Oldalak

2019. augusztus 18., vasárnap

A macskás kulcstartót

évekkel ezelőtt kaptam, s Pityerszeren vásárolta nekem a barátnőm egy kiránduláson. Nagy kedvencem lett, s azóta már két új macskás kulcstartó követte ugyanonnan, a picike, de igényes áruval teli szatócsboltból. A mostaninak már kiszakadt a zipzárja, szétrongyolódott a belseje, ideje volt újat venni helyette. Természetesen ismét a régi boltból. Kihasználva a még nem annyira meleget elindultunk késő délután az Őrség felé.

Őriszentpéter, az Árpádkori templomba siettünk, négykor zárt.

 

 Esküvő volt éppen, rengeteg vendéggel, egy meseszép ruhás menyasszonnyal. Nem hófehér volt, krémszínű tán, de annak is sötétebb változata. (Micsoda nő vagyok, nem tudom  a színt megnevezni, de nagyon elegáns volt, az biztos. S nagyon szimpatikus az ifjú pár.) S míg az esküvő tartott a templom körüli temetőben bóklásztam:



A szemlátomást régi síron a sírszobor mellett, annak ölében ott volt a kis fabábú. Értitek ezt? Vagy véletlenül került oda? Ilyennel még nem találkoztam.






Az esküvőt celebráló pap, látva hogy fényképezek lekapcsolta a villanyt a templomban. Igaz, hogy már zárva lett volna, de még az esküvő résztvevői fotózkodtak, stb. Érdekes.

Aki erre kirándul ajánlom megnézni. Nekem nagyon szép a templom.

4 megjegyzés:

  1. El nem tudom képzelni, mi lehet az a kis fabábu a síron...Vajon lesz-e valakinek erre ötlete ?
    A villanyoltó papról nekem csak a jászjákóhamai ügyem jut eszembe. Még az egri püspökségre is írtam panasz-levelet....Ámbár azok se méltattak válaszra. Nem nagyon értem ezt a dolgot, miért megy papnak az ilyen ? Avagy papnak "atyának" miképp lehet nevezni egy ilyen embert ?

    VálaszTörlés
  2. Fodorka!
    A Bibliában le van írva,hogy senkit se hívjatok Atyának,mert csak a mennyei Atya a ti Atyátok!Ennek ellenére itt minden pap Atyának hívatja magát...vagy én értem rosszul ezt a mondatot?Számomra ez érthetetlen,mi jogon teszik?!
    Anci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem vagyok jártas a katolikus vallás előírásaiban, fogalmam nincs kit "szabad" atyának szólítani - de úton útfélen látom tapasztalom, a papokat "atyának" szólítják. Hát talán terjeszteni kellene ezt a biblia-részt, mert ezek szerint igencsak kevesen tudják.
      Talán az az oka, hogy manapság az "úr" kifejezés dehonesztáló: plébános úr ? - az ma már rosszul hangzik ?
      Nem tudom.....

      Törlés