Oldalak

2020. január 17., péntek

A nagy"kaland", tanulságul

Ma hivatalba indultam előre lefoglalt időpontra, miközben az uramtól vért vettek. Már csak azért is, mert az autó ne menjen feleslegesen esetleg kétszer a városba. Vidékről főleg online foglalok időpontot előre, ahol csak lehetséges. Szóval, ott is voltam időben, egy régi félkolléganővel jól elbeszélgettünk, mikor megkérdezte hányra is jöttem? Kiderült már 5 perce  szólítani kellett volna. Hamar elő a mobilt, megnézem a visszaigazolást jó időpontot foglaltam-e? Láttam a visszaigazolást, de meg nem nyitottam a foglalás napján. Most kiderült, hogy az időpont stimmelt, de Komáromba!!!!! szólt a foglalás. Nos ennyire talán nem vagyok szenilis? ! Közben odajött az irányító kolléga, mikor látta , hogy időpontot húzok magamnak, s mert tudta, hogy már volt. Egyértelművé vált az "átverésem", de az is , hogy másokat is irányított a rendszer Komáromba, sőt még hivatali dolgozót is. (Mondjuk nem értettem, miért nem jelezték akkor már a rendszer gazdája felé?)

Lényeg a lényeg, hamar sorra kerültem, elintéztem, jókat derültünk az átirányításomon a hivatali kollégákkal. S megjegyeztem, hogy aki ideiglenes lakcímen él azt bizony 5 évente hosszabbítani kell.

S az esetet azért is írtam ide, hogy érdemes megnyitni a visszaigazoló emaileket, hátha mást is a komáromi hivatalban várnak ügyintézésre. Szegény Komárom környékiek! Hány embertől veheti el a rendszer hibája a gyors ügyintézés lehetőségét. Mert csak és kizárólag oda ad a rendszer időpontot.

 Kotnyek István műalkotását mutatom egy kiállításáról


5 megjegyzés:

  1. Bosszantó! Még jó, hogy hamar fogadtak és sikerült elintézni.
    Nem is tudtam, hogy az ideiglenes lakcímet frissíteni kell. Mindig tanul az ember. Ó, és a visszaigazolást én sem mindig néztem meg. Eddig 😊

    VálaszTörlés
  2. Jó, hogy rugalmasan megoldódott a problémás helyzet, örülhetünk, ha nem bürokratikusak legalább az ügyintézők, mégha a rendszer az is.

    VálaszTörlés
  3. Ennyire nem vagyunk ügyesek..és napra készek...Minden évben újra kell a telefonomat regisztrálni, de itthonról nem lehet, mert először anyú nevét irták el, amit én nem vettem észre, utána meg hogy számhordozos a telefonom, igy hibára irja ki minden évbe, ezért az üzletbe kell a telefonomat leellőriztetni...Persze lassan mindent túl bonyolítanak, ezért nehezebb mindent elintézni..
    Szerencse hogy azért sikerült elintézned amiért mentél..

    VálaszTörlés
  4. Én bizony mindent "gyalog és személyesen" intézek. Időm mint a tenger... A magyar egészségügy helyzetélről, a várakozási listákról és időpontokról pedig beszélni sem érdemes. Katasztrofális. Meglep, hogy gyorsan segítettek a probléma megoldásában. Ez se természetes. Sajnos.

    VálaszTörlés
  5. Kiegészítésül. Mesélem a kalandom a barátnőmnek, s ahogy elmondja az ő történetüket jut eszem, hogy már mondta nekem is, akkoriban, még frissen. Hónapokkal ezelőtt. A történet hasonló, útlevélről volt szó, s külföldön hivatalosan dolgozó családtagról. Neki nem volt szerencséje, későbbre kapott időpontot, még épphogy leadhatta a papírokat.Átvenni már a rokona tudta, megbízással. Ez hónapokkal ezelőtt történt, elgondolkodtat: azóta nem intézkedtek a rendszer javításán? Nem.Amit még ideírnék magamba folytam a szokásos morgolódásom ez és az miatt.

    VálaszTörlés