Napok

Szerda: haza a lakásba
Csütörtök: Pécs - kórház, Széchenyi tér, Király utca, buszpályaudvar, lakás
Péntek: vonat, busz, apám
Szombat:apám- eső,  busz, vonat, busz, ház

vártam az asztalost, megérkezett, elkészült az utolsó szobánk is - nagyjából. Erre azért mondható már, hogy kész.

A lényeg: fiam túl van a kezeléseken,  fogyott is sokat, szürke is, viszont jól viseli, kiegyensúlyozott, s lelkileg a helyén van. Számunkra ez a lényeg. Most már csak a nagy beavatkozást várja, várjuk.
A klinikáról maximális elimerés hangján szólhatunk: Orvosokról, nővérekről. Ezt kórházjáró ember nagyon, de nagyon tudja értékelni.


Azért azt nem tudtam kihagyni, hogy elfelé a Kórház téren ne szálljak le a buszról, s ne kerüljek kollégiumomhoz, aztán elindultam, mint anno négy évig minden reggel az iskola felé. Mobillal fotóztam, hogy barátnőmnek küldhessem tovább, s persze fényképezőgép nem volt nálam. Sajnáltam, de vittem az ellátmányt, mindent nem bírtam cipelni. Az élet- és lélekmentő hazait, kívánság szerint...

Nagy a változás, egy mediterrán hangulatú Király utca fogadott (ahol anno lebuktunk, mert utcán, zacskóból ettük a típusnápolyit, micsoda finom is volt az!!!), s sok felújított ház a városközpontban. Egyre-másra rá is csodálkoztam, régen ezekre nem figyeltem? Vagy oly rég volt a régen?

A közlekedésről most nem írnék, megkeverték rendesen, már apámhoz való utazásaimat, a több órás várakozásokkal. Annyi idő alatt értem oda 90 km-re, mint előző nap a 250 km-re. Viszont ma óriási szerencsém volt, minden átszállás perceken belül zajlott, ide ki is jött a busz már, mikor a buszmegálló felé sétáltam. Kész csoda volt ez így!!!

Aztán megérkeztem, az  eső esni kezdett, s abba sem hagyta egész délután.... Így egy újabb adag fahéjas körtedzsem készülhetett, ugyanaz a recept, az alapanyag, de egész más lett. Finom!