Hazafelé Velemérre

néztünk be, a templomhoz.

Százszor jártam itt, az alkonyi fényekre vadásztam. Kevés sikerrel, ahogy megtudtam egy idegenvezetőtől, aki helybéli, hogy az erdészet nem vágja ki a fákat, a nap nem süti a templomot, s annak lényege: a napfény megfelelő időben, megfelelő szögben való beesése kissé sérül... Vele viszont jót beszélgettünk, igaz az éppen itt tartott esküvőnek volt vőfélye, de a szertartás alatt , kint érdekességeket mesélt nekünk. Elgondolkodtatók voltak. Az Őrségről, az ottani emberekről, szokásokról, s persze a templomtól, annak múltjától indultunk.

 

S bár készültek itt jobb fotók is, párat mutatok, annyira szép, értékes a templom kívül és belül. S ilyenkor mindig Rómer Flórisra gondolok, aki az erdőben felfedezte a templomromot. Mennyi értékkel lennénk szegényebbek nélküle.

S, ha már beszélgetős volt a délután, hazafelé felvettünk egy stoppost, aki hálából elmesélte nekünk Pap Gábor veleméri templommal kapcsolatos legújabb felfedezését!!!

Bevallom, nagyon elfáradtam. Gondolom a délelőtti szédülés, a melegedő időjárás, a kirándulás volt az oka. Viszont oly sokat kaptam a délutántól, minden fáradtságot megért. (S állítólag a szentgyörgyvölgyi református templomnak is lett lelkésze!!! Sajnáltam volna, ha saját lelkész nélkül marad, nem csak a gyülekezet, de a gyönyörű templom is.)