Minden reggel

azzal kezdem a napot, hogy kimegyek a KERTBE. Nekem nagy betűs, nekem kedves, nekem csoda. Ha azt nézem, hogy a nulla alól százzal indultam egy befüvesített kerttel, oldalán 2 bokorral és náddal, akkor főként.

 Belépek a kertajtón, elém tárul az első rész, a lehetőségek kertje. Diófa alatt van, a lépcső mellé tehetnénk bokrokat. DE!!! Itt van Zsebi, aki ott jár fel-alá. Ott a diófa, főként nyáron a mindent elfedő lombjával, de leginkább a rálátás a madáretetőre - télen, és az itatóra nyáron. (Főleg most, hogy olyan szemüveget csináltak, amivel élesen látok is.)

Jobbra az un. bástya, madárhozta bokorral, de még termés, virág nem volt rajta. Viszont volt alatta hosta, amiket el kellett vigyek inenn, mert 1. sokra nem mentek, ezek szerint túl nagy volt az árnyék, 2. másrészt valaki nagyon kedvelte a leveleiket. (A napon viszont az egyik szétégett, a másik meg virul. Ki érti ezt?)

Mögötte törmelék, cserepek, amiket a borostyán jótékonyan befut, legalább némileg takar, s a sarokban a vízfogó hordók, edények. Most éppen mindegyik csurig töltve.

Előtte a fatörzsek, amik ott ragadtak, s a végén ez lett a dekoráció. Mellé állítottuk fel a filagóriát, most futtatjuk rá az iszalagot jobbról. Érdekes a japán lonc, a másik oldalán sehogysem tud megmaradni. S itt egy aranyvessző bokor, s alatta tavasszal kockás liliom, gyöngyvirág stb, ahogy fordulva az egyre növekvő orgona alatt is, kiegészülve hóvirággal,  tüdőfűvel, majd itt élnek a hunyorok, tavaszi szellőrózsák, páfrányok és a bőrlevelek. Elég erős vérehulló fecskefű rásegítéssel, de kell a dszungel, hadd takarjanak, űzzék el a csigákat. Előtte  nyári orgona most kezdi bontani a virágait. Mivel rózsaszínű, tettem elé sárga napfényvirágot, hadd egészítsék ki egymást.

S mikor ideérek a tuskóülőkék után kinyílik egy újabb kert. A régi kert, ha előre nézek, mögötte a most látható veteményes-gyümölcsös rész, majd a végén az erdő, tele madárral, sok fajtával.

Csak ezt akartam leírni, aztán belevesztem a részletekbe, hogy reggelent ezt járom körbe. A sok zöld elborít, a hajnali-reggeli csend magához ölel, állok és szívom be minden érzékkel a látványt, az illatokat, a hangokat. A fényt, az árnyékot. Ahogy idő teltével, s nap keltével erősödik, vagy gyengül a fény, mozog az árnyék, ahogy a méhek, s rokonságuk zsong egyes növényeken, vagy a szőlő kerítést betakaró lombjában. Élénkül, mozgolódik a madárvilág. Jönnek, isznak, megfürdenek, tovareppennek. A gyöngyvessző bokraiból hangzik  nagy munkálkodás, a rigó a földről szed fel valamiket, ezekkel reppen tova. Néha megpihennek a fűzfa, sajnos beteg ágain. Nem tudjuk mi érhette, de egyetlen fa a diófán kivűl a Zsebi kertben ami árnyékot ad, némileg, s ez az árnyék forog, takar a nap során, ahogy fordul  nap az égen. Kell ez az árnyék, kellene, mert a mostani nap égeti szét a növényeket, látni a megperzselt hajtásokat, hajtásokon.

Én meg körbejárok, lecsippentem az  elvirágzottakat, állok, bambulok. Nézem amit látok, s elképzelem, amit majd látni fogunk. (Az uram szerint már a szomszédok sem csodálkozunak rajtam, mikor beszűkült szemekkel nézek a távolba, eljövendő időkbe, majdani kertbe és növények közé.) Mert itt képzelni kell, helyet kanyarítani, szemmel kimérni, aztán a kitöltendő helyen gondolkodni.

Közben felfigyelni a betegekre, a rossz helyen lévőkre, az átásandókra, a megmetszendőkre. S majd a házba betérve utánanézni annak, amiket nem ismerek, nem tudok, vagy legfeljebb sejtek mit is láthattam. S természetesen a teendőknek is, néha, mert az ember figyeli a szomszédokat, utánoz, tanul, de nézi a gépen is a tudnivalókat. Könyvekben keres, kutat, újságokat búj, s az ott látottakon eltöprengve álmodozik, ábrándozik, tervez és vásárol, hogy mindezek alapján kialakítsa saját kicsi birodalmát, A KERTJÉT. (Hogy érkezzenek macskanépek, akik aztán alapos kertművelésnek vegyék alá a virágoskertet...)

A bejegyzés régi. Nyárközépi. Vártam, hogy közzétegyem. Régi a könyvszerelem is, már írtam róla, a kertet is megkerestük:

 Olvassátok el  a link hozászólásait is, már aki rákattint, s szereti a kertet. "Könyvemet szerelemmel írtam.... És mint minden igaz szerelem, a sok gyönyörűség és öröm mellett, tele van bánattal, csalódással és kudarccal, kielégítetlen vágyakkal." -írja B. Kéry Iolna. S mégis minden sorából a mélységes szeretet, törődés, öröm, csoda és felüdülés szól. Nem véletlenül vettem ismét elő, s olvasom át újra és újra. Már kicsit más szemmel, mint korábban, mert azóta megismertem növényeket, kicsit beleástam magam A KERTBE. Kicsit részese lettem én is egy kertnek. Egy kerti szerelemnek. Ezért is írok róla, fotózom oly sokszor. Nekem még csoda.


"Még azt is szeretném elmondani: barátok, kertbarátok (s ha volnának ilyenek: irigyek, ellenségek), akik ezt a könyvet olvassátok, ne higgyétek, hogy az a kert olyan szép, mint amilyennek leírtam. Bizonyosan észrevettétek, hogy szerelemmel írtam, és tudvalevő: a szerelem vak és elfogult. " -írja a könyv szerzője (is). helyettem is.


 Köszönöm Eszternek, hogy felhívta a figyelmemet ismét a könyvre!