Macska nélkül az élet

A címet napok óta felírtam, de bejegyzést írni nem engedett a rendszer. Akkor. Szóval macskaurat ki kellett hoznunk a házba, fiam kezelései miatt javasolták.

Öt hétig nem állt velem szóba, alig evett. Egy hete közeledik, fogad el ételt (mindig, állandóan, éjjel.nappal sürgős dolgai voltak), s hétvégén ismét a lábaimnál aludt. Erre, én gonosz fogtam magam, s hazautaztam három napra... Ma jöttem, sehol, félórás kiabálás után megkerült. A közel hétkilós állat nagyon szépen vékonyodik, hogy örülne az állatorvos, ha meglátná!

S otthon mi  a helyzet? Hiányzik, az ember megszokta az állandó vigyázzban állást, eltenni, takarni,  figyelni, takarítani, porszívózni stb. Hát most ez megszűnt. Megszűnt az állandó körülötted lét, akármerre mentél kísért,veled volt, ha olvastál öledben ült, ha számítógépeztél a házon feküdt. Szerettél és szerettek. Szomorú világ köszöntött ránk. Macska nélküli lét. Pici halál.

Hallgatom

Csodaország Csodarádióját a megeső sok-sok Csodáról, a sok Csodálatos Emberről Embertől. Aztán kimegyek az utcára, lemegyek a boltba, s egész mást tapasztalok. Nálunk, nem is értem miért, barna a tőkehús, mert nem veszik, az ember nem mer felvágottat venni, hasonlók miatt. Vevő alig jön a boltba, régen egymást tapostuk, főként egyes napszakokban. Akkor mégsem olyan csodálatos minden?

S még egy: havonta egy-egy fesztivál, sörnap stb. a városban, nekünk a fél lakótelepet kerülnünk kell, ha boltba mennénk, mert a lépcsőt, ami a domb tetejéről az utcafrontra vezet egy éve lezárták, s nincs megjavítva, felújítva. Sokszor elgondolkodom a csodák ilyetén természetén, pedig erre is emberek laknak, ahogy újabban mondják: polgárok.

Reggel

Kálváriafotózások: Kenyeri

 Nagy kedvencem. A kezdeti kálváriák közé tartozik, elhanyagolt, az út mellett áll, ahogy beérünk a faluba. (Pedig itt fotóztam a szépen rendezett, megbecsült régi sírokat.)  Valahogy mégis fenséges, Szilágyi István Kálváriák c. könyvének borítófotója volt annak idején.

Aztán fordulok egyet, s emlékezem. Apámék repülőtere itt volt, ezért  a közeli táboroztatás Páliban. S régen itt lakott a főiskolás barátnőm családja  is, 12 km-t gyalogoltunk Vönöckről, a szomszéd faluból a harmadik barátnőnkkel, hogy láthassuk. Már semmire (házakra, utcákra) nem ismertem rá. Csak a nagy gyaloglás maradt meg bennem. S azóta mi is hárman háromfelé sodródtunk.

Kálvária fotózóban:Páli

az a falu, ahol a II. világháborúban apám katonaként és pilótaként  hosszú időt töltött. Emiatt is mentem oda szívesen fotózni. Hetven év távlatából ismerőst keresni lehetetlen. A társai közül már csak ő él, mégis jó volt körülnézni a faluban.

A kálváriájukat, ami az elsők között épült hazánkban viszont nagyon szépen felújították. Nincsenek stációk, kápolna (legfeljebb templom a szomszédságban), az építmény csak sejteti a jövőt.

Napok

Szerda: haza a lakásba
Csütörtök: Pécs - kórház, Széchenyi tér, Király utca, buszpályaudvar, lakás
Péntek: vonat, busz, apám
Szombat:apám- eső,  busz, vonat, busz, ház

vártam az asztalost, megérkezett, elkészült az utolsó szobánk is - nagyjából. Erre azért mondható már, hogy kész.

A lényeg: fiam túl van a kezeléseken,  fogyott is sokat, szürke is, viszont jól viseli, kiegyensúlyozott, s lelkileg a helyén van. Számunkra ez a lényeg. Most már csak a nagy beavatkozást várja, várjuk.
A klinikáról maximális elimerés hangján szólhatunk: Orvosokról, nővérekről. Ezt kórházjáró ember nagyon, de nagyon tudja értékelni.


Azért azt nem tudtam kihagyni, hogy elfelé a Kórház téren ne szálljak le a buszról, s ne kerüljek kollégiumomhoz, aztán elindultam, mint anno négy évig minden reggel az iskola felé. Mobillal fotóztam, hogy barátnőmnek küldhessem tovább, s persze fényképezőgép nem volt nálam. Sajnáltam, de vittem az ellátmányt, mindent nem bírtam cipelni. Az élet- és lélekmentő hazait, kívánság szerint...

