Oldalak

2020. január 12., vasárnap

Ma délután kimentünk az ERDŐRE,

aztán visszafordultunk, mert Zsebi nagysága nem követett minket, visszament állandóan. Vannak ilyen dolgai, szerintem a vaddisznók nyomai alapján azok szagát érezte, s nem szereti ezt a szagot.

 
Aztán balra indultunk, de mindenhol ott volt a nyomuk. A pocsolya feltört jege, a dagonyák. A nyomaik.Tehát vissza az autóhoz, s elmentünk a jól bevált aszfaltos, vadászházas, tavas erdőbe. Elegen voltunk ott, kutyák is, de a jól ismert, biztonságos helyen nem félt, végigjárta velünk. (Itt a végén már én dőltem ki a sok erdőjárástól.)

 

 Jó volt a tényleges erdőben. Sütött a nap ezerrel, csend volt, s valami misztikus fény ragyogta be az erdőt. Kár, hogy nem folytathattuk az utunkat, de olyan kitartóan húzott kifelé, hogy a végén már én is félni kezdtem.


Hegykapunak nevezett részen parkoltunk,íme a mogyoró teljes barkázatban!


Valakit, ismerőst nem érdekel ilyen bútor?







2 megjegyzés:

  1. Érdekes a kutya viselkedése, de ők ok nélkül semmit se csinálnak.
    A mogyoróbarka ? Hát csoda lenne, ha nem nyílna. De mogyoró az gyanítom, nem lesz...
    A bútorok nagyon szépek, ha van hely, ahol az ember el tudja tenni az ilyesmit.Nálam bizony el se férne, még ha akarnám se...

    VálaszTörlés
  2. Ha már a kutya is fél, akkor mit is tehetne a ember.
    Hangulatos képek.

    VálaszTörlés