esőre ébredtem, csendesen felkeltem, s kávé után
(ami sajnos létszügkéglet lett pár napja, értsd addig kávé nélkül végeztem a reggeli kerti rituálét. Gondolom a nagy meleg szívja el az ember erejét, nem hagyja aludni. A tegnapi nap pokol volt számomra. Nem is értettem. Aztán a késődélutáni eső, lehűlés, s főleg a vihar megértette velem az okát.)
kimentem a csendes esős kertbe. Szétmertem az esővizet a hordóból, megetettem a kutyákat, Lájbi megkapta az extra szeretetét, mert egyedül van, szomorú és magányos. Szóval ezek után jöhettem én, s kert. Vagy inkább a kert, s én. Vagy mi ketten a kerttel. Sétáltam, nézelődtem, gyönyörködtem. Dicsértem, biztattam, csodáltam, simogattam a szememmel, gép nem volt velem. A fotók vihar utániak(közben bekerült pár korábbi is), de ugyanezt az érzést mutatják. Jó volt benne elmerülni, eggyé válni a szépségével, a nyugalommal, a csenddel. A jelennel, az ígéretekkel.
Ők égig nőttek, rájuk folyt a Tetőgara, felhúzta őket, takarva s elfojtva minden növényt, amiket köréjük ültettem. A sugárzsálya is elengedte magát...
A liliomok. Rájöttem mi adja a látványuk szépségét.Három sorba ültettem őket, egy, kettő, három tövet. Idén tőből új hajtásaik jöttek. Innen a gazdagságuk, szépségük, csodájuk. A piros bogár eleget lakmározott rajtuk, féltem semmi nem lesz belőlük.
A jezsámen, aki nehezen szedte össze magát. Valami fagyvonal lehet itt, elfagynak a loncok is minden télen. Ismét megfigyelem, aztán lehet új helyet kap. Viszont a feléledésére büszke vagyok, mondom is neki mindig.
S vannak bokrok amik idénre lettek szépek, dúsak. Sajnos a sárga virágút, neve nem jut eszembe nem vágtam tavasszal rendesen vissza. Gyógynövény. Hiába múlik felettem az idő... Tanultam belőle.
A kert ezen sarka is kezd összenőni.Még nem tejes, de halad afelé. Amint s ahogy három éve elterveztem.
(ami sajnos létszügkéglet lett pár napja, értsd addig kávé nélkül végeztem a reggeli kerti rituálét. Gondolom a nagy meleg szívja el az ember erejét, nem hagyja aludni. A tegnapi nap pokol volt számomra. Nem is értettem. Aztán a késődélutáni eső, lehűlés, s főleg a vihar megértette velem az okát.)
kimentem a csendes esős kertbe. Szétmertem az esővizet a hordóból, megetettem a kutyákat, Lájbi megkapta az extra szeretetét, mert egyedül van, szomorú és magányos. Szóval ezek után jöhettem én, s kert. Vagy inkább a kert, s én. Vagy mi ketten a kerttel. Sétáltam, nézelődtem, gyönyörködtem. Dicsértem, biztattam, csodáltam, simogattam a szememmel, gép nem volt velem. A fotók vihar utániak(közben bekerült pár korábbi is), de ugyanezt az érzést mutatják. Jó volt benne elmerülni, eggyé válni a szépségével, a nyugalommal, a csenddel. A jelennel, az ígéretekkel.
Ki a kicsit nem becsüli: illatos cickafark.
A kecskeméti lizinkám. Az iringók is nyílni kezdenek, már annyira vártam.
S az utolsó beültetés:
A dudvás lonc sok esőt kap most a társaival együtt, növekedhetnek, megeredhetnek.S végül az árnyéki rész, zöldekkel:
Olyan szép a kerted, amiről én csak álmodom :)
VálaszTörlésNekem is volt egy almom, s lassan osszejon, sok tanulassal, de az sem volt hiaba
TörlésCsak ismételni tudom... gyönyörűséges...sok munkával, erőfeszítéssel.
VálaszTörléses sok sok örömmel is, nagyon szeretem, szeretjük
TörlésEz már nem is "csak" egy kert hanem egyenesen egy botanikus kert! Gyönyörű, gratulálok!
VálaszTörlésui.
Örülök, hogy már rátaláltál a második blogomra és köszönöm a hozzászólást is!
Igazan gyonyoru...en is mindig beszelek es simogatok:)
VálaszTörlésRokonlelkek vagyunk.
TörlésAzért még nem kész, de mutatni mutat. Ez tény. Köszönöm.
VálaszTörlésEz így ahogy van: egy csoda!!
VálaszTörlésTündérkert.
VálaszTörlés