Oldalak

2022. szeptember 9., péntek

Visszaolvastam

 a blogokat, ma, végre. Ez a hét nem volt az enyém, meg a másik sem. Ismét műtétre készülök, szerettem volna két éves elmaradásaimat a kertben némileg, tényleg csak a lehetőségeimhez képest pótolgatni. Az sem ment, fizikailag enyhén szólva megviselődtem. Így csak a fekvés maradt, filmek, néha még a gyatrábbakat értsd esetleges romantikusokat sem volt erőm nézni. Azért van kivétel is:

Ahol a folyami rákok énekelnek

Remélem megnyílik. Mozifelvétel, a hang néhol elmegy, mégis jó volt elmerülni benne. Szerettem a könyvet, visszaadta a film.

Ki korán kel pókhálót lel. Nem csodaszépek? S még nem is mutattam az összeset.







 

 Ezeken a kánna leveleken oly szépen játszik mindig az árnyék.

Utolsó zöld?

Megérkeztek a párás reggelek. Egyik napról a másikra lett egyre fehérebb a táj, az udvar, a kert.

S a diófa levelei csak hullnak, s hullnak, s egyre hullnak. S most már a dió is.



2022. szeptember 5., hétfő

Történelmi kertek, kerttörténelem Angliában



 

Mindig tudd, hogy mennyi az annyi

 Brutál rossz napok vannak mögöttem, hogy a betegtársaim is rosszul viselik nem vigasz. Múlt hét végén egy kérést le kellett mondanom, belehaltam, de fizikailag nem mertem bevállalni. S sajnos nagyon jól tettem. Az is benne van, hogy a délelőtti "halál" délután már sétát engedett, de ilyen a betegség. Ő az úr, s nekem alkalmazkodnom kell. 


Szemműtétre készülök, gondoltam, hogy előtte a kertben ezt azt megtehetek, hát nem. Ez van. 

Érik a dió, potyog, hozza magával a napi tornát. Nekem a hajoldozást, s sajnos az embernek füvet kell nyírni. Egyrészt magas, mert egy helyen a gyümölcsfák alatt éppen meghagyattam, most szabadulni kell tőle a potyogó gyümölcs miatt. No, meg a parlagfű e rész szélén egyszerűen elszaporodott.
Leszüreteltem a berkenyét, 1.30 deka lett a lekvárhoz tisztán. Azt sikerült annyira besűrítem, hogy valószínű a fogyasztáshoz vízben/vízzel kell hígitani. Amúgy az íze fenséges, különleges.

Reggel köd fogadott vagy pára? Az egész kert csuromvizes, pedig kilenc óra után mentem ki. Itt is füvet kellene nyírni, Zsebinél, ez pedig, ha bírom az én vállalásom.

Elnézem  a kékszakállt, csodálatos bokor lett, az időjárás minden próbálkozása ellenére. Vannak még csodák!



És jöjjön egy ajánló:

A ránk bízott kert

2022. szeptember 2., péntek

Jól érzed magad?

 Állj neki kertészkedni. Tutira biztosan kinyírod magad. Vagy az időjárás nyír ki téged? Egykutya.




"Az emberi lélek mindig győz"

Kötelezőkről 

Megszámoltam 4 magyar könyv van köztük, az általában olvasott, főleg olvasott angol nyelvű könyveket tekintetbe véve jó arány. Az angol túlsúlyt nem erre a listára értettem.

Szuper. Ennyi. Nem kell ragozni. Letehetetlen. Annak idején, amikor befutott Szomorú Miklós kertje ő említette, hogy angol időjárás, így a kerti körülmények mások. Monty sorozata mégis sikerrel fut. Milliók nézik a jutubon is. A szemlélete, a gondolkodásmódja a lényeg. A címadó idézet is tőle van.

 A lentiek egyike sem könnyű olvasmány. Az elsőről nekem mindig A zongorista c. film/könyv jutott az eszembe. Miért is?





2022. szeptember 1., csütörtök

Krimi

 A sikeres megtévesztés lényege, hogy az ember tudja, mikor mondjon igazat. Agatha Christie

2022. augusztus 28., vasárnap

Állati dolgok

Ha az itatón ilyen cseppek vannak tudható, hogy madár járt ott. Vajon miért tűntek el a kertből? Kutyafülű Aladár miatt? Viszont ő sokszor úton van. Véletlenül derült ki. Elnéztem a korhadó fatörzsön szorgoskodó darazsat, szinte cuppogott ahogy szedte ki a fát, szedte , bontotta falatokra. Aztán mert az itatón is ott voltak csak utánanéztem, kik is ők? No, meg a kertben is feltűntek a megkezdett gyümölcsökön.


 Lódarazsak. Az is feltűnt, hogy a tetőn nagy a zsongásuk a kúpcserép alatt. Az ember ment fel megnézni, s talált egy 50x30 centiméteres fészket. Az utólag derült ki, hogy másik is volt ott. Mivel a leírások róluk elég riasztók voltak hamar hívtunk darázsirtót. Ők aztán annak rendje módja szerint el is intézték őket, a fészkeket. Szerencsére szóltak, hogy egy ideig még nyüzsögnek. Ez 3-4 napot jelentett, mára elmentek. Remélem örökre, s tán a szomszéd háztetejének sarkáról is, mert ott kezdtek új otthont keresni.

Eszméletlen az állatvilág, honnan tudták? Mert ismét isznak, s fürdenek nálunk a madarak. Amikor a szomszédok visszavitték a menhelyre a fegyelmezhetetlen kutyát, mikor elindultak a városba a mi macskánk már a kerti asztalukon volt, ott napozott. Honnan tudta? 

No és a vágyam? Egy kutya. Mutattak egy menhelyre visszavitt kutyát, méretre megfelelőt, tetszett volna is, de második idős gazdája hagyta cserben. Hogy merjen az ember így bevállalni egy állatot? Szerencsére egy jó gazda megszánta, magához vette. S van  náluk egy kis vörös spitz. Zsebi is spitz volt. Nagyon szerettem őt, társunk volt sok utunkon. Hiányzik. Hiányoznak a közös mászkálások vele, amivel mindketten jól jártunk. Így nehezen mozdulok ki. S az ember a süteményt is nyugodtan kiteheti az asztalra, székre az udvaron, nincs aki megegye onnan. (Természetesen nem neki került oda...) Hát élet az ilyen kutya nélküli élet?