Kedvesek

 

Ösztöneinkre hallgatni

 A kutyával sokfelé járjuk a falut, így futottam bele egy családba, akik konténerrel együtt rendelnek fát, nem kell kipakolni, s ha elfogy hozzák az új konténert. Mondjuk nálunk a bejárás elég necces, de ezt a sofőrnek meg kell néznie, mielőtt bevállalja a szállítást.

Szóval még a férjem életében kigondoltam ezt a megoldást, de idén nyáron egy kedves ismerős  mondja ne költsek erre, férje, vője felrakja nekem a fát, sőt raklapot is hoznak alá. (Ami 3. hónapja fekszik az udvaron.) 

 

Csakhogy nem értek ide, nyár van, volt, nyaralások, s kiderült vettek egy házat, amit felújítanak. Nem a fapakolás a fontos. Le is mondtam két hete, valaki ígérte, hogy felrakja. Nos az önkormányzatokat (állítólag) 3 napos kirándulásra vitték az ünnep tiszteletére. A segítőm még ideszólni is elfelejtett.

Közben pakolom én is, majd mutatom az eredményt.  S dobálom át  farakást, mert ahogy ledöntötték az autóról az alsók, vizesednek, némelyek rohadnak bele a földbe.S sárosak, amelyeket kiszárítva kefével tisztogatok.

 

Most valaki ígérte, hogy felrakja, erre eleredt az oly nagyon várt eső. Lényeg, hallgatnom kellett volna az ösztöneimre, s konténereket rendelni. Hiába lett volna az ígért segítség olcsóbb, bebizonyosodik, az ember csak magára számíthat. A legjobb szándékok mellett is.

 

Ezt már én raktam fel, lesikálva kefével róla a sarat. Remélem tart is, nem dől szét. Nem is lenne vele gond, de minden munkanapot, azaz kb.1-2 órát napokig tartó pihenés követi. Nagyon lassan haladok. S persze vannak itt más munkálatok is, a kertben főleg.

Őket a sárból szedtem ki, szárítom, hogy lekefélve felkerüljenek a helyükre. Most az eső sokat segített rajtam, csak éppen a segítőm lett beteg. Ő legalább ideszólt. Az is igaz, hogy ilyen vizes fával sokra nem is ment volna.

S jöjjön egy kis szépség: mocsári mályvák 

Elmaradtam

A labdarózsa utóvirágzása, csak nem labdákkal.

 

 

A cserszömőrce is összeszedte magát, még egyszer, utoljára. Igaz kisebb virágzattal, de a szépségét hozta.

Oly sok téma jut eszembe, hogy megírjam, de mindig elmarad. Sok volt az ügyintézés, természetesen Murphy úr sokszor velem volt. Inkább a sok várakozás buszra, időpontokon... ami felőrölt, s az utóbbi majd két év. A végén marékszámra hullott a hajam,  felugrott a cukrom. Ahogy záródtak az ügyek 3 nap múlva abbamaradt a hajhullás, lement a cukrom. S talán lassan aludni, kialudni is tudom magam. S mindezt egyedül, megtört egészséggel, mindennek tetejében a nem bírt nyári meleggel. Évek óta szaggat szét a meleg, még zárt szobában is estére mosogatórongy vagyok. (Betegtársaim is, ki-ki a maga módján, mert a tünetek mások mindenkinél.)

 

S közben  úszik a környezetem, a kert, főzni is kellene néha. Rengeteg felelősség volt rajtam, eddig is, csak fizikailag jobban bírtam. Most békém, nyugalmam van, s nincs állandó ellenállás, küzdelem. Főleg ami a tavalyi évet jellemezte, mert az a betegség, ha letagadták is, már korábban elkezdődött. Apámnak volt egy mondása, írom ahogy mondogatta: "széllel szemben nem lehet pisálni". Hát nem lehetett, míg a fájdalom rá nem kényszerítette a férjem, hogy bemenjen a sürgősségire. S ahogy beszélgetek nőkkel ezzel nem volt egyedül. 

 

Csak az itt maradóra maradnak az évek óta megoldandó problémák, s mert más nem törődött vele, én sem, elegem volt. Most a nyakamba zúdul a 15 éves itt élés  minden megoldandó problémája, szétrohadt spaletta, konyha festetése, stb. stb. stb.S amikor mentem ügyek után sokszor ha hazaértem csak lefeküdtem, az utóbbi időben már a kutyát a kertbe levinni se tudtam, úgy kimerültem. S csak feküdtem,kifeküdtem, már filmet nézni sem volt erőm, nagyon sokszor. Ez nem panaszáradat, ez a valóság. 

