Oldalak

2019. augusztus 18., vasárnap

Szalafő Pityerszerre

a kulcstartó miatt jöttünk, egy kicsit néztünk körül a házak közt, ide az ember szinte hazajár. Leültem a völgy felé néző padra, a hajdani körtefa csonkja alá.

 

 Élveztem a csendet, az egyedüllétet, a fújdogáló szellőt, ahogy zúgott, simogatta a bőrömet, s hűtött, némileg. Jó volt néhány percre eggyé válni itt a természettel. S eszembe jutott amikor még nagy fák voltak itt, s a nagykanizsai csónakázó tónál, s sorolhatnám még hol, ahová sokat kirándulunk a környéken. S ahogy minden öregszik , csonkulnak a fák, az újak pedig kicsik, mondhatni picik. Mikor érik utol majd ezeket? Sok-sok évnek kell ehhez eltelnie, mindenhol. Valahogy közben nem fordult sehol figyelem a pótlásukra, s hirtelen öregedtek, pusztulnak el.




 


6 megjegyzés:

  1. Kedves, szép helyeken jártál - olyan "csendes-nyugis" vidék, ahol bármikor jó lehet sétálni, vagy csendben ücsörögni az árnyékban. Nem is nagyon kíván az ember mást ebben a véget-érni nem akaró nyárban.

    VálaszTörlés
  2. Ez egy nagyon szeretem hely amúgy, meg záróra is volt, mondjuk sokan voltunk hozzá. Egy buszhoz képest kevesen...

    VálaszTörlés
  3. Én nem tudom milyen volt, de most is remek hangulatúak ezek a házak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A házak maradandók, inkább amövényzet öregedett ki, a völgy felé. Múlik az idő... Szép, nyugis hely.

      Törlés
  4. Csend és nyugalom...lehetne a képeid címe.Remélem jobban vagy már.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Vera, csak itthon a nyakamba szakadt majd egy jó hetes kiesés, de már elengedtem, nem tudok megfelelni magamnak, az időjárás lenyom.

      Törlés