Tegnap

egész nap halódtam, míg délután meg nem eredt az eső. Utána fogtuk magunkat, s kimentünk az aszfaltos erdőre. Itt azért a sártól mentesek voltunk. A másik út előtt 3 autó állt, benézve láttuk a sétálókat.  17 óra már elmúlt, itt nem volt senki. Gondolom délután már jártak, akik akartak, akik mertek elindulni az állandóan változó felhőzet miatt. Jó zuhé volt, láttuk a tócsákat amerre autóval mentünk, hozzánk csak a széle jutott. Gondolom ez sem volt kevés. Aztán ma reggelre bepótolódott, telik a tartályunk.

Kb. 4-6 hete nem jártunk ezen a helyen, bezöldült minden,
 

 a réten vadvirágok, az árokban ritkaság. Érdekes megfigyelni, van ami csak a bejárat felé nyílik,
 

 

 más csak az árokban,
 

 

 míg a harmadik a mezőn.

 Még érződött némi medvehagyma illat, azért még a virágzást elkaptuk,
 

 s emlegettük, hogy a lezárt részen micsoda medvehagyma szőnyeg volt még a szabad időkben.

Az erdő széle sem maradt virágok nélkül:

S szeretem ahogy idén mindent beborít a pitypang, s csoportoson nyílik.

S ezer bizonyítékát találtuk a nemrég elvonult esőnek is:

 

 
S megcsodáltuk a holdat is az égen a fák fölött:

S búcsúzó fotó pitypanggal, turbolyával, amelyek szinte kifehérítették a rétet:

Mi szabadok vagyunk, mászkálhatunk a kertben, emlegetjük a panelbe szorultakat, s érthető a nagy kivonulás -ha mód van rá- a kirándulóhelyekre. Legfeljebb nem elfogadható. Fiam mesélte már korán reggel tömeg volt a piacon, nem győzték a felvigyázók terelni a népet.

Akkor most már csak a bizakodás jön, hogy hamar vége lesz, nem tér issza a vírus, legfeljebb az életünk a régi kerékvágásba.

"Nem vagyok normális"

 avagy már annyira elegem volt az egy hetes bezártságból, hogy kimentünk a szokásos erdőnkbe. (Hogy egy idő után mit mondtam magamra, nem részletezem. Hogy egy bezárt seb miért ennyire érzékeny, nem értem. Az volt, és bordó. Gondolom a bőr még nem gyógyult egészen. Amúgy tényleg szépen gyógyul. )

 A tavi rész a vadászház környezetében van. Amúgy zárt terület, csodálkoztunk is, hogy nyitva hagyták a kaput. Csak a vadásznapon jártunk itt, akkor tömeg volt, most sétálhattunk, körbenézhettünk. Többen is jöttek látogatók, úgy látszik a jó idő másokat is kicsalt ide.

 

 

  

 

 Kápolna? Minden esetre itt szoktak rendezni esküvőket. Most fedeztük fel - mert elvileg ez a rész nem látogatható-, hogy éppen egy asztal/oltár fér el ebben a tűzifával borított kis épületben.

 Ezek a "fehér szőnyegek" medvehagyma virágokból "készültek". 

Jó volt hazaérni, ahogy öröm volt kimozdulni is, Zsebi kisasszonynak is.

Tegnap

 felénk meglehetősen tavaszi, enyhe és napsütéses volt az időjárás. Még indokoltabb lett az erdei séta. S leginkább nem volt előtte eső, hogy ráadásul még dagonyázzunk is. Így tehát karácsonyi vásár helyett én ezt javasoltam, s nagyon örültem neki. Léleképítő volt, ahogy magamban megjegyeztem. S visszaérve a faluban az uram is új részeket ismert meg, ráadásul a hegyi út építőinek listáját tanulmányozva városa (s egyben az én  41 év előtti lakóhelyem) egy lakójának nevére lelt. Milyen kicsi a világ!

Kellett a séta, mert  Cirnyó állapota elég aggódalomra ad okot, főleg nekem. Ilyen vagyok, aggódom egy macskáért is. (Ha már felelősséget vállaltam érte, s családtagként él köztünk.)

 Az erdő alapos kipucolásával (milyen finoman fogalmaztam) most szembesültem a fotót nézve. A kezdeti, 5 év előttihez képest vágják ki a fákat  rendesen. Akármerre fordulok csak  a régi erdők nyomait látom, a hiányait, a hegyhátak üres bordáit. Néha a szívem szakad meg a régi látványokért.