Nagy a változás, egy mediterrán hangulatú Király utca fogadott (ahol anno lebuktunk, mert utcán, zacskóból ettük a típusnápolyit, micsoda finom is volt az!!!), s sok felújított ház a városközpontban. Egyre-másra rá is csodálkoztam, régen ezekre nem figyeltem? Vagy oly rég volt a régen?

A közlekedésről most nem írnék, megkeverték rendesen, már apámhoz való utazásaimat, a több órás várakozásokkal. Annyi idő alatt értem oda 90 km-re, mint előző nap a 250 km-re. Viszont ma óriási szerencsém volt, minden átszállás perceken belül zajlott, ide ki is jött a busz már, mikor a buszmegálló felé sétáltam. Kész csoda volt ez így!!!

Aztán megérkeztem, az  eső esni kezdett, s abba sem hagyta egész délután.... Így egy újabb adag fahéjas körtedzsem készülhetett, ugyanaz a recept, az alapanyag, de egész más lett. Finom!

Hogy ne töltsem feleslegesen a délelőttömet,

amikor elolvastam Annamari bejegyzését kaptam magam, s hamar főztem körtelekvárt. Én ezt a receptet vettem alapul. Fixálót nem használtam, s botmixert sem, szétfőztem a körtét, én már csak maródi vagyok. Isteni lett!

Ha kiveszem a száraz dunsztból fényképet is készítek majd róla!

Ember tervez, munkahely közbeszól

Összecsomagoltunk, indulnánk, emberem megnézi az sms-eit. Este hatra kell mennie dolgozni, hogy aztán 12 órázhassanak, viszont így nyert a kapuhoz, a befejezetlen betonozáshoz pár órát. Nekem felborultak a terveim, alaposan.

Új terveket kell szőnöm....

Ágnesnek (is)

A napokban véletlenül(?) akadtam rá. Inkább szívhez szól, s mesék, történetek, hagyományok kedvelőinak ajánlom, s természetesen azoknak, akik az indiánok kedvelőinek táborába tartoznak. Írtam már, hogy nagyon örültem volna egy indián menynek?

S egy kis időjárás jelentés: távolból morgás hallatszik, s nekem beúszik március 15. Akkor is így morgott, csak valahogy másként.

Régen hallott kedvenc

Végre ismét hallhattam őt. Kevesen voltunk, s vélhetően nem is az ő közönsége.

 


 

 Bár nem hinném, hogy régi iskolatársi ne lennének a faluban. Azért önmagát adta, s jó volt  ismét hallgatni őt, élőben.

A régi, kedvenc dalom tőle:

S egy újabb dal

"Csak tudni kell hova nézzen az ember." Susane Fortes: Robert Capára várva

"Amikor még terveztük ezt a csodálatos jövőt..."

énekelte Bródy János, igaz ő a gyermekeire, én meg a ház körüli munkálatokra értem - nem tudtuk elképzelni mennyi munka is vár ránk. Pedig egy jó állapotú, felújított házat vettünk. (Igaz, a két hátsó szoba egyikében volt parketta, s nagyjából a fal vakolt volt, a másikban semmi.)

Az idei nyár a szabadság alatti munkálatok, azaz a festések nyara lett. Szobák szakemberrel festettek ki,

de a parkettát már emberem bűvölte fel, némi szomszédi együttműködéssel. Én a kaput, kerítést terveztem festeni. Csak ez a fránya meleg, mitől karom emelni sem tudtam (miközben tavaly vígan mázoltam kerti bútort, tokot, ajtót és ablakot), maradt ez is szakemberre.

Viszont emberem kitett magáért:

 Készül a megsüllyedt kapu megemelése, s a lépcső mellé egy fal, mert a macskák ott keresték az egereket...

s  a Zsebiféle kert elé  lépcsőt épült talpfából, az ötletet Petrik Adrienn könyvéből vettem, ő kivitelezte.

S az un. csőszobánk így kifestve, parkettázva egész emberi lett. (Elődeink hálónak tervezték.) Kettős funkciót szánunk neki: vendégszoba és raktár/kamra. Tervek vannak, asztalos is,  "el is készült", ígéret szerint...gyakorlatilag még nem. Így kerülünk, kerülgetünk folyóson, kertben, udvaron, faházban mindent, amit oda lomoztunk be eddig.

Faházat is takarítottunk, leginkább selejtezve, zsákszám hordva a  gyűjtőbe a mindenféle hulladékokat.

S frissen, kipihenve, melegtől nem meggyötörve nézünk az újabb munkás év elé. (Azért én is letettem a magamét, leginkább a konyha, kert és kamra háromszögében, némileg felkészülve az őszre, télre és tavaszra.)

