Szeretem ezeket a házkereséseket

https://www.youtube.com/watch?v=4ZKsx4pz_Ik

Skócia, gyönyörű a táj. Egynémely ház környezete lélegzetelállító, percig nem haboztam volna a vásárlással. Angol vidék, már olyan jól ismerem a keresések által, s ha egy nap legalább egy adást nem nézek meg elvonási tüneteim vannak. Szörnyű.

Aki pedig szívesen olvassa Frances Mayes könyveit, nekik ajánlom:

 https://dreamofitaly.com/tuscan-sun-special/?ref=PRH1E81E4119D1A&linkid=PRH1E81E4119D1A&cdi=3329DC2C53791C48E0534FD66B0A1842&template_id=13767&aid=randohouseinc30184-20

Íme az ajánlója:

 Álom Olaszország: Toscana Sun Special

Az Olaszország álomjának első két évszakában Kathy McCabe az olaszországi utazási szakértő eljutott Olaszország legvarázslatosabb sarkaiba Abruzzótól Rómáig és Bazilikátától Velenceig. Most meglátogatja a toszkáni Cortona hegyvidéki városát, és olyan nővel találkozik, aki ugyanolyan szenvedélyes lehet Olaszország iránt, mint ő - a toszkán nap alatt, Frances Mayes írója.

Frances meghívja Kathy-t Bramasole-ba, a villába, melyben ő és férje egy kis rögzítő felső részéből világszerte jelenséggé változnak, beleértve a találatos filmet! Kevés ember tartózkodott a Bramasole kapuja mögött, de Kathy elviszi Önt, hogy meglátogassa a kertet és a ház gyönyörű szobáit, és beszélgetjen Frances-szel arról, hogy mi az, ami Olaszországról szól, hogy visszatérjünk újra és újra.

Frances megmutatja Kathy-nak a Cortonáját, kezdve a kávé hagyományával a piazza-ban. Ez egy kézműves, művészi kincsek, ételek, bor és rengeteg helyi barát által töltött nap. Kathy főzőtanfolyamot élvez a Michelin csillag séfével, Silvia Baracchi-val, és Frances férje, Ed Mayes meghívja Kathy-t, hogy betakarítson olajbogyót Bramasole alapján. A különlegesség egy hihetetlen koktélparti csúcspontja, amikor a toszkán nap lenyugszik, és Frances leckéje arról, hogy miért olyan fontos meglepni életét! Csatlakozzon hozzánk, amikor Olaszországról álmodunk, a toszkán nap alatt, az Olaszország álmában: a toszkán nap különleges. A PBS állomások augusztus 19-én kezdik meg a speciális sugárzást. Néhány hónapot igényel a helyi menetrend bevezetése. Őszi premierje a Create TV-ben ősszel!

Ez is, az is,főleg dicséret

 a farakás környéke. A dicséret az uramat illeti, hogy nyár végére eltűntek a gazok, a ránőtt fű, stb. Furcsa végigmenni az úton, hogy nem a csumpi fogadja az embert. Alapos munkához idő és kivárás kellett. Megérte.

 Ő a szomszéd vendég. Fiatalka, s főkertész... a szomszédban. Zsebi pedig stressz alatt van, mióta megérkezett. Ugatná, ha bírná szusszal. Hiába, öregszik az öreglány.

Ő pedig az én gyengeségem. (Igazából nekem Süsü a nagy kedvencem, hát miatta...) Azért megérné a faluban körbefotózni a kerteket kerti dísz ügyileg. A legnagyobb gyűjtemény idén nem került ki, pedig több évtizedes, s tényleg gyűjtés. Az újak is gondolom majd azzá lesznek, legalábbis néhol. Szomszéd falu, újonnan épült faház, még a festményét is kitették a ház elé... Reklám céljából? Mi van a ház fala előtt? Hatalmas kerti törpe. Nem tudtam eldönteni fricska miatt, avagy mert szeretik?

S egy szépségecske:

megbújva a bokrok alatt, cserjés hortenzia lesz majd. Csipkedtem, bokrosodjon, a mindezek ellenére mégis hozott virágot:

 

S látjátok ott bújik, ott középen, hátul, jól elrejtve, mint a csigaette ajugák.

Sorba álltak be, mint a szőlőmunkások kapálni

a meztelen csigák. Én még ilyent nem  láttam. A tarka ajugát rágták szinte tarra, azt az ajugát, amihez azelőtt nem nyúltak. Amúgy fent vannak az izsópon is, tömegével, tehát már nem válogatnak. Módszeresen, sorról sorra, tőről tőre fésültem át az ajugát, s pusztítottam el őket kézi vezérléssel. Kénytelenek leszünk mérget venni. Bosszantó.

