S van nékünk ez a készletünk, előkerült festéskor. (A konyha sarkában, szem előtt van mindig...)
Kipróbáltuk. Múltkor székelygulyás, most ez főtt benne. Nem mondom, hogy egy sparhelt nem használt volna neki, így sem dobtuk ki az ételt. Még a macska is ellenőrizte!
Mindketten szilárdan hitték, hogy hirtelen szenvedély fűzi össze őket. Az ilyen bizonyosság gyönyörködtet, de a bizonytalanság még szebb.
Mivel még sosem találkoztak eddig, semmi sem lehetett közöttük, De mi van, ha az utcákon, lépcsőházakban, folyosókon, már sokszor elkerülték egymást?
Szeretném megkérdezni tőlük, hát nem emlékeznek - egy szemtől-szembe pillanatra valami forgóajtóban? vagy egy ‘elnézést’-re a tömegben? egy rövid 'téves’-re a telefonban? - de tudom a választ. Nem, nem emlékeznek.
Megigézve hallanák, hogy már jó ideje a véletlen játszik velük.
Még nincs készen arra, hogy a végzetük legyen, összehozta őket, és egyúttal elzárta útjukat, elfojtva kacajuk, aztán tovaszökkent.
Pedig voltak jelek közben, még ha nem is voltak elolvashatók. Talán három éve vagy csak múlt kedden rebbent egy falevél vállról vállra? Valamit elejtettek, és valamit felvettek.
Ki tudja, talán a labda az, mi a gyermekkor sűrűjébe veszett?
És voltak kilincsek és csengők, melyeken egyik érintés a másikat fedte el. Bőröndök egymás mellett feladásra várva. Egy éjjel talán ugyanaz az álom, mi reggelre úgy elhomályosult.
Hisz minden kezdet csak egy folytatás, és az események könyve középen mindig nyitva áll. forrás
„Bármennyire is szeretnéd azt hinni,
hogy ama kulcsok elfordítása után TE fogtad meg ŐKET EGY PILLANATRA,
mielőtt beléptél volna a mögöttük feltárulkozó más világba, voltaképpen
ŐK fogtak meg TÉGED. MINDÖRÖKRE...”
Befejezni a napot szépen,
Bízni az óra örömében,
Az álom hajóján kivárni,
Szeretteinknek jót kívánni,
Élőnek, holtnak, szeretteink
Szeretteinek szép rend szerint,
Örömet kívánni mindahánynak
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kívánni az örömnek.
Bradányi
Iván: A szívemmel látlak téged
A szemünk a szívünk tükre,
visszatükrözi bánatunk.
De fényt borít éjjelünkre,
benne mindent megláthatunk egymásnak adtunk,
s ami megmaradt még nekünk,
mindent, mit egymástól kaptunk,
az egész életünk.
A szívemmel látlak téged,
a szívemmel emlékezem.
A szívemmel látlak téged,
ha fáradt a két szemem.
Úgy várom az érkezésed,
mint a holdfény a csendes éjt,
a szívemmel látlak téged,
most itt vagy és minden oly szép.
Volt napfényben fürdő évünk,
volt sok szomorú éjszakánk.
De mindig, ha összenéztünk,
újra villant a régi láng.
Az éveink messze szálltak,
bennünk nem hoztak változást,
én most is oly szépnek látlak,
mert a szívemmel nézek rád.
A szívemmel látlak téged,…
…most itt vagy és minden oly szép.
A szívemmel látlak téged,
a szívemmel gondolok rád.
Tegnap temetésen voltunk, több száz kilométert utaztunk. A búcsúzás egyben évtizedek óta nem látott emberekkel, családtagokkal való találkozást is jelentett. Az alkalom pedig egy évekig tartó betegség végére tett pontot. Súlyos és érdemtelen, de a betegség nem nézi jó embert vagy rosszat visz-e magával.
Nehéz ilyenkor bármit is írni. R. itt is szeretettel búcsúzunk, örülünk, hogy ismerhettünk, hogy életünk része voltál.
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok
feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Amikor a fák
gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!
Könyvajánló, így Karácsony előtt, ha ajándékról kell gondolkodni. (Nekem is az angyalka hozza majd, csak előbb ideért a csomag, s én voltam olyan kíváncsi, hogy kibontottam. S milyen jól tettem, mert ajánlhatom azoknak, akik nem ismerik.)
Ezt már olvasom. A Püski Kiadó és Könyvesháztól rendeltem meg, másnap már nálam is voltak. S ők is adnak kedvezményt.
A könyvekre a Kertbarát Magazin 9-10. számában figyeltem fel, s a harmadikra is ( Fűszerek, gyógynövények a magyar biokertben), ez már nem kapható vagy én nem találtam rá? Szóval a szerző kertészmérnök, biokertész, előadásokat is tart (de kíváncsi lennék rájuk!), s a kertje látogatható is a Kertnéző mozgalom keretében. Ami engem botcsinálta kertészt megfogott a szeretete, ahogy közelít, a szakmai tudás és széles kultúrtörténeti ismeretek. Nem csak "száraz" kertészeti könyvet olvasunk, hanem nagyon jó stílusban megírt növényismertetőt belehelyezve történelembe, művészetekbe, vallásba. Élvezet olvasni, öröm tanulni tőle, s közben egy csomó gyakorlati praktikához is jut az olvasó. S ismét bebizonyosodik, hogy amit az ember a családból, a gyermekkorból hoz, az bizony felnőttként is kamatozik. Főleg, ha szívvel és lélekkel nyitogatják a szemeit!
S egy régi, új szerzeményünk, remélhetőleg sokáig a kert és a madarak örömére. (Hogy érthető legyek: Zsebi a régiből ivott, többször leborította a földre, s lassan, szépen eltöredezett. Viszont! a földön van, nem lévén más, ebből itattam a madarakat, a csorba itatóból. Ők használták-e, ki tudja? Cirnyónak és Zsebinek viszont ez a fő ívóhelye. Ki érti az állatokat?) Most alátettem egy kutyaitatót, nem szép így, de remélem ezt használják majd a négylábúak...)