjuk a  lottóra költött pénzből már egy használt autónk lehetne.) S mivel a gyógyszert nem bírom, a kórházban írhatnak fel mást: október végén. 

Ez már elnyugvó és feltámadó kert. Az eső életre keltette és helyreállította, amit tudott. Vannak még virágzói, de a júliusi pompa a múlté. Az őszi virágzók pedig sinylík az elmúlt száraz napokat. Azért a bugás hortenziák bugáit várom, mekkorák is lesznek? Nem sok reménnyel. 

Miről írják még egy napról napra morzsolt életből? Rossz a bezártság, a tehetetlenség. Az orvos nagyon megkért, hogy a térdem miatt maradjak nyugton.  Úgy mennék, kirándulnék, stb. Egy lehetőség előttünk van, majd kiderül élhetünk-,e vele?

Ajánlom,

 egy hölgy aki fekete, örökbefogadott és egy náci unokája.Könyvajánló. Áttételesen.

Fekete, örökbefogadott és egy náci unokája

 Az örökbefogadás érdekel, iskolai végzettségemnél fogva gyermekfelügyelő vagyok,  nevelőotthonok világában "iskolázódtam": Ez alatt sok minden érthető. Tompa Andrea írói munkásságát szeretem, s nem utolsó sorban ő is örökbefogadott kisfiút nevel. A témában  érintett. Olvassátok el a  könyvajánlóját, bár nálunk a könyv még nem jelent meg, de amiről ír, akkor is elgondolkodtató.

Szokásom szerint rákerestem Örökség (Inheritance, 2006), akit a téma mélyebben érdekel sok mindent megtudhat.A véletlenről,a sorsról, a felelősségről, felmenőink hagyatékáról, amivel szembesülni nem mindig kellemes.S mindezen ismeretekkel, hogyan élhetünk tovább. S a belinkelt riportot feltétlenül hallgassátok meg. A hölgy szép, okos, gondolkodik és leginkább lelke van. S nem utolsó sorban, amiről Orvos-Tóth Noémi könyve után sokan elgondolkodtak,  megértették a saját eltitkolt vagy nem tudott örökségüket, így őneki is helyére került az érzett, de nem tudott identitása.

 

Vírus által a világ

 Nem tudom írtam-e a sztorit?- Állatorvoshoz vitte valaki a kutyáját, s ott elkérték az oltási könyvet. Persze a kutyáét, de mire is gondol ma az ember. Miért kérik az állatorvosnál? Eszébe nem jut olyankor, hogy nekünk csak igazolásunk van, nem oltási könyvünk.

Azt hittem letudtam a térdem, reggel veszem le a kötést, kissé szétnyílt, s gennyes is volt. Telefon, vissza az orvoshoz, a váró levegőtlen, s tömve. Orvosoknak eligazítás volt, 11-től rendeltek. Várunk, várakozunk. Érkezik a beteg, összenézünk. Azt hittem x. Leülnek mellénk pár székkel, engem egy közlékeny beteg szórakoztat. Ismeritek a típust. Aztán szólítják a szomszédokat, ritka név, felfigyelek. Jönnek ki a rendelőből, bizonytalan vagyok. Évtizedekig szomszédok, majd balról kollégák voltunk. Odamegyek, te vagy? Még mindig bizonytalan vagyok. Bemutatkozunk, egyikőnk sem ismerte fel a másikat, megöregedve, összetörve, de leginkább a "fátyolban", ahogy hívom, a maszkot. Már figyelek, újabb ismerős arc, ugyebár csak szemet látni. Ő sem lett fiatal. Ki lehet? Nézem a szemeit, ismerősek. Egyszerre csak sejtésem támad, odamegyek. Te vagy az...? Ő volt. Ő megismert engem. Így jártunk.

S hát én sem lettem fiatalabb, ez a tavasz sok jót nem hozott, s  nem is kellett hozzá Covidosnak lenni.