 

Pilinszky János: Örökkön-örökké

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb. 

 

A versről 

 

Utólag, de nem utolsó sorban

A kertben időnként soklevelű lóherékre bukkanok. Idén, főleg tavasszal, amikor bizony a szerencsére igen nagy szükség lett volna egyet sem találtam.

 A férjem utolsó napjaiban úgy jött ki, hogy meglehetős megviselt voltam. Többször elindultam hozzá, de vissza kellett fordulnom, kimentek a lábaim alólam. Egy ilyen napon került kezembe dél körül Szögjal rinpocse a Tibeti könyv életről és halálról című, a témát elgondolkodtató módon, nagyon szépen tárgyaló könyve. Kinyitom, a fejezet címe Szellemi segítség a haldoklónak, s ott volt több lepréselt 4 és 5 levelű lóhere. (Majd mutatom a fotót, ha rendszer megengedi.)

Mivel kórházba indultam, s ugyebár visszafordultam próbáltam telefonálni, de a férjem nem vette fel, a központi szám pedig kipattintott. Délután végre kapcsolták az "osztályt", azaz mellékapcsolták. S milyen az élet, a szerencse, egy ismerős ápolónő vette fel. Elmondtam a gondom, s ő felment az osztályra megnézni a férjem.  A lényeget írom, szólt, hogy nincs jól a férjem, próbáljak bemenni. Fuvar keresése, stb.Őt nagyon rossz állapotban találtam, megdöbbentem, nekem nem szóltak az osztályról. Simogatni kezdtem, s mantrázni, hogy induljon el az útján, ez az ő útja, vele vagyunk, támogatjuk. Elsimultak a vonásai, elcsendesedett, egyet sóhajtott, s mint aki elaludt elnyugodott. Örökre.

Tudom, ez intim történet. Amiért leírtam, nem tanulság nélküli, sok szempontból. A "szerencse", a véletlenek(?) , vagy egy felső irányítottság? Ahogy terelődtem, hogy menjek, ott legyek, el ne késsek. Később beszélgettem az egyik ápolónővel, ő mesélte, hogy  azt beszélgették egymás közt, hogy a rengeteg fájdalma, szenvedése ellenére, milyen átszellemült, boldog arccal távozott. (Sajnos sok távozót látnak.)  

 

Mert szeretem, színes, egyedi, gyönyörű

 S AZ INSTA FIÓKJA

 

A lenti egy francia hölgy, mesés hangulatú bejelentkezésekkel. Főleg süt, nagyanyja receptjei alapján. Végignézni megnyugtató, pihentető, ellazító, ha nem akarunk sütni, akkor is. S nem mutatja magát, amit láttat az a lényeg.

 

 

Szeretem a térkihasználást ennél a háznál. A kedvencem a konyha, ahogy színnel kiemel. Az egész ház átgondoltsága, átalakítása is tetszik.

 

Tudjátok,

 hogy mi a vendégváró kupi? Amikor a kutya se teszi be hozzátok a lábát, de ha szalad a ház, akkor valaki megjelenik. Tuti biztosan.

Lehűlt, s harci felszerelést magamra véve( a rovarvilág ellen) elkezdtem metszeni a levendulákat, s ahogy lenni szokott ami még a kezem ügyébe akadt. No az utóbbit nem kellett volna, mert ahhoz emelni kell a kart. (S napok óta nem tudok hajat mosni a karok szárítási feltartása miatt). Úgyhogy, ahogy bejöttem körbeszórtam mindent a levett ruhákkal, s még zuhanyozni sem maradt erőm. Gondoltam, ami ilyenkor még az utolsó előtti fáradási stádiumban kikapcsol , nézek vlogokat. (Linkelem majd őket, ha erőm lesz hozzá.)

Addig egy kis kerti körkép:

 

 

Ma reggel

 miután a fejemet nem tudom mozgatni a nyakam úgy beállt, csak úgy elkezdtem a ház előtt gazokat húzkodni, s az ágyásból a térdig érő füvet. Belemerültem. Így járunk, mi kertesek. Mikor a lábaim kimentek alólam, abbahagytam.

A tegnap esti fotók, a vihar előttiek mára elérhetők. Volt nagy csinnadratta az éjjel, esővel.

Mutatom a Himalájai dudváslonc barnuló leveleit, ágait. Hetek óta, lassan sorvad. Tűzelhalás lenne? Vagy a nap dolgozik, először azt hittem. Szerintetek?