Oldalak

2019. január 27., vasárnap

Akartam írni róla,

de mindig halogattam Most Ágnes bejegyzése  hozza ki belőlem. Egy ideje én is így vagyok, de azt hittem a hiba bennem van. Nem tudok szörnyű filmeket nézni: durvaság, erőszak, lelki erőszak is, stb. Kínlódok egy ideig, s otthagyom. Mondjuk a fogvicsorgatós, üres főleg amerikai filmeket is, ezek idegesítenek. Kedves Miss Fisheremet is néha lehalkítom, pedig a sorozatot kedvelem.

Azt hittem öregszem, bennem van a hiba, nem bírom a szörnyűséget, a gyötrést, a lelki kínokat. Vagy én vagyok a kényes, s ilyen a világunk? A művészi alkotások, könyvek, filmek ezt tükrözik vissza? S tudom filmek, könyvek, akkor is. Nem hiszem, néha kell más is, ami elvarázsol, felemel, lesimít vagy csak simán kikapcsol. Többnyire a francia filmek ilyenek, vagy úgy oldják meg, hogy az elfogadható is legyen. Még a Tulipánlázzal is kínlódtam, beleélve magam szereplők sorsába. Aztán jött egy új film:

https://videa.hu/videok/film-animacio/feny-az-ocean-felett-drama-fL0Eg1LeAu6AduCF

Ez sem volt habos torta, mégis beleélhettem magam a két anya helyzetébe, a férj hozzáállásába. Bár a kritika leszólta a filmet a rendező korábbi alkotásaihoz képest, azért ez sem volt egy könnyű film. Mihez képest?

S míg gondolkodtam közzétegyem-e a bejegyzést, beugrott e régen látott film. A gonoszság, irigység itt is jelen van, de a szeretet, kiállás is.

https://www.youtube.com/watch?v=xQTemJuweB0

2019. január 26., szombat

Tavasz, tulipán

Tulipánláz

Sok helyen jelennek meg blogokon a tulipánok. Most egy filmet hoztam, amikor még vagyonokat értek a tulipánhagymák, no meg egy izgalmas történetet mellé, vagy inkább az ürügyén.

2019. január 24., csütörtök

Elmentem, megjöttem,

s még csak el sem indultam.

Kecskemétre készültem, felvigyázni. Szégyellem, vagy nem is tudom, nagyon, de nagyon nem akaródzott most mennem, de a kötelesség... Nagy nehezen tegnap összeszedtem magam, ma reggel indulás előtt telefonáltam, hogy vannak? Kiderült a gyerekek betegek. Így maradtam, én a vírusoktól rettegek, ha lehet, kerülöm őket. (Ill. a betegségemnek nem használnak, úgy szoktam mondani két évembe kerülnek.) Nem tudom most mi tartott vissza, az egyre jobban terjedő influenza vagy a saját rosszulléteim. Viszont, ha kell így is segítettem volna. Nem tagadom ez most  így, nekem jól jött ki.

S ma az orrom sem dugtam ki a házból, már tapasztalat kutyát sem sétáltatok ilyen vad, hideg szélben. Csak etettem az állatokat. S futás vissza, be a jó meleg házikóba.

Néztem ismét a Nap, széna ... sorozatot, nem is tudtam, hogy van 3. része, hááát meglehetősen gyengére sikeredett. Untam, csak vártam hátha felpezsdül, nem igazán. Kár, mert az első két rész szédületes poénokkal volt tele. Nagy kedvenceim a régebbi cseh filmek. Az ezek korabeliek, pontosabban. Még a régi Filmmúzeum csatorna kapatott rájuk. S azóta többször is végignéztem ezeket, mindig jókedvem kerekedett tőlük.

Ajánlottam már? Naponta egy részt megnézek belőle: Miss Fisher rejtélyes esetei. Hogy adta-e valamelyik csatorna nem tudom én itt találtam rá, helyes, s néha nagyon véres és izgalmas, (viszont nehezen , de ezt még elviselem.)




https://www.youtube.com/watch?v=0ArRASLq-OY&list=PLTb8OYI4dHtjB_YFk5iWKBCLmlOlcV5GZ

2019. január 22., kedd

A madáretető vendégei


 Fagyott az éjszaka, még mindig dermedt minden tíz óra magasságában. Ha nem látnám, a megnövekedett madárlétszámról tudnám. Az más dolog, hogy fényképezni nem tudom őket, gyorsak, vagy én lassultam le?



 Tengelicék várnak, lesnek, közel repülnének. Csattan a fényképezőgép, elrepülnek, visszajönnek, nézelődnek. Ha eljövök övék  a terep hogy verebek nem jutnak oda egy dolog, de sajnos a közel húsz cinke sem. Megszámoltam, voltak ma ennyien, még mindig fagy.




2019. január 19., szombat

Orsi bejegyzéséhez (könyvajánlóval)


a fotó kb. 16 éves koromban készült,  s 42 év után szereztem vissza. Majd megőrültem ezért a frizuráért, de én göndör vagyok, s mit szenvedtem, kötöztem el a hajam, majd a fodrász húzta ki sütővassal, hogy egyenes legyen. S miután 42  év inkább 40 év után találkoztam ismét az urammal, megharagudott rám, hogy odalett a szép, göndör hajam. Hiába, aki göndör egyenesre húzza, huzatja, aki egyenes hajú az bizony göndöríti.

 Mióta van, ilyen a világ, mindig másra vágyunk.

S hiába szép, sikeres valaki, s hever a lába előtt a fél világ a családból hozott példák, a társadalmi korlátok úgy húzzák, zúzzák össze, hogy csak na. Vagy inkább nagyon erősnek kell lennie, hogy ez ne történjen így. Olvassátok el.


 Ezekbe pedig érdemes beleolvasgatni, nézegetni:

https://konyves.blog.hu/2019/01/17/vass_virag_interju

és

http://retromagyarfotomodellek.blogspot.com/search?q=lantos+piroska


S ha már a divat háza táján járunk egy volt divattervező könyve, aki izgalmasan, jól ír, nem csak a divatról, s karakteres véleménye a WMN oldalán, a fészen is olvasható.

 

Ha én ezt a blogon elmesélem!

- avagy hogyan tegyünk még túl önmagunkon. Néha, mostanában elég sokszor azzal megyek a konyhába, hogy gyűlölöm a házimunkát. Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm. S ha erre még rátesz az időjárásmiatt a szervezetem akkor z csak fokozódik.

Miért állok ilyenkor neki bárminek? Mert rabszolga vagyok, annak is a bolondabb fajtája. Hagyni kellene ilyenkor mindent, s elmenni enni valahova.

Szóval készült a sütemény, s mert diétázom, eritrittel. Már a muffinpapírokba mertem, de olyan sós volt a kanál? Tudom, volt benne só, de még mindig? Hát megkóstoltam a tésztát. Az eritrit helyett sót mértem ki. A "helyén" volt, nem is néztem a zacskót. No comment. Öregszem?....

Rizs készült ebédre, amikor már "megfőtt" derült ki fele barna, fele fehér. Így volt az üvegben, gondolom, még amikor nem ismertem a barna rizs természetét összeöntöttem. Ez is a szemétben landolt. Maradt még ebédre valami? Volt még kuszkusz, de azt uram nem szerette, viszont kénytelen volt megenni. Más nem lévén, hamar-hamar, meg én úgyis ezt ettem volna, így osztoztunk. Miközben totálisan kiborultam, szidtam magam, s elgondolkodtam hülyülök vagy figyelmetlen voltam, vagy egyszerűen csak a rutin borult fel?

Aztán délutánra szabadságra mentem, lefeküdtem aludni, olvasni, nem volt séta, kutyasétáltatás, kirándulás. Lemondtam a barátnőmet, aki megnyugtatott, úgyis hideg, rideg az idő (a férje szerint). A végén még jól is jártam, nem úgy Zsebi.

Azért titkon ezt még elárulom, a szobába menvén három darab nagyon finom belga bonbont megettem, csakazértis. Csakazértis, mert kívántam, mert kellett a lelkemnek, s annyira, de annyira kívántam(értsd éhesnek, de nagyon-nagyon éhesnek éreztem magam). Fütyültem a diétára, kellett valami szeretetepótló, léleksimogató, léleklesimító. Ha már annyira, de annyira, de még annyirább haragudtam magamra.

Hát nem összeillenek, színben, kedveltségben legalábbis.

2019. január 18., péntek

Reggeli fotók éjszakai fagy után


Ilyen aranyló reggelre ébredni megdobban az ember szíve, hogy aztán a rossz közérzete (frontelőérzet) a földbe döngölje. Mára esik, jó szamár voltam. Sajnos.

Akkor most indulunk orvosu ügyeket intézni...


 Orbáncfű


 Gólyaorrok