Mondatok

"A retorikában nagyobb a fordulat, mint a valóságban történik"- hallom a rádióból, az államiból(!). Mindig veszekszem a megszólalókkal, férjem néha rám int. De, ha (ezzel nem kezdünk mondatot) egyszerűen nem tudok megnyilatkozásokat, ámításokat szó nélkül hagyni!

Ha jó helyen vagy a világban, ne menj el onnan! A Nagy kékség c. filmből (?)

"Az ember néha csak arra vágyik, hogy a szomorúság madaraival egyedül legyen!"

"Nem tudod megakadályozni, hogy a szomorúság madarai a fejed felett repkedjenek, de azt igen, hogy fészket rakjanak a hajadban."  Sharon Creech

"Amikor az élet túlórázik, az ember többet megenged magának." Jonas Jonasson

S, bár a hölgy nem erről ismert, de szívemből írt:
"Néha úgy érzem, hogy szellemi energiáim és  a fizikaiak egy része is arra megy el, hogy koordináljam a különböző szemüvegeim helyét." Petrik Adrienn

"Az emberek egymást választják ki, néha keressük egymást, de leggyakrabban egymásba botlunk, s azonnal ráismerünk  másikra, minta ősidők óta tudnánk, ki ő." Clarissa Pinkola Estés

"- Olykor eltöprengek, mire várunk?
Csönd.
- Hogy túl késő legyen."
 
"Ne gondold, hogy az élet, olyan amilyennek képzeled. A saját útján jár. Te meg a magadén. "Alessandro Baricco

" esténként ......Adyt kellett mesélni neki. Nem értett egy szót sem belőle,

 nem is hagyta, hogy lefordítsam, mert szerinte a verseknek külön lelkük van, amit olyan médiumok, mint ő, az értelem kikapcsolásával képesek felfogni. Hogy tudott kitágult szemmel meredni,  megborzadni, lehunyt pillával hanyatt dőlve, ha Adyt hallotta, és valósággal megdöbbentett, midőn a legtisztább csengésű magyar kiejtéssel, hunyt szemmel, félig sírva mondta utánam: és nem ragyog... és nem ragyog... Soha még  nem született magyartól ezt az ouvert a-t, ezt a tökéleses hangsúlyt  nem hallottam, pedig sohasem tanult magyarul, nem járt Magyarországon, és sejtelme sem volt mit jelentenek az általa megtanult sorok. Egyszer megkértem jöjjön el... s mondjon el egy Adyt a fiúknak. Már akkor kívülről tudott egy csomó verset, többek között a Gare de l ' Esten-t, egész végig, (és ismétlem egy szó értelmet nem tudott, de valósággal szenvedett, boldog volt,  lerészegedett Adytól). Soha én még ennek a cinikus társaságnak a külsején azt az áhítatot, megilletődést nem láttam, mint mikor Xénia megszólalt csengő, tiszta, szép magyarsággal:

Reggelre én már messze jutok
és bomlottan sírok valahol."

Rejtő Jenő: Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam

Besárgulva, eső után

 Ísmét kinyílt a kertben egy sárga virág. Mert nálunk sárga
a körömvirág
a büdőske
a szagos cickafark
 a pórcsin közt is van
a napfényvirág
és ami a fotón is látható, sajnos  a nevét nem ismerem, örököltük.

Viszont amikkel színesítettem volna
borzaskata (kékeslila)
 kokárdavirág (bordós)
bíbor kasvirág, a nevében is benne van
alig kelt ki

borzaskata egy csomagból egyetlen tövünk lett!!!!
bíborkasvirág alig fejlődik, már tápozom, de így is vagy 20 centis nyár eleje óta
kokárdavirág hasonló cipőben jár, ami palántát vettem belőle 600 Ft/db. nem volt olcsó, az egyik kiszáradt, a másik félig, pedig öntöztem őket, pátyolgattam

 amink viszont lett, bár lépést nem tettem érte
petúniák, magról, tavalyról, ezerrel. Egyetlen fehér-lila-pinkes színfolt a sok sárga közt.

 Bocs, a rózsákról elfeledkeztem idén nagyon kitettek magukért!

S voltak a levendulák, virágoztak, de kicsik, aprók, nem is értem. Kissé beindultak, de ez semmi, szerintem, s az idei palánták még csak nem is virágoztak.

MIT RONTOTTAM EL??? MIT????

Azért a kert dús lett, a sok sárga virág szívmelengető, a hortenzia idén  csodaszép (bár a virágok satnyák ennek ellenére, kiszárítani sem tudom, behorpadnak a fejek), az előkertet szinte elborította!

S a sok szárazság után volt két esős napunk, magukhoz térhettek a növényeink:

 Mégis csak megéri kertészkedni! A bosszankodás mellett sok örömöm is lelem benne, csak tanulnom kell, ahogy látom sokat, mert közben ezért rájöttem dolgokra. S türelem, türelem, ami nálam nehéz...