Oldalak

2020. január 12., vasárnap

Mai kudarc

a kedvenc  egyik tavunkhoz mentünk. Úgy felázott a talaj, akkora volt a belvíz visszafordultunk. Tanulság: ebben az időben nem érdemes csak aszfaltos erdőbe menni vagy dagonyázunk, mint a vaddisznók Zsebi erdejében. Itt aztán amúgy semmi gondja nem volt, igaz horgász sem volt, egy sem. Nem voltak eldobott potyahalak.




 Ez volt az első, félelmetes erdőrész.A második a tegnapi dagonyás, vizes. Napsütés, meleg, kedves erdőrész (tele félelemmel.)

S ezek már a mai fotók,  tónál.



S egy retro fotó a horgászok pihenőhelye.  Berendezték.


 Aztán ismét az aszfaltos erdőben, hazafelé.



S hosszú napok után ismét beszippantott egy könyv. Nagyon, nagyon szeretem.

A könyvről:


„…az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban”

„Egy fotográfus története, aki… Nem: egy férfi története, aki… Nem: egy szerelem története, ami… Vagy több szerelem története, amik egymással… Vagy egy ország története, ami… Na hagyjukEz a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt.Kemény István MOLY

1 megjegyzés:

  1. Tényleg félelmetes az az erdőrész még így a fotón is. Sajnos ilyen dagonyázós telünk van, pedig most lenne itt az ideje a jó kis kemény fagyoknak, hagy pusztulna a sok kártevő.

    VálaszTörlés