Változatok egy névre

Izabel - arca komoly, megáll a sarokban, már a tér sarkán, ahol anyja a többi gyerekkel foglalkozik. Néha odamegy hozzá, átöleli a lábát, szorítja, mintha elmenne. Kár, hogy nincs róla fényképem, imádom ahogy ott áll és néz, nagy komolyan. Arcocskáját látni kellene, nem tudom leírni.

Izabella - két fiú után született, míg beszélgetek az anyukával a földről felnéz, rám néz, nevet. Vidám, mosolygós kislány. (S utólag visszaolvasva látom, róla írtam a legkevesebbet, sínen van.)

Izabell, az utolsó, a kedvenc, a meglepetés. Anyuka tolja a babakocsi bent a munkahelyemen, ránézek, kérdem kié a baba? Az enyém. Na, ne! Enyém! Ne bolondozz! Nézz rám! (Éveket töltöttünk együtt, s a mesékkel. Aztán az utolsó év kimaradt, több okból. Elveszítettük egymást, bár mindenki visszasírja. Nem láthattam babát várva, vagy inkább mikor láttam nem volt még mit látni. Nem fiatal, tehát kivárt a hírrel. Biztosra akart menni. Megérte, egészséges, formás a pici lány, kettő hónapos, a nagylány testvére is imádja. Amúgy anyuka kicsi időt pár éve egy baleset miatt "távol töltött", de visszatért. Érdemes volt neki visszafordulni.Még lett dolga ebben az életben.)

Ők a három Izabelek, három variáció a névre, három kislány, három csoda!