Oldalak

2015. december 20., vasárnap

Tegnap

 felénk meglehetősen tavaszi, enyhe és napsütéses volt az időjárás. Még indokoltabb lett az erdei séta. S leginkább nem volt előtte eső, hogy ráadásul még dagonyázzunk is. Így tehát karácsonyi vásár helyett én ezt javasoltam, s nagyon örültem neki. Léleképítő volt, ahogy magamban megjegyeztem. S visszaérve a faluban az uram is új részeket ismert meg, ráadásul a hegyi út építőinek listáját tanulmányozva városa (s egyben az én  41 év előtti lakóhelyem) egy lakójának nevére lelt. Milyen kicsi a világ!

Kellett a séta, mert  Cirnyó állapota elég aggódalomra ad okot, főleg nekem. Ilyen vagyok, aggódom egy macskáért is. (Ha már felelősséget vállaltam érte, s családtagként él köztünk.)

 Az erdő alapos kipucolásával (milyen finoman fogalmaztam) most szembesültem a fotót nézve. A kezdeti, 5 év előttihez képest vágják ki a fákat  rendesen. Akármerre fordulok csak  a régi erdők nyomait látom, a hiányait, a hegyhátak üres bordáit. Néha a szívem szakad meg a régi látványokért.



2 megjegyzés:

  1. Döbbenet, amikor egy kedves erdőrészt letarolva látsz.
    Döbbenet, hogy milyen gyorsan indul újra az élet.
    Döbbenet, hogy pár év múltán rá se ismersz régi helyedre.
    Döbbenet hogy múlik az IDŐ….

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csodálatos így egybegyűjtve a természet körforgása az idővel karöltve. S talán az lenne a legszebb, ha ezt nem döbbenetként élnénk meg, hanem létünket is beleépítve ebbe a körforgásba.

      Törlés