Oldalak

2020. január 8., szerda

"A hímzett párnán, amelyet magához ölelt, a következő felirat állt: Én nem vitatkozom, csak elmagyarázom, miért van igazam.”

 

 Már évekkel ezelőtt látott film, ismét elém került, leragadtam nála (miközben a Lakótársat keresünk trilógia filmjeit is nézem. Kínlódva a mellékesen megjelenő felugró ablakokkal, reklámokkal, stb. )

 S mi köti össze mindhármat, amit most ajánlok? Tán a saját utunk megtalálása.

A könyv a listámon szerepelt, végre hozzá jutottam. Viszont, honnan került a listámra? ki tudja? Minden szava megérte. A mélyről érkező főhős egyetemi tanár lesz, megnősül, éli az életét. Hogyan? Erről szól a könyv. Látszólag hétköznapi történet egy magányos emberről, nagyon szépen megírva. Szinte zenéje volt a szövegnek, pedig amiről ír, keserű, szomorú. Volt, hogy félretettem a könyvet, mert nem bírtam elviselni amit műveltek vele, vagy hagyta , hogy műveljenek vele. Aztán a könyv visszahívott, s folytattam. Egyszer csak kezébe vette a sorsát, s visszacsapott.S milyen szellemesen! (Mikor félretettem, gondoltam nézek egy kis Derrick-et. Ott ismét az emberi mocsokba botlottam. Kutyaharapást szőrével. Ezt kaptam.)


S egy könnyebb könyv, amit a borító alapján kissé félve kezdtem el olvasni. Kellemes csalódás lett. Letehetetlen női könyv a Cosmopolitan legendás főszerkesztőjének Helen Gurley Brown-nak indulásáról, küzdelméről (is) szól,aki megváltoztatta a lap arculatát.


4 megjegyzés:

  1. a Stonert lehet nálam láttad
    (én imádtam)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://mindenfleamilyetnkzmveskedtem.blogspot.com/2019/04/meg-soha-eletemben.html

      Törlés
  2. mostanában arra szoktam rá, hogy hajnalban filmeket nézek...ma ezt a te filmedet néztem meg, és nagyon tetszett, nagyon nekem való találat volt, köszönöm,
    remélem még sok jó filmet, könyvet találunk együtt
    boldog új éved legyen
    szeretettel Kati :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a film. A könyv pedig nekem, akárki ajánlotta, írt róla. Tényleg nem emlékszem rá. Neked is boldog új évet kívánok.

      Törlés