Ennél bosszantóbbak a verebek. A szomszédból elűzve a diófára költöztek az összes mellékes tevékenységükkel együtt. S ne legyek negatív, a faházba szárításra berakott napraforgó fejeket megrágták az egerek, fogtam a maradékot , s lent a gyümölcsös részen a diófa ágaira , a villák közé beraktam őket. A cinegék felfedezték, s volt ott még valami nagytestű, szürkésbarna madár is.

 

 

 

 

Ma hajnalban

azon gondolkodtam, hogy belefáradtam ebbe a nyárba. Lehet, hogy a nagy meleg szívja ki az ember erejét. Jó lenne kimozdulni, idén két kertlátogatáson kívül sehol sem voltunk. Nyárra mindent lemondok, s marad a tavasz-ősz kirándulni. Tervem van, meglátjuk.

Íme a "süket" kutya, aki azért  föld alatti tevékenységet hallja, s van nálunk medvebarlang és rókalyuk is. A barlang a lekövezett  "sziklakert" alá kaparódott be. No komment.

A bejárati ajtó két oldalán díszítenek. Oly sok próbálkozás után a kukacvirág tarolt. Igaz reggel-este locsolom mindkettőt. A jobb oldal díszbatátája a kertbe lett kiültetve, a legrosszabbkor. Rájöttek a nagy esők, stb. Halálán volt. Egyet gondoltam, a szinte csonkot behoztam az ajtó mellé, legyen szem előtt, s meglátjuk. Magához tért, s meghálálja. Tavaly mondtátok, hogy a kukacvirág hátul majd annyi lesz, hogy megsokallom. Jelentem idén még csak nem is lett. Vagy lett volna, csak a csigák... Szemfülesek voltak. Vagy a sok méregkiszórást én adtam fel. A biológiai hadviselés nálunk nem jött be, jót kacagtak rajta, s vígan lakmároztak mögötte vagy rajta átkelve.

S hangol az ősz. A diófa hetek óta szórja a leveleit, a kerti, lenti kecskerágó tele bogyóval, a díszkertben egy darab nincs rajta. Ezért  ültettem...Már az őszi látványáért. (Lefagyott vagy a verebek lecsipkedték.)

 Szomszédaim 4 vödör verébfészek hozadékot pakoltak ki az ereszük alól. A kérdés: most akkor hova telepednek majd le?

A napraforgó önvető, valamikor a madarak hozták, s ezen a helyen mindig nő. (A villanypásztoron...)

S ha nem vagyok a gép előtt oly sok írnivaló jut eszembe, ha leülök semmi. Jegyzetelnem kellene. Most maradt ismét a(z oly szeretett) kert. Ehhez a témához pedig sok kérdéssel készülök írni.

Olvastam egy könyvet, szerettem, ajánlom

"– Képzelje, kedves Miklós! Van nekem egy szép nagy kertem, azelőtt csak egy elvadult bozótos volt, sokáig szépítgettem, sok fával, egzotikus cserjékkel és rengeteg virággal ültettem be. A mi rabbink kedves akart lenni hozzám, és valahányszor találkoztunk, mindig megemlítette, hogy milyen szép kertet építettem. „Te és a teremtő társak vagytok!”, hangoztatta. Mikor már sokadszorra mondta el, hogy „te és a teremtő társak vagytok”, valahogy más nem jutott eszébe, már kezdett idegesíteni a bölcs rabbi. „Látta volna, kedves rabbi, a kertet, amikor még csak az Úré volt…” Azóta nem mondja."

" Miklós megkérdezte, hogy mi volt az a keserű folyadék, amelyet itattak vele a páholyon kívüli élet jelképeként.
– Egy bizonyos dr. Zwack nevű testvérünk készíti a likőrt, amelyet II. József nevezett el Unicumnak. Borzalmas, de lakomák után valóban jót tesz a gyomornak, és szimbólumnak sem utolsó – válaszolta a főmester."

(Félre a két idézettel, a MOLY-ról másoltam ide, csak azért, mert a szemem nekem is fennakadt rajtuk. Azért a könyv  másról (is) szól.)

Szerettem a könyvet, amely Zsolnay Miklós életét mutatja be, majdnem a haláláig. S ott van a háttérben a város, Pécs; a kor, s nem utolsó sorban a gyár, a munkások is. Érdekesen, jó stílusban ír a szerző. A szabadkőművesség gerincét alkotja a könyvnek, de mértékkel. (Ha belegondolok, hogy valamikor csatlakozni szerettem volna hozzájuk. Végül lebeszéltem magam.) Szeretem az ilyen személyiségeket, akik valamit akarnak, távolabbra látnak, s amit elképzelnek véghez is viszik. Csodáltam őt. (No és Pécs diákvárosom volt, szerettem, mikor elkerültem onnan minden települést hozzá mértem, a mércét nehezen állták meg.)

 Megkeresem  a két előzményét is:

 

Hogyan nyírjuk ki magunkat?

 Visszanéztem a korábbi bejegyzéseket, s rádöbbentem mind a rosszulléteimről szólt.  Elmúlt a fülledt idő, jobban is lettem. Tegnap du.  egy kis átültetést terveztem, végeztem, már ahol a föld állapota, keménysége engedte. Ide primulák kerültek volna, s némi hunyor nevelésre, mert ígértem valakinek, de ahogy kibújtak a földből olyanok most is. Nem értem. A föld, a táp hiánya? Vagy majd őszre indulnak be?

Gondoltam ezt az üres részt felásom , ide átültetek néhányat, s pár primulát is, mert a másik oldalon kiválóan megeredtek. Ekkor jött a meglepetés. Ami igazából nem volt az, de azt hittem ez a föld már kitisztított. Hát nem. Ennyi mindent ástam ki jó egy négyzetméternyi, s kb. 30-50 cm-nyi mélységből. Csempék, amik a fürdőben vannak, fugapor, ahogy a munkából megmaradt, lazán kidobva a kertbe, s szórtak rá földet, takarjon. Bevallom utána mozdulni nem tudtam, amíg kiástam, kifeszegettem őket, meg aki gyenge..., ugyebár. Most viszont lett komposztolt föld, remélem a növények is megszeretik.

 

S még most is írom, tán sokadszorra: mi lehetett szerencsétlen fűz gyökerei közt, amiktől kiszáradt?

Szalafő Pityerszerre

a kulcstartó miatt jöttünk, egy kicsit néztünk körül a házak közt, ide az ember szinte hazajár. Leültem a völgy felé néző padra, a hajdani körtefa csonkja alá.

 

 Élveztem a csendet, az egyedüllétet, a fújdogáló szellőt, ahogy zúgott, simogatta a bőrömet, s hűtött, némileg. Jó volt néhány percre eggyé válni itt a természettel. S eszembe jutott amikor még nagy fák voltak itt, s a nagykanizsai csónakázó tónál, s sorolhatnám még hol, ahová sokat kirándulunk a környéken. S ahogy minden öregszik , csonkulnak a fák, az újak pedig kicsik, mondhatni picik. Mikor érik utol majd ezeket? Sok-sok évnek kell ehhez eltelnie, mindenhol. Valahogy közben nem fordult sehol figyelem a pótlásukra, s hirtelen öregedtek, pusztulnak el.

 

Hazafelé Velemérre

néztünk be, a templomhoz.

Százszor jártam itt, az alkonyi fényekre vadásztam. Kevés sikerrel, ahogy megtudtam egy idegenvezetőtől, aki helybéli, hogy az erdészet nem vágja ki a fákat, a nap nem süti a templomot, s annak lényege: a napfény megfelelő időben, megfelelő szögben való beesése kissé sérül... Vele viszont jót beszélgettünk, igaz az éppen itt tartott esküvőnek volt vőfélye, de a szertartás alatt , kint érdekességeket mesélt nekünk. Elgondolkodtatók voltak. Az Őrségről, az ottani emberekről, szokásokról, s persze a templomtól, annak múltjától indultunk.

 

S bár készültek itt jobb fotók is, párat mutatok, annyira szép, értékes a templom kívül és belül. S ilyenkor mindig Rómer Flórisra gondolok, aki az erdőben felfedezte a templomromot. Mennyi értékkel lennénk szegényebbek nélküle.

S, ha már beszélgetős volt a délután, hazafelé felvettünk egy stoppost, aki hálából elmesélte nekünk Pap Gábor veleméri templommal kapcsolatos legújabb felfedezését!!!

Bevallom, nagyon elfáradtam. Gondolom a délelőtti szédülés, a melegedő időjárás, a kirándulás volt az oka. Viszont oly sokat kaptam a délutántól, minden fáradtságot megért. (S állítólag a szentgyörgyvölgyi református templomnak is lett lelkésze!!! Sajnáltam volna, ha saját lelkész nélkül marad, nem csak a gyülekezet, de a gyönyörű templom is.)