Oldalak

2015. december 5., szombat

Búcsúzás


Tegnap temetésen voltunk, több száz kilométert utaztunk. A búcsúzás egyben évtizedek óta nem látott emberekkel, családtagokkal való találkozást is jelentett. Az alkalom pedig egy évekig tartó betegség végére tett pontot. Súlyos és érdemtelen, de a betegség nem nézi jó embert vagy rosszat visz-e magával.
Nehéz ilyenkor bármit is írni. R. itt is szeretettel búcsúzunk, örülünk, hogy ismerhettünk, hogy életünk része voltál.



Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

7 megjegyzés:

  1. Ó! Együttérzek veled......♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismertem ezt a verset,most mégis sok újat nyújtott. Köszönöm!

      Törlés
  2. Tudod, Mamka négyen voltunk a városban az évfolyamból. Először ment el a férjem, aztán a barátja, már ketten maradtunk akik mindkettőjüket elkísértük utolsó útjára. A barát temetésén mondta a kollégájuk ezt a verset, aki amúgy versmondó. Döbbenetes volt. Borzongató. Ja és a barát után 56 évesen egy kétéves kislány maradt. Zsuzsa, út közben betértünk volna hozzátok kekszmintázóért, de sehogy nem jött össze. Este már késő volt, délelőtt féltünk, hogy elmaradunk. 23 perccel a kezdet előtt érkeztünk így is.

    VálaszTörlés
  3. Most megpróbálom, hátha sikerül beírnom.

    VálaszTörlés
  4. Na, sikerült is. Csináltak valamit a gépemmel, vagy te a tiéddel, mindenesetre legalább most már hozzá tudok szólni. Igaz, nagyon rossz a szemem ehhez a sötét hátterű villogó betűkhöz, de igyekszem elolvasni.

    VálaszTörlés
  5. Egyutterzesem fogadd Aniko!

    En is ismertem a verset, es megis...

    VálaszTörlés