A bölcs ember

önmérsékletet tanusít. Főleg, ha amúgy se bír sokat. nem vagyok bölcs ember. Két hét alatt annyi minden felgyűlt a háztartásban és kint, s a kertben is, tenni kell. Jó egy órai munka után lépni alig tudva jöttem be ebédet melegíteni. Előrelátó asszony több napra főz, legalább főznöm nem kellett. Leülni közben nem mertem, mert felállni nem tudnék.

Aztán ebéd után némi pihenés, s ismét nekiugrottam. Helyzet ismétlődött, de már van látszatja a munkánknak. Csak az eső nem jön megáztatni a kőkemény földet.

Szóval: az utunk kalandos volt. Útiterv volt, de tavaly minden templom gyakorlatilag nyitva volt, tehát előre nem telefonálgattam, nem is írtam fel telefonszámokat. Már a kulcsos nénikét vagy lelkészekét. Hiba volt. (Viszont úgy tervezni nem lehet, hogy Tarnaszentmárián pl. vasárnap tartják zárva a templomot, Bélapátfalván hétfőn. Te pont akkor jársz ott.) Eldugott falvakban előkeríteni kulcsot, mikor a madár is csak körbenézni jár oda, nehéz. Főleg szakadó esőben. Már tudtuk, hamar rájöttünk: új település, irány a bolt, kinél van a kulcs, hol lakik, ne kelljen már esetleg valahonnan visszajönni érte. Innen és onnan, domboldalról, temetőből, stb. S voltak találkozások nagyon kedves nénikkel és bácsikkal, ha közülük valaki a templomot is bemutatta már megbeszélhettük velük a szellemi eredeteket is. Tanultak a látogatóktól!!! Volt köztük olyan is, akinek édesapja a városomban, annak egy kerületében született. Kicsi a világ. Ezek szívbéli emlékek.

Aztán jött Murphy úr is. Volt egy szállás, ahol a házigazda rosszul írta fel a foglalásunkat. Sebaj, szerzett nekünk szállodai szobát. Egy éjszakára "urak" lettünk, mert igyekeztünk falusi vendéglátóhelyeket keresni. Nekünk az az igazi. Majd mutatok fotót, megértitek miért is.

S indultunk Feldebrőről, s utolsó helyünk Pácin volt. Hosszú, sok helyen jártunk, s  rengeteg a látnivaló. Szelektálni kellett. Cél: középkori templomok, s némi festett református templomok is. (Találkoztunk házaspárral,ők lepkéket keresgettek erdőkben, a templomot mellékesen néztek meg. Kinek a pap, kinek a papné.) S meglehetősen kisebbségi vidékeken jártunk, egyik képviselőnk úgy fogalmazta meg" a szociális beilleszkedés szabályit most elsajátító"-k. Soha semmi gondunk nem volt, útbaigazítottak, ha kértük. (Arra van Olaszliszka, s az uram kijelentette, oda nem megyünk!) Hát jártunk másutt...

Következő állomásunk Kisnána volt. A várban a templomnak csak a felújított falmaradványai láthatók, de kronoszkóp segítségével elképzelhettük, milyen is volt e falak közt, s a várban az élet valamikor. Sőt 3D-ben vártörténeti filmet is  nézhettünk, hogy teljes legyen az élmény.

 

 

 

  

 A várkápolna négyzetalaprajzú, a felsőbb szinteken a nyolcszögletű torony mérműves ablakokkal

díszített.

 

 

A síremlékek a várban lettek kiállítva, s részletek a kőtárból, mintha Vértesszentkereszten jártunk volna. Már a bemutatás miatt is.

S végül megnéztük a tájházat is.

S az sem mellékes, hogy van egy cukrászda a bejárattal szemben. Ilyen finom, ismeretlen süteményt régen ettem, mint ott. (Ki borban, más sörben utazik, én cukrászsüteményben.)

Utunk első, nem akármilyen állomása: Feldebrő Szent Márton templom

 Egy középkori templomok után elinduló embernek a legszebb indítás: Feldebrő. (Ha egy templomra lehet ilyent mondani.)

 

 A belseje nem az én világom, de voltak ott emlékek, amiket sajnos már nem láthattunk. A rács vezetés nélkül eddig engedett minket. Csoport, -ha jól emlékszem- két óránként indul, ennyit várni nem akartunk, s az időjárás is közbeszólt. Végtelenül sajnáltam.

 

  

 

 S míg a templombemutatóra vártunk(amiről végül lemondtunk) bementünk a temetőbe, ill. előtte a kocsmába, mert fura síremlékeket láttam az útról. Nincs ott semmi érdekes- mondta ott valaki. Nem biztos, mondom neki, hátha nekem érdekes. S ez így is volt. A fura építmények stációházak...

 Ezek a szürke lapok takarják a stációkat, ilyent még nem tapasztaltam, mindet ki kellett volna bontanunk. Az eső már csöpögött, nem tettük. Csak mutatóba hoztam.

Most csak ennyit, sok a dolgom, intézni való.

Nagy kalandok után,

mert már a legkisebb utazás is kaland, megjöttünk. Majd jövök!

   

 

 

Jöttem, megyek,

éppen csak bekukkantottam. Megvagyok, ezzel-azzal nyavalyásan.

Remélem most már szebb napjaink lesznek az északi kiránduláson.

Legyenek szép napjaitok!

Hoztam egy filmet is. A címe megtévesztő lehet, mély film. Amikor fáradt vagyok, mindig kell valami,, ami megfog, fogva tart, felráz. Ez ilyen film. Tegnap a Kimondatlant néztem meg, harmadszor. Az is ilyen film. Nagyon fáradt vagyok, a frontok nagyon megviselnek.

A szerető

Csak egy mondat

A festésem sikerült, elég macerás volt ,  főzni egy kötőanyagot, belekeverni a port, felvinni, no ez már ismerős. Aztán öblítéskor is összeállítani a végső öblítőt, s nekem most "csak" 3 órát volt fent. Féltem nehogy zöld legyen  a hajam, nem lett az. Holnap már más lesz a színe. Kíváncsian várom meddig tart ki?

Elköszönök egy időre, megyek pásztorolni. Majd jövök. Legyenek szép napjaitok!

Ha látnátok most!

Hajam lekenve a hennás kutyulmánnyal, körbetekerve folpackkal. Körben zöldesbarna patakok folynak időnként az arcomon, nyakamon, ezért kellett a lezárás. S óriási izgalommal álltam neki ezen a módon hennázni, remélem jó lesz a színe a hajamnak. Úgy izgultam, mint egy érettségiző. Jó bolond vagyok. (Azért vannak itt buktatók, tehát okom van, meglátjuk.)

 

Amikor a hóhért akasztják

 A múltkorokban én is vigasztaltam Orsit, most én szorulnék rá. Az a baj, én nem tudok sírdogálni. Ez rossz, nagyon rossz, mert történjen bármilyen tragédia, az embert hidegnek és érzéketlennek tartják (ma már nem érdekel), pedig az, hogy nem tudom magamból kiadni, s az emberben dolgozik a feszültség, a gondok, annál rosszabb nincs. Ráadásul még aludni sem tudsz, tehát fél éjszakát próbálod magad sikertelenül altatni.

Fiam elmegy külföldre dolgozni, hirtelen jött, megy. Ez öröm, csak vannak háttér körülmények, azok miatt aggódom. Viszont felnőtt férfi, ő tudja, meg nem is hallgat az emberre. Az agyam akkor is jár, bízzunk benne (másként nem is lehetne), hogy minden rendben lesz.

 A ház előtti virágaink, csak most, csak tavasszal, aztán jönnek  a zöld szürke hétköznapok. Viszont most jó és öröm hazaérkezni.

 Vendégünk is volt, biztos többször is, délután is repültek hazafelé, párban. Aggódtam a villanypásztor miatt, mellette sétált, de nem ment neki. S még Zsebi sem ugatta, zavarta el.

Őúrfiságát a szomszédban fotóztam. Ott jár haza, hogy aztán a kerítés résén átbújva már itthoni területen legyen. Miután végigkutatta az anyamacska és kölykei (szerintem) nyomát, kiült az épületes látványt nyújtó budi mögé, s nézelődött.  (Mi meg már nem tudunk mit kitalálni, hogy a látványt kiiktassuk. Ezért akartunk nádat húzni.Van ott borostyán, lonc és szőlő  a kerítésre futtatva, de hárman együtt nem érnek egyet. Van pár fiatalka fagyal is. Fiatalok, majd pár év múlva takarhatnának, ha a budi addig még kihúzza. Erősen dűl hátrafelé. Miért nem bontják el, nem is értem.)

Aztán volt ma eső, éppen amikor sétálni indultunk Zsebivel, nem értette miért húzom vissza. Később a nap minket is kicsalt, s sétánkat meleg sugaraival kísérte. Ránk fért. A melege, a fénye.

S közben hatalmas felfedezést tettem. Sütöttem rebarbarás-almás morzsasütit. Rájöttem ez a lusta asszony rétesének kanadai változata. Akadt még tavalyról egy kis málna is, az sem rontotta el.

A sok eső bedurrantotta a kertet, növények szinte napok alatt jönnek fel, bokrosodnak. Az áfonya virágban. Kicsi, de virágzik. 4-5 év után. Nem is akartam elhinni.

 

 S ha valaki kételkedett volna benne, hogy esett itt eső, íme a bizonyíték!

 

S akkor még egy filmet is hozzak. Az ötödik volt, amit nézni kezdtem, valamiért túlléptem rajtuk. Ez a történet megfogott: Anya, lánya, unokája.