Egyik szemem..

Sokat foglalkozom mesékkel, sokszor jönnek fel bennem a hétköznapi beszédben is mesei fordulatok. Unokámnak szoktam mondani, hogy "világszép". A féléves pici lány gondolom a ritmusát érzékelte, nagyokat kacagott a szóra.

Ma jött egy telefon, az egyik könyvtár igazgatója jelentkezett be: nyugdíjba ment, most aztán sokat tudunk beszélgetni. Viszem le a macskát sétálni, újabb hívás. A sajtótól köszönt el valaki. Mondom neki sajnálom. Lesz helyette más...- vigasztal. Tudom, nincs pótolhatatlan ember, s az ajánlott kolléganővel is jó a kapcsolatom. Mégis. Évek együtt munkálkodása van mögöttünk, tudtam, hogy rá számíthatok, s milyen témákban. Változtatok a szavaimon: egyik szemem sír, a másik nevet. Így köszönünk el, érzem elcsuklik a hangja.

S így is érzem: az egyik szemem sír, a másik nevet!

"Fehér rózsa, Mária"

“Fehér rózsa Mária engem Jézus találjon

Szent szívéből szeressen

szen vérével megválcson.”

1900, Berzence

Budaházi Éva blogjából kerestem, másoltam az idézetet(hogy a kezemben lévő könyvből: Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék) idő híján ne kelljen bemásolnom az imát., s egyben ajánlanám azoknak, akiket érdekel ez a szellemiség. 

Szeretem fotózni az útszéli kereszteket, amikor elporlad a homokkő, s csak sejteni engedi mit rejt. Ezek a fotók szőlőhegyeken készültek. A környezetük sejteti a hajdani megbecsülést, ma már romjaikban, de még állnak.

A kertész macskái

A szomszédunktól kaptunk málnatöveket, amiket annak rendje és módja szerint betettünk/elültettünk a földbe. A fotókon a visszavágás még hátra volt. (Mert ugyebár a friss kertészkedő, ültet, aztán fogja a könyvet, s kiolvassa, hogy visszavágás is jár a málnatöveknek. Nosza, telefon fel, szülői jóváhagyást is kérünk, ha már a szomszéd nem volt a közelben...) Közben  még más is visszavágásra került volna, ha a volna ott nem lett volna. Mert megérkeztek a macskák: ki nyakba, ki az elszáradt virágszárak, s levelek közé.  Csupa előmozdító, segítő karom, és természetesen eme karmok gazdái. Azért ahogy a mese mondja: vége jó, ha minden jó!

Régi házak

 

A házakat a faluban fotóztam. A fehérnek többször csodájára jártam, Malonyai Dezső könyvében láthatunk hasonlókat. A kertben egy öreg nénit láttam dolgozni még a nyáron. A ház régi, nagyon rossz állapotú, ahogy megtudtam az önkormányzat ki is telepítette őket innen, egy rendbehozott üres házba. Azt nem tudom még mi lesz a ház sorsa, kár lenne érte, ha lebontanák. Egy régi, elmúlt időt idéz, kevesen vannak már ezek a házak. A falunkban is. Csak az állapota, az állapota!!

Szőlők, szentek

 

Az őszi melegben elindultunk falunk szőlőhegyére. Eredetileg egy kápolnát kerestünk, ahol olvastam felszentelő programokról, s ha jól emlékszem mulatságról is. Ha jól.. Ehelyett találtunk egy kápolnácskát, s utolsó fotó harangját. Aztán pár gyönyörű, mindenféle állapotú régi, sőt borona pincét is. (Ezek fotózása egy külön program, séta része lesz majd.)

Az utolsó előtti kereszt fotója szőlőhegyről lefelé készült egy telek végében. Hogy hogy került oda: egy pince része, vagy régi helyett lett új? -  még ki kell nyomoznom. Örültem, hogy ismét állítgatják fel az új kereszteket, a szentek új szobrait lásd Szent Orbán első és második fotóját. Ez nagyon stílusos, ahogy a szőlőgyökerek átölelik az alapzatot.

Azért régi szobrokra, keresztekre is leltünk, csak azok a fotók egy másik gépen vannak. Majd legközelebb.

Őszidő

Ha éjjel egy póklábú ismeretlen oson  lábujjhegyen a tarlón, zsákjában szelet cipelve, mindenki tudja mire számíthat hamarosan.
Faludi Ádám

Azt mondják, az ősz keserédes és melankolikus -megint eltelt egy év, itt a tél-, de szerintem inkább az újrakezdés évszaka. A változásoké. A lehetőségeké. A kilátásoké.
Janelle MCCulloch

S felteszem a kérdést, nekem/nekünk milyen lesz: a változásoké, a lehetőségeké vagy a kilátásoké, de milyen kilátásoké? Meglátjuk.. Nincsenek jó híreim, sajnos.

S ha már tőle (Janelle MCCulloch) idéztem ajánlanám is a könyvét. Ausztrál újságírónő Párizsról ír, Párizsban az élet címmel. Munka, magánélet és PÁRIZS, egyedi hangon és stílusban.

Szeptemberi fények

Szombaton kirándultunk, s már délután, késő délután volt. Múzeumból elkéstünk a vendégekkel, nosza menjünk Pusztaszentlászlóra a horgásztóhoz. Az első és utolsó fotó ott készült. Érdekes módon a többinél még éles nagyon a fény. Pedig szeptember már a bágyadt fények hónapja lenne, vagy volt régebben, s ma már ez a tétel sem igaz? A középső: napkelte erkélyemről nézve. Megláttam, rohantam a fényképezőgépért.(Sorba kellene raknom, tudom, de már hajnal óta "utazom", viszont olyan kómás vagyok-voltam lemaradtam két vonatról. Bejött a hideg, engem "leszedett", ahogy mondani szoktam. Tudom, hogy majd magamhoz térek, s elindulok, csak ki kell várjam. Hiába... ez már csak